Kiadó: Rising Records
Weboldal: myspace.com/miahope
Kiadás éve: 2009
Stílus: Hardcore / Rock / Metal
Az angliai banda – Chris Borland (gitár), Matt Wakefield (ének), Phil Buch (ének, gitár), Ryan Gillett (dob), Ryan Wilson (basszusgitár) – gyökereit a közelmúltban találhatjuk meg, példa erre a 2007-ben napvilágot látott „The Collapse Of Etymology” kislemezük is. Az új anyag a fent is jelzett Rising Records kiadásában jelent meg, a vérbő, tizenkét trackes anyag a bemutatkozó leírás szerint csupa jót ígér a kísérletezős kedvű hallgatónak, pláne ha mondjuk odavan a kissé matekos post metal/HC vegyespáros nyújtotta muzsikáért.
A Pollyana kezdő hangjai rezegnek, finoman örvénylenek és egyszerűen magukba szippantanak. Könnyed dallamok úsznak, némi finom elvontság lebeg, majd belehasít a csendbe a keményen lüktető hang. Olyan mintha valamilyen robbanás következne be, a dinamikával rendesen átitatott témák mindent elsöpörnek maguk előtt. Viharos óceán csap össze a fejünk felett, és akkor még ezzel a kis bevezetővel szinte semmit sem mutatott a banda, csak odatették egy szeletét a mondanivalójuknak. A (Filmed Like A) Modern Day Noir már matekosabb részeket hordoz a szerkezeten belül magában, sok változó együtthatójaként alkot egy egész képet. Súlyos riffek őrölnek, mindezek közben felvillan egy-egy lazább rész is, az ének kőkeményen tolja a HC feelinget, miközben minden pörög és elszabadulva tombol. Jók a váltások, eltalált hosszúságú részekből összeállított vonalvezetése átgondolt.
A Great Danes With Wings folytatja sort egy igencsak súlyos, absztrakt kezdéssel. A gitárok súlyos hangzása, a dob és a basszus óramű pontosságú összjátéka, és mindezen az ének összhangban van – ugyan akad egy-egy klasszikus elem is a dalban, ettől függetlenül azonban nagyot üt, mert nagyrészt tele van nagyon jól kidolgozott ötletekkel, variáns játékkal. Kőkemény HC ez, benne finoman úszó hangulatok árnyaival, és még az a beteg, de őszinte igazságtartalom sem áll tőle távol, amit képvisel.
A Microbial Culture ugyanezt a hangzást hozza és talán még fokozza is egy kicsit, hadd lobbanjon fel az őrület lángja és fűtse a hallgatóság elméjét és lelkét is be. Itt is megfigyelhető a kellőképpen elosztott zenei alapháttér, amire azután a különböző színezésű témák felépülnek, legyen az post HC, modern metal vagy épp egy kis lebegés, amúgy vastag lére eresztve. Dallamosabb (nem feltétlen a szó szoros értelmében véve) ének is előbukkan, ami csakis jót tesz neki, még akkor is, ha van egy dögunalmas gitártéma benne, ami ráadásul ismétlődik is.
A More Optimistic Days egy jól felpörgetett dobütemmel indít, majd a dobszóló után beledöngölnek a földbe a többi hangszer által keltett hullámok is. Kőkemény riffek váltakoznak, a post HC érzés itt is erősödik, majd minden kezdődik előröl: egy szimpla kis dobos rész és már át is fordul az egész egy más hangulatú (ettől azonban nem esik ki az alap keltette feszültségből) világba, ami újabb képeket hoz elénk. A Nows Not A Good Time mintha az előző szám végénél folytatná (na itt egy kissé elakad a dolog, veszít az eddigi lendületből, igaz nem sokat, csak ez sokkal klasszikusabb metalcore, mint az eddigi matekos dalok). Alaptémákkal vonul végig a szerkezet, nem sok új kezdeményezés lobban lángra, de ettől még precízen és pontosan tolják a skacok a zenélnivalót. A dallamos rész kötelező jelleggel épül be, átlagos jelleggel tolva el. Persze azért itt is akad egy-két ötletesebb rész, de azért mégse olyan variált, mint az előző trackek.
Az 50 Year Storm ismét visszatér a megszokott mederbe, és igencsak odarakja magát. A témák korrekt következetességébe ugyan csúszott egy kis hiba: a sablontéma valami hihetetlenül megöli az első harmad végét, ezért nagy kár volt, mert különben egy igen jól összerakott darab hallgatói lehetnénk, atomjaira szétesett részekkel, változatos felépítéssel és kőkemény megszólalással. Ezek mellett nagyon sok érv szól, főleg a megalapozott matekozás – annál a sablonrésznél futotta volna jobbra is, és ez nem kérdés.
Az Eating Out Pandora”s Box már címében is hangzatos: a szintén matekos darab szinte süt a feszültségtől, a felhalmozott energiák kitörési küszöbén táncol egy pengeéles, dallamos metal betétekkel átszőtt reális szerkezet, hol erre, hol arra billenve a tánc közben. A megszólalás tökéletes, nagyot üthet koncerten, az biztos! A feszes tempóváltások, a jól megoldott felépítés, a kőkemény és laza játék váltakozása mindenképp megér egy misét!Ha-ha!
A Susseration: The Escape laza részei egyszerűen a csendben úsznak el mellettünk, a narráció varázsa teljesen másfelé viszi a hangulatot, csak kár azért a metalos részért, ami (úgy érződik) csak nagyjából lett odadobva, mert mint említettem az előbb is: a srácok azért ezeknél az elrongyolódott, agyonhasznált ritmusoknál többet is tudnak. Maga dal ettől függetlenül ütős és erős tudna lenni, mert a dallamos, finom játék megvan hozzá, persze így sem olyan rossz, de süt róla hogy lehetne jobb.
A Last Stand Of The Unicornis jön a sorban beteg, sötét világa még jobban bemutatja, hogy miről is beszéltem eddig. Furfangos kis riffek, már-már death/black metal részek, súlyos elborulások jellemzik főként a vonalvezetést. Vannak olyan lassulások, hogy behal az agy, azután meg egy pillanatnyi szünetekkel megtűzdelt súlyosbítás jön, szóval elég extrém hogy megfogja az ember figyelmét és akkor a szólót még nem is említettem!
A Glass Buildings With Amazing Lights szétkattant zeneisége viszi tovább a szálat – meggyőződésem, hogy nemcsak a post HC rajongók körében fog ez a zene célközönségre találni, hanem az elvontabb síkokat is eléri majdan. Ezen az úton haladva kinéz nekik jópár év és buli, szóval remélhetőleg lesz mire odafigyelni, és nem is baj, ha végre a tucatbandák közül kiemelkedik egy-egy ilyen kaliberű banda, mint a Mia Hope. Rövid, velős tétel ez, kemény riffekkel, szabadon kószáló hangok és ritmusok ötvözésével, amiből azután egy végtelenített szalag ömlik ránk:)
A záró tétel a Writing In The Dark címet viseli, ez már kicsit lomhábban indul be (legalábbis gitár terén, mert az nemigen szól jól az elején), és ez szerencsére megmozdul egy kicsit, ha őrlős témákkal is halmoz el minket. Olyan mint egy belassult nap vége, elmélkedés a naplementénél. Sajnos itt akad egy-egy annyira nem ideillő témavilág, de hát minden nem lehet tökéletes.
Összességében egy korrekt, iránymutató anyagot tettek le a fiúk az asztalra, és nemcsak a stílus szerelmeseinek figyelmébe ajánlom ezt a kiváló korongot!
Tracklist:
1. Pollyana
2. (Filmed Like A) Modern Day Noir
3. Great Danes With Wings
4. Microbial Culture
5. More Optimistic Days
6. Nows Not A Good Time
7. 50 Year Storm
8. Eating Out Pandora”s Boksz
9. Susseration: The Escape
10. Last Stand Of The Unicornis
11. Glass Buildings With Amazing Lights
12. Writing In The Dark