MARDUK – Rom 5:12

Kiadó: Regain Records

Weboldal: www.marduk.nu

Kiadás éve: 2007

Stílus: Black Metal

 

 

 

A svéd Marduk egy igazi unikumnak számít a black metalban, köszönhető ez a nagyon erős lemezeiknek és az évek folyamán kialakult sajátos stílusuknak. Mára már csak Morgan Steinmeyer Håkansson gitáros az eredeti tag. Fanatikusságát tükrözi, hogy eddig egyetlen egy fércmunka sem jött a világra a Marduk név alatt. Például nekem nagyon bejöttek a “lassabb” lemezeik is (La Grande Danse Macabre; Word Funeral), sőt a Word Funeral az egyik kedvencem. 2003-ban Legion énekes távozott a Mardukból, helyét Mortuus vette át, aki egy kicsit sem marad el elődjétől. Már az új felállással készült “Plague Angel” is bejött annak ellenére, hogy elfért volna rajta egy-két emlékezetesebb szerzemény is. Az azóta eltelt három év szüleménye a május végén megjelenő, ha jól tudom tizedik (!!!) Marduk korong, a “Rom 5:12”. Előre leszögezem, hogy ez lesz az a lemez, ami minden eddiginél jobban meg fogja osztani a rajongókat.

Nem azért, mert stílust váltottak, hanem mert más ez, mint amit eddig megszokhattunk tőlük. Gondolok itt arra, hogy kicsit több a lassú téma a lemezen, és itt mutatja meg Mortuss igazából, hogy mire képes. Nekem viszont nagyon bejön ez a majd 56 perces (!!!) új mű. Érdemes megfigyelni (sajnos a lemez felvételei után távozó) Emil Dragutinovic dobolását. Amit itt üt ez az ember, azt nem lehet eléggé dicsérni. Kedvenc nótáim a tipikus Mardukos lemeznyitó “The Levelling Dust”, vagy az ultragyors “Cold Mouth Prayer”, de az eddigi leghosszabb daluk, a majd 9 perces Imago Mortis is bejön, de a Limbs Of Worship kicsit kimértebb tempójával is abszolút favorit. Még érdekesség a szinte végig doomos lassúságú “Womb Of Perishableness”. A hangzás persze földbe döngöl, de ez már nem újdonság. Nem emelnék ki több dalt, mert itt nincs mit ragozni. Kicsit több idő kell ahhoz, hogy az ember megbarátkozzon ezzel a lemezzel, de aki ráérez az ízére, az nem tud szabadulni tőle. Továbbra is Marduk az egyik legmegbízhatóbb black banda, épp ezért azt, hogy valaha is hibázzanak, kizártnak tartom. A pontszám “csak” azért ennyi, mert a World Funeral kicsivel jobban tetszett.

Tracklist:

1. The Levelling Dust
2. Cold Mouth Prayer
3. Imago Mortis
4. Through the Belly of Damnation
5. 1651
6. Limbs of Worship
7. Accuser/Opposer
8. Vanity of Vanities
9. Womb of Perishableness
10. Voices From Avignon

Pontszám: 9

Kapcsolódó cikkek

MARDUK – Viktoria

Cryonus

Marduk, Infernal War, Ragnarok – Koncertbeszámoló

Cryonus

Marduk Interjú

Cryonus

Marduk, Immolation, Origin – Koncertbeszámoló

Cryonus

Koncertajánló – Walpurgis Night 2016.: Marduk / Sear Bliss / Bio Cancer / Svoid / Saratan

NorthWar

MARDUK – Frontschwein

Cryonus

Marduk, Belphegor, Bliss Of Flesh, Ethereal – Koncertbeszámoló

NorthWar

Marduk Interjú

Cryonus

Marduk – Frontschwein (Official video)

NorthWar

Marduk – „Frontschwein” részletek

NorthWar

Marduk – „Frontschwein” megjelenés, albumrészletek

NorthWar

Hot News: Marduk – announce official “La Grande Danse Macabre” and “World Funeral” re-issues!

NorthWar

Hot News: Marduk – touring Europe with Grave, Death Wolf in November/December! “Panzer Division Marduk” / “Those Of The Unlight” special set!

NorthWar

Marduk – Dark Endless (Reissue)

Gwanath

Hot News: Marduk – On tour in Sweden

NorthWar

Hot News: Marduk – Touring Japan and South-America

NorthWar

Hot News: Marduk – Receive Gold Award For “Souls For Belial” Single Release In Sweden

NorthWar

Hot News: Marduk – Currently Touring Europe With Immolation; Announce Further Dates With Melechesh!

NorthWar

Marduk, Immolation, Noctem, Heaving Earth, Forsaken World – Koncertbeszámoló

SteveShield

MARDUK – Serpent Sermon

Azagtoth

Hot News: Marduk – Announce European Tour

NorthWar

Hot News: Marduk – Post Video For “Souls For Belial” Online

NorthWar

Hot News: Marduk – First Track Of New Album Now Streaming

NorthWar

Hot News: Marduk – New Album Details Revealed

NorthWar

Hot News – Marduk: Announce Title Of New Studio Album

NorthWar

Hot News – Marduk: Century Media Records Announces Cooperation With Marduk And Blooddawn Productions

NorthWar

Hot News – Triptykon: To Be Touring As Part Of Hatefest 2011

NorthWar

MARDUK – Iron Dawn EP

Azagtoth

Marduk, In Battle, Artisian, Zonaria – Koncertbeszámoló

Morhguel

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár