MESSIAH – Fracmont – Kronos Mortus

https://youtu.be/dUa4sHGzHVA

Nem is olyan régen írtam az előzetesnek szánt Fatal Grotesque Symbols – Darken Universe Ep-ről, amin úgy tűnt, hogy az első két lemez csapásirányát követik majd. Ez részben igaz is, de nem ennyire egyszerű a képlet.

Brögi így summázza a háttértörténetet: “A Messiah újjáalakulást az alkalom szülte. Mikor 2018 januárjában összeültünk megbeszélni a csapat jövőjét az élő fellépések kapcsán, még elég megoszlóak voltak az elképzelések. Igazából még mi sem tudtuk akkoriban, hogy mi fog ebből kisülni. De meghallgatva ma a Fracmont-ot, úgy véljük, megért minden erőfeszítést. Totálisan elégedettek vagyunk a végeredménnyel több mint 25 évvel az utolsó stúdió albumunk után. Nem voltak konkrét terveink a lemez zenei irányát illetően. Ez egyébként mindig is így működött nálunk. Koncepciók nélkül játszottuk azt, ami tetszett, anélkül, hogy figyeltünk volna bármilyen uralmi szélirányra. Mindnyájan sokat változtunk az évek alatt. Talán túl egyszerűen hangzik, de itt és most a Fracmont reprezentálja a Messiah-t. Ha mindenképp meg kell határoznom a stílust, csak a magam nevében beszélhetek, még mindig imádom fiatalkorom bandáit. Játszom, amit szeretek, anélkül, hogy másolnék bármilyen aktuális trendet. Ugyanakkor, nem szándékozom paródiájává válni régi önmagamnak.”

Meglehetősen szimpatikus és őszinte nyilatkozat ez, mivel teljes mértékben egyezik mindazzal, amit kihallok ebből az albumból. Hogy semmiféle kereskedelmi szempontot nem vettek figyelembe, már az is híven tükrözi, hogy egy több mint két perces intróval indítanak, amit egyből a közel tíz perc játék idejű címadó követ. Igazi, régi sulis death/tharsh araszol felénk öregesen, de még mindig kellő energiával, lelkesedéssel megtelve. Karakteres riffekre épülő jól kidolgozott dalok sorakoznak végig. A hangulat és a változatosság miatt, nekem a Rotten Perish-hez áll a legközelebb. Ez persze nem is annyira meglepő, ha azt nézzük, hogy a teljes akkori felállás zenél jelenleg is. Időnként ugyan felpörög a zene, de jobbára a megfontolt középtempók uralják a lemezt Andy Kaina kellemesen ismerős hörgésével megtámogatva. A címadó dal mellett még az Urbi Et Orbi, Children Of Faith, My Flesh – Your Soul számokat érzem a leg sikerültebbeknek, de amúgy a többivel sincs gond. A borítóval viszont bíbelődhettek volna még egy kicsit, mivel ez a Photoshop-os fércmunka nem valami hívogató, főleg egy holtából épp visszatérni vágyó zenekar esetében. Ettől még az Ep-s külcsín is mutatósabb volt.

Részemről nem volt semmi elvárás velük kapcsolatban, csak a puszta kíváncsiság vezérelt, de semmilyen formában nem okoztak csalódást. Sőt, többször kaptam rajta magam, hogy erős főbólogatásra késztet a muzsika. Én örülök a legjobban, hogy az Ep-nél említett kétségeim alaptalannak bizonyultak. Önmagukból táplálkoznak, minden korszakuk jelen van, de ezekre tényleg csak örökségként tekintenek, tehát nem az újra felmelegítés volt a cél.

A svájci Messiás visszatért közénk. Ha sok új hívet nem is toboroz majd a túlkínálathoz szokott fiatalabb zenehallgatók körében, de a csapat régi ismerőinek még mindig szerezhet néhány kellemes percet a Fracmont-al. Annyi bizonyos, hogy nincs okuk szégyenkezni, mert dicső múltjukon nem ejtettek csorbát.