Őszintén bevallom az ír metal színtér figyelése nem tartozik mindennapi elfoglaltságaim közé, ezért is örültem, amikor az avant-garde black csapattól recenzeálásra megkaptam a kanadai Bent Window Recordsnál megjelent első nagylemezüket.
Előbb az általános tudnivalók: A kvartett 2017-ben alakult Dublinban, s jelenleg lengyel (Sebastian Majka gitár; Dariusz Kubala ének, gitár) és ír (Krystian Mazur ének, basszus; Karl Leavey dobok) zenészekből áll. A Ritust Shauny Cads keverte a masteringért Haldor Grunberg felelt. A borítót Krzysztof Wroński készítette, míg az elrendezés és a tervezés a Black Team Media munkája.
Zeneiségében a Molekh extrém és enyhén zavaros, míg műfaját tekintve a black és a death iszonyatosan hatásos, megfeketedett vegyülete. Hangzása komor és temetői, mégsem érezni rajta a sírkamra-miliőt, miként az album címválasztása és a sátánista szövegvilág egyaránt inkább valamilyen éjszakai szertartás szellemiségét idézi. Koncepciójában hasonlít a korai Behemoth-ra, amennyiben ugyanúgy lerántja a hallgatót az infernó mélyére. A Ritusban nem a szegmentálásra került a hangsúly, tehát nem annyira az a lényeges, hogy mi történik egy-egy számban, vagy öt-tíz perc alatt, hanem az a pokoli világ, amit megidéz, amelytől nincs menekvés.
Az álnok ceremóniát a Yetzer Hara erdőmélyi, esős rituáléja nyitja. Az introszerű szakaszból fokozatosan, monoton dobokkal, teltebb cinekkel, mély basszussal, éltelen gitárokkal és vad acsarkodással kaptat fel a kompozíció. Összképét tekintve inkább hipnotikus, mintsem ritmikus, s kezdetétől fogva rikító, nehézkes kakofónia uralja. Az énekben torokhangú üvöltés, erőteljes morgás és lassú kántálás keveredik. A folyamatosan fejlődő örvényt a háttérben egyszerű, de hatásos dallamok tarkítják. A Yetzer Hara után fenevadként lohol a Cruor Innocentia, amely hangzásának szövetébe mégis szorosan beleszövődött a titokzatosság. Tempója gyors, légköre ugyanakkor pszichedelikus. Az egyenletesen kalapáló dobokra és a bestiális, rétegzett vokálra a gitárok disszonáns avant-garde riffeket ültetnek, ekként a szám abszolút klausztrofób érzést ébreszt. Félidőben igaz van egy kis belassulás, törzsi dobolás hallható, de ez csak erőgyűjtés az idegpusztító folytatáshoz. Hasonló elgondolásokkal operál a Possessionem, azzal a különbséggel, hogy a tempó itt akadozva fejlődik, több szerephez jutnak a cinek, azonfelül a vokál is élesebb. A basszus sem annyira markáns, a gitármű valamivel nyújtottabb, továbbá fejleszt egy-két jobbacska szólót. Technikai kivitelezésében bár profibb, az atmoszférája nem olyan határozott.
A címadó Ritus-t könnyed ütések és enyhén hortyogó gitár vezetik fel. A rövid feszültségfelhalmozódás után a darab kellemesen elkalapál. Mindazonáltal a dallamtextúra színesebb, az ütem egyenletesebb, viszont az elfűrészelt riffelés megmarad. Ének tekintetében ezúttal a teljes repertoár érkezik, azaz a károgások, morgások és a lassú kántáláson túl tiszta hangok is hallhatók. Érződik, hogy mélyen merít a hagyományos black metal kútjának hipnotikus mélységeiből, mivel tónusában a Mayhemre emlékeztet.
Az album második részét a Vocare Pulvere indítja. Dobközpontú, ám ez nem uralja le, igazából zsigerből hozza a balck/death hangzást, és sűrű hangszerelés jellemzi. A félig üvöltő, félig kántáló vokálsáv erős atmoszférát áraszt. A ritmizálás nagyon eltalált, a végén hallható számtalan ütőhangszer (ezek a vendégzenész Grabażt dicsérik) pedig rendkívül különlegessé teszi. Úgy látom ez az alkotás tökéletesen hozza a sátánizmusról alkotott sztereotípiákat, amelyre a számhoz készített videóklip tovább épít. Személyes kedvencem, a deathes vokál megközelítést alkalmazó, Abyssus következik. Az első pillanatoktól kezdve hátborzongató és baljós, mialatt intenzitását és homályát végig elevenen fenntartja. A gitárok ördögi riffeket olvasztanak össze, míg a basszus merő gonoszságot bont ki. Mindezt egyenletesebb tempójú, változatos, egyben feszes ütések támogatnak. Ezek a dobtémák egyszerűen eszeveszettek, igazi csemege! Ahogy forog a zárótétel, az Incubus, úgy érzem nem pusztán megigéz, hanem berántott és megfullasztott. A megszólalás poros és zajos, azonban ritkán találni ennyi érzelmet a fekete fémben. A riffek és a szólók szépen kidolgozottak, és a háttérben visszhangzó ütőhangszerek kísérteties miliőt generálnak, de nem telepednek rá a többi hangszerre.
Ámbár több helyen felfedeztem a produkció avant-garde összetevőit, azért ezt a címkét túlzónak találom rájuk. Ennek ellenére ez a közel 40 perces Mefisztó idézés számomra abszolút meggyőző. Tény, hogy nem is feltétlenül az örökkévalóságnak szól az album, de bemutatkozásnak tökéletesen megfelel. Ha nem félsz a mindenféle ördögöktől, netalán épp az ő társaságukra vágysz, pörgesd ezt a remek korongot minél többször!
Kiadó: Pale Ghoul Recordings / Bent Window Records
Kiadás éve: 2023
Stílus: Black / Death / Avant-garde metal
Web: facebook.com/molekh.magni
Tracklist:
- Yetzer Hara
- Cruor Innocentia
- Possessionem
- Ritus
- Vocare Pulvere
- Abyssus
- Incubus
Pontszám: 10