Lemezismertetők

MÅNEGARM – Vargstenen

Kiadó: Black Lodge

Weboldal: www.manegarm.com

Kiadás éve: 2007

Stílus: Viking metal

 

 

 

 

Elérkezett a csodás svéd viking metal banda ötödik teljes albuma. Elkezdtem hallgatni, és rögtön rájöttem, hogy ez egy telitalált. Az elejétől a végéig hibátlanul teljesít a banda. A korábbi albumaikhoz képest annyi változás történt, hogy még dallamosabbak lettek és még fogósabb és fülbecsengő dallamokat sikerült elővarázsolniuk. A vokál kissé változott, kicsit kántálósabb lett, de alapjában véve egyértelműen megmaradt a Månegarmra jellemző dalszerkezet. Nagyon lelkes és dicső harci dalok sorakoznak fel. Könnyen táncra is perdül az ember, de egyúttal csatába is hívnak minket a harci énekeikkel. Természetesen továbbra is fellelhető mindenféle népi hangszer, de az egyik legjellemzőbb a hegedű, ami nagyon jól megdobja a számokat.

Három akusztikus folkos szerzeményt is hallhatunk, ahol egy kissé a vadonban érezhetjük magunkat. Nagyon érzik ezt a zenei világot. Teljesen a pogány légkör rabjává válhatunk pár perc után. Nehéz elfelejteni azt az érzést, amit a Månegarm zenéjétől kapunk. Talán a „Vargstenen” lemezt nevezném a legerősebbnek, ami eddig megjelent a bandától. Teljesen jól szól minden, mert ugyebár a debütálásnál még kicsit ezzel is problémák adódtak, de most már nagyon magasra tették a mércét, érdemes odafigyelni rájuk, hogy milyen nagyot is alkotott a csapat. Nagyrészt tiszta vikinges vokál jellemző, de az erőteljesebb morgás is jelen van, ami kell is, hogy a lemez változatosabb legyen, és színesebbé tegye az amúgy sem unalmas műt. Mindenkinek csak ajánlani tudom, ne csak azok közeledjenek az albumhoz, akik a viking és folk metált szeretik. Talán a mostanában ebben a műfajban megjelent lemezek között ez az egyik legjobb.

Tracklist:

1. Uppvaknande
2. Ur själslig död
3. En fallen fader
4. Den gamle talar
5. Genom världar nio
6. Visioner på isen
7. Vargbrodern talar
8. I underjorden
9. Nio dagar, nio nätter
10. Vargstenen
11. Vedergällningens tid
12. Eld

Pontszám: 9.5

Kapcsolódó cikkek

Månegarm – Novemberben az Einherjer és a Dawn of Disease társaságában zenélnek Budapesten

KMZ

MÅNEGARM – Nattväsen (re-issue)

ST. Toma

MÅNEGARM – Månegarm

ST. Toma

KME videók: Lamb of God, Cretus, Metal Allegiance, W.A.S.P., Månegarm, Feral, Sing Sing, Enforcer, Textures

KMZ

Niflheim Festival: Borknagar, In Vain, Månegarm, Ereb Altor, Shade Empire – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Månegarm – Sons of War video

KMZ

Månegarm Interjú

ST. Toma

MÅNEGARM – Legions Of The North

ST. Toma

Hot News: Manegarm – „Legions of the North” – Titletrack

KMZ

Hot News: Månegarm – Legions of the North

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek