Lemezismertetők

MOTIVATION – Won’t Take A Part

Kiadó: Honest For Truth Records

Weboldal: myspace.com/xmotivationx

Kiadás éve: 2007

Stílus: Hardcore

 

(scroll down for English Version)

 

 

Wow, a kezemben tarthatom a budapesti Motivation legújabb anyagát, ami egy 7 trackből álló cd. Aki nem ismerné a zenekart, annak azt tudom elmondani, hogy 2005-ben alakult a banda, s akkoriban még Balu nyomta az éneket, aki mostanság az Unheard Call nevű nu school hc / metal formációban basszerozik, illetve még hallhattatok a 7 nevű bandájáról is. A lényeg, hogy azzal a formációval Tizedesnél rögzítésre került egy demo anyag, majd kis idő és számos koncert után a szolnoki Denevér stúdióban szintén rögzítésre került egy másik demo 7 számmal és egy Wide awake feldolival is egyaránt. Aztán 2007 közepe táján Balu és a zenekar útjai elváltak, s ezután a Kick in it down, illetve korábbról az All For Nothingból is jól ismert Kis G vette át a frontemberi teendőket. Aztán a korábbi számokat újravették a srácok zsírúj szövegekkel és mastereléssel. A Cd a „Restarted, strenghted and wised” névre hallgatott, s ez az anyag már a Honest For Thruth recordsnál látott napvilágot, ami Kis G egyszemélyes DIY kiadója.

Szóval ezzel a felállással számos koncertet tudhatott maga mögött a zenekar. Még 2007-ben a zenekar szerepelt egy Youth of today compilation cd-n is, de még a régi énekessel felvett számmal. Kis idő elteltével a zenekar és a gitáros Yoda útjai elváltak. Majd meg lett az utód, Matyi személyében, aki a Think again nevű bandában is énekel (régebben meg gitározott is). 2007 végén jelent meg azaz anyag, amit most a kezemben tarthatok. A legújabb cd egyébként az amerikai Fix Me Records által is ki lett adva, sőt egy Seven Inchen is szerepelt az anyag. Szintén befigyelt egy compilation cucc az Állatok védelméért (Animal care and protection). Azt tudni kell a zenekarról, hogy egy vegetáriánus straight edge arcokból álló formációról beszélünk, s ezek az életérzések megtalálhatóak a szövegeikben is, egy nagyon hiteles előadással karöltve.

Aztán közös megbeszélés után Matyi távozott a bandából, s helyette Boxi vette át a gitárosi posztot, aki korábban a Karatekidben (RIP) is játszott. Ez év áprilisában egy remek Eu tourt tudhatott maga mögött a Motivation brigádja. A kiruccanás után fel lett véve 4 szám a soron következő EP-re, illetve egy split cd-re is felkerültek. Szóval meg kell hagyni, aktív zenekarról van szó, aki az utóbbi évek legjobban nyomuló bandája, s a reakció a közönség felől is meglehetősen tetszetős, hiszen vannak arcok, akik tudnak azonosulni a zenekar életérzésével, gondolatával és zenéjével is egyaránt. A zene maga nagyon fasza 80-as évekbeli hardcore / punk remekül előadva. Egyébként a zenekarban még megtalálhatjátok Némót, aki a Hold X true nevű bandában is nyomul szintén basszer frontot, illetve Csontit, aki régebben a Karatekidben dobolt, s most még a Hide and seek-ben is megtalálhatjátok.

A legújabb anyagról az a véleményem, hogy minőségileg, színvonalban remek számokat sorakoztat fel, egy rossz szó nem lehet rá. Megszólalásban talán lehetne erőteljesebb, dögösebb, de így sem rossz a végeredmény, sőőt. Kis G-nek nagyon király hangja van, abszolút illik ehhez a zenéhez, s remekül adja elő ezeket a számokat. Mindenképpen nagy jövő állhat a Motivation előtt, mert kellőképpen motiváltak 🙂 , s egy nagyon aktív bandáról beszélhetünk. Csekkoljátok le a legutóbbi anyagukat, de a többit is szerezzétek majd be, mert mind remek cucc.

—————————

ENGLISH VERSION:

Wow, I hold Budapest’s Motivation’s brand new release in my hands which is a cd with 7 tracks. For those who don’t know the band I can say that they founded in 2005 when their singer was Balu, who now plays bass in the nu school hc / metal band called Unheard Call or you can hear about his band named 7. The most important thing is that they have recorded a demo at Tizedes and after a short time and several gigs another one with 7 tracks and a Wide Awake cover at the Szolnok based Denevér studio. Then in the middle of 2007 the group’s and Balu’s ways are parted and his place is taken by Kis G whose known from Kick In It Down or All for Nothing. Then they re-recorded their older releases with brnad new lyrics and mastering. The cd is called „Restarted, Strengthened and Wised” and it has been released by Honest for Truth Records which is Kis G’s DIY label.

So with this lineup they have a lot of concerts behind themselves. In 2007 they had a song on a Youth of Today compilation cd but in this song their old singer did the vocals. After a short period thir guitarist Yoda parted ways too. His replacement is Matyi who sings in Think Again. The album that I hold in my hands now has been released in 2007. By the way their last cd is published by the American Fix Me Records moreover it is on a seven inch too. Also there is a compilation for protecting animals (Animal Care and Protection). You should know about them, that they’re a vegetarian straight edge group, and these things can be felt in their lyrics accompanied with a really authentic presentation.

Then with collective agreement Matyi has left the band and Boxi took the guitarist position who was performing with Karatekid (RIP). In this year’s April Motivation had a nice EU tour. After the trip 4 songs has been recorderd for their upcoming EP and they gain part on a split cd too. So I have to say that they’re a pretty active band and they got a good reply from the audiance since there are people that can easely share their feelings, thinking and music too. The music fucken nice 80′-s hardcore / punk with a real good performance. By the way in the band you can find Nemo who is in Hold X True on bass, and Csonti who did the drums in Karatekid and now he’s in Hide and Seek.

About their new release my opinion is that it’s quality is top notch, the songs are bitching, I can’t say a bad word about them. The sound might be a bit stronger, harder, but it’s not bad at all. Kis G has a really cool voice, it perfectly fits this music and he perform these songs well. There could be a great future coming for Motivation since they got enough motivation (?) and they’re a really active band. Check their latest release, but you should give a try to the other cd-s too ’cause all of them are aces.

Tracklist:

1. P.M.C.
2. I won’t put you down
3. Cramped insistence
4. Spirit of world
5. Ways
6. Our motivation
7. Their life

Pontszám: 10

Kapcsolódó cikkek

Gonna Fall Hard, Motivation, Karatekid – Koncertbeszámoló

xfixbitchx

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek