MÜTIILATION – Sorrow Galaxies

Kiadó: End All Life

Weboldal: myspace.com/meyhnach666

Kiadás éve: 2007

Stílus: Black Metal

 

 

 

 

Relatíve friss ismeretségem a francia black metal szcénával a Mütillation új lemezével hozta meg legpompásabb virágát: a Vlad Tepest. A Belketre vagy a Torgeist (vagy az NS blacket játszó Kristallnacht) mellett a mára már klasszikussá vált black banda a francia szcéna programadójaként az egyik legnagyobb hatású együttesek közé sorolandó. A nemrégiben megjelent Sorrow Galaxies című lemeze azt hiszem a legjobbak közé sorolandó. A 2005-ös Rattenkönig volt az első Mütillation lemezem, ami azóta is a kedvencem: első hallgatásra úgy éreztem, hogy a lemez a Mayhem De Mysteriis Dom Sathanas albumára ütött. Ezt az érzetet csak továbbfokozta az, hogy Meyhna’ch hangja azon a lemezen számomra erősen hasonlított Csihar Attilláéra: amikor a többi lemezzel is sikerült megismerkednem, rá kellett jönnöm, hogy a Rattenkönig jóval összetettebb annál, mint ahogy elsőre tűnt és végül is köze sincs a Mayhem 93′-as lemezéhez. A banda régi korszakát (a Black Legions tagság idejét, majd az ezredforduló előtti mély, depresszív melankólia korszakát) megismerve lassan azt hiszem, beleestem a Mütiilation zenéjébe. Amikor megtudtam, hogy új lemezük jelent meg, lóhalálában igyekeztem megszerezni. Nem kellett csalódnom Meyhna’ch mester munkájában ezúttal sem.

Ugyan egy kicsit másabb vokál típussal dolgozik a 2007-es lemez, mint az előzőek, nekem ez a hangzás is bejött: kevésbé garázsblack hangzású, jóval tisztábbak az anyagok, valószínűleg ez teszi másabb érzetűvé az énekhangot. A lemez talán inkább mondható gyorsabbnak: a négy szám mindegyike tíz perc körüli, szóval bőven van idő atmoszférát teremteni, a mondanivalót tisztességesen kibontani. A számszövegek ezúttal metafizikai problémákkal foglalkoznak: a címhez hűen a számok az univerzum, a “minden” már-már frusztrálóan, kétségbeejtően ismeretlen, fejünk fölé tornyosuló valójáról mesélnek. A zene a depresszív, önmagát nem találó, helyét kereső ember és az elmúlás, az ürességet sugárzó lét, a “nincs” érzésének találkozását örökíti meg. A minden és a semmi ellentétére feszülő szövegek csak növelik a számok furcsán kettős érzetét: az abszolút hit és a hitetlenség, a teljes biztonság és a teljes bizonytalanság mint központi téma jelenik meg.

Mindjárt az első szám rövid intróval kezdődik: szomorkás hangulatot keltő, zajokkal kevert francia siratódal hangzik fel, amely alatt olyan érzése van az embernek, mintha fagyott földbe ásott sírgödör mellett állna, egy halott elbúcsúztatásakor. Mindjárt ezután a kép zavaros lesz, majd mintha kikapnák az ember lába alól a földet, hirtelen a földöntúli harag, a keserűség, a tehetetlenség érzései rohanják meg. A zenére ráhangolódott hallgató hírtelen a “semmibe” zuhan: az őrültség, a megtépettség, majd a magát nem ismerő ember fájdalmai a szám közepén szívszorító fájdalommal marnak az emberbe. A következő szám a gyermekkor félelmeivel, az elmúlással, és az idő gusztustalanul amorf valójával foglalkozik, ami csak még inkább felerősíti az előző szám elveszettségét. A következő két szám ezeket a gondolatokat bontja ki; erősíti fel tartalmuk. Ha az ember a szövegeket maga elé véve, tudatosan hallgatja meg a négy számot, azt hiszem felejthetetlen élményben lesz része. Egy ismerősöm azt mondta nekem, hogy ez az a fajta zene, amibe hallgatás közben bele lehet halni… nos, igaza volt.

Tracklist:

1. Cosmic Seeds of Anger & Dementia
2. The Coffin of Lost Innocence
3. Cesium Syndrome 86
4. Acceptance of My Decay

Pontszám: 9.5

Szólj hozzá!