Kiadó: Nuclear Blast
Weboldal: www.mnemic.com
Kiadás éve: 2010
Stílus: Modern Metal
2010 első hónapjának egyik nagy dobását a dán extreme metal-t játszó Mnemic jegyzi. Az előző lemez a 2007-es Passenger volt. A banda kevesebb, mint egy évtizedes munkássága alatt olyan bandákkal játszott már együtt, mint a Metallica, Meshuggah, Machine Head, Fear Factory stb. és nem is véletlenül. A futurisztikus dallamokkal, effektekkel átszőtt matek-metal egyik úttörőjét köszönthetjük a fiúk személyében. A Nuclear Blast gondozásában jön ki az újabb csapás, Sons Of The System címmel.
A borító nincs túlbonyolítva, bár azt hiszem, hogy ez a Mnemic borítóira általában igaz. A kép egy márványlapot ábrázol, aminek a közepébe egy 5 ágú csillag van belevésve. A csillag ágai valójában egymást tartó karok, amik csillag alakzatban összeérnek. Ebbe a kőlemezbe van belevésve a zenekar logo-ja és a lemez címe is.
Mint már említettem, a Mnemic zenéjét a súlyos, lehangolt, matekozós riffek alapozzák meg, ezt színezik a dallamok, ami az évek során egyre nagyobb szerepet kapott a zenéjükben, de soha nem lett túl sok. Az arányt mindig pontosan eltalálják. A másik jellemzője Guillaume Bideau jellegzetes éneke, ami nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a hörgés és a dallamos, tiszta ének között.
A címadó Sons Of The System nyitja az albumot, rendesen megdörren már az elején a hangzás, ami 10 pontos, viszont a refrén ének része nem igazán jött be. A második szám hasonlóan keményen indít, de a középrész lassabb, dallamosabb, ám a levezetés ismét szaggatott betonozás. A címe Diesel Uterus, szerintem klip-gyanús. Mnightmare a 3. szám címe, ami egy középtempós darab, a refrén itt is dallamos, bár sokkal hatásosabb, mint azt az első számnál tapasztaltam. A tempó ellenére, a duplázó oda-oda dübörög. Szerkezetükben nagyon hasonlóak a dalok, zúzós versszakokból és dallamos refrénekből épülnek fel általában, ami gyakorlatilag a Mnemic védjegye is lehet. A refrénekben ritkábban fordul elő a hörgés-üvöltözés, de remek példa rá a Climbing Towards Stars című szerzemény. Ezt egy lassabb szám követi, persze csak Mnemic mértékkel, a March Of The Tripods. A hörgés itt csak a középrészben tűnik fel egy időre, a versszakok alatt suttog Bideau. A kórus a szokásos itt is. Fate névre lett keresztelve a 7-es, soron következő szám, ami struktúráját tekintve leginkább a második számra hasonlít. A középrész belassulós-dallamos, ám megdobták ezt egy morajló effekttel, amit (a lemezen elég kevésszer hallható) tiszta gitár követ. Ez után már nem igazán van, amit még nem hallottunk az albumon. Sajnos ez egy negatívum, hogy sok a hasonló szám. Gabriel Mircea riffjeit szeretném még megdicsérni az albumról, mert tényleg jó kis fűrészelések, ám egy két gitárszólót beújíthatnának. 🙂
Mindent összevetve semmivel sem adták alább az urak a szintet. A Sons Of The System-et simán oda lehet rakni a Passanger vagy a The Audio Injected Soul mellé. Mindenkinek bátram merem ajánlani, aki valami kemény-de-mégse-annyira-kemény albumot szeretne hallgatni és fel van készülve, hogy lezúzzák a fejét. 🙂 Remélem, hogy ellátogatnak felénk is az album turnéjával, mert eddig tudomásom szerint nem tették még tiszteletüket kis hazánkban.
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. Sons Of The System
2. Diesel Uterus
3. Mnightmare
4. The Erasing
5. Climbing Towards Stars
6. March Of The Tripods
7. Fate
8. Hero(in)
9. Elongated Sporadic Bursts
10. Within
11. Orbiting