Kiadó: Peaceville Records
Weboldal: www.mydyingbride.org
Kiadás éve: 2009
Stílus: Gothic / Doom
(scroll down for English Version)
Az ős-kultikus angol doom/death metal banda – Aaron Stainthorpe (ének), Andrew Craighan (gitár), Dan Mullins (dob), Hamish Glencross (gitár), Katie Stone (hegedű, szintetizátor), Lena Abé (basszusgitár) – tavaly április és november között rögzítette új lemezét. A kilenc számot tartalmazó lemez bónuszaként a dalok kottája és egy zenekari logós pengető kapott helyet a borítóban. Az idén hazánkat is meglátogató csapat (Rockmaraton, Pécs) megszokott zenei világát hallgathattam meg.
A nyitó „My Body, A Funer”-al finom, dallamos gitárral kezd, amire ráterül Aaron melankolikus hangja. A dob lüktetése karcosan simul a zenei szerkezet alá, majd a bekapcsolódó torzított gitárok, és a hegedű egészen eklektikussá teszi az egész hatását. A jól megszokott lassú tempó hömpölyög a hangfalakból, szomorú dallamok, kegyetlen hangulat. Sebzett hangok bugyognak fel az idő mélyéről, miközben egyre jobban kibontakozik a dal, és előkerül néhány korai korszakra hajazó rész is. A „Fall With Me” erős kezdése folyékonyan áramlik szét, és áttöri a korlátokat. A karakteres hangzás, és a zenekarra jellemző egyedi hangok itt is megfigyelhetőek, ahogyan az is, hogy van benne egy adag kísérletezős hangvétel egy-egy résznél. A témák jól felépítve követik egymást, nem válik unalmassá a szám, sőt, egyik mélységből a másikba hullva kiemelik és megerősítik egymást. A „The Lies I Sire” basszushangokkal ébred egy hajnalon. A talajközeli köd elterül, és hidegségével körbefon minket. A lassú, nehéz léptek a sáros talajon, a fájdalom keménysége, az egyedüllét bénító magánya súlyosan rátelepszik a tájra. A vontatott, de nagyon kellemes hangok és a súlyos részek váltják egymást, miközben a tempó lüktetése nem változik. Élvezet hallgatni, ahogy a „Bring Me Victory” sodró lendülete előtör, és félresöpör mindent. Érdekes, hogy az ének inkább a dallamos vonalat követi, nincsenek nagyon éles váltások, mélyebb részek. A témavezetés középtempós, szaggatott riffek szaggatják vadul láncaikat, a ritmusszekció halálpontos ütemeire. A hegedű könnyed szomorúsággal hajol a többi hangszer fölé, ami kiegyensúlyozottá teszi a zenét.
Az „Echoes From A Hollow Soul” keservesen síró gitártémái adnak egy újabb löketet a folytatáshoz. A lassan elhalkuló torzított témákat egy kellemes zongorakiállás teszi áthatóvá, majd újra visszaszállnak a gitárok. Melodikus hangok keverednek erősebb hangjegyekkel, a tiszta ének szenvedése remekül illeszkedik a vonalvezetésbe – ahogyan azt megszokhattuk -, karakteres felépítés bontakozik ki, és a kegyetlen lassúságú dobtémák egyenesen a lélek legmélyén születnek meg. Hit a semmiben. A „Shadow Haunt” csendje kietlen kertet idéz, az ősz fátylával takart, elfáradt élet bokrait, szürke, hallgatag kőszobrokat, emlékeket a színekről. A nyers ütemek fölé karakteres gitártémák illeszkednek, a súlyos reszeléseknél nagyon jól kiérződik ez az ellentét: az ének sokkal keményebb lesz, hörgős, de érthető, majd mindez visszahullik a fagy ölelésébe. Érezhető egyfajta kötődés is, finom vallási őrület és révület az önkívület határán. A „Santuario Di Sangue” erős dominanciával és dinamikával indít, és a tempó jó darabig megmarad nehéznek. Egy-egy kipontozás teszi még elmésebbé a különböző témákat, és a track közepe táján bejön az effektes rész (mint ahogyan azt a The Cry Of Mankind-ben, vagy a The Whore, the Cook and the Mother-ben tapasztalhattuk már), amire a hegedű épül, majd rövid idő múlva beszállnak újra a hangszeresek, és megy a súlyos, ziháló hangorkán tovább. Az erőteljes kitörés egymás utáni lökései, a katarzis közeli állapot uralkodik egy nehéz láz közepén.
A „Chapter In Loathing” folytatja a sort, egy kőkemény darával, átcsapva a death/black metal jegyeibe. Gyors tempóval találkozhatunk szembe, majd egy hirtelen rántással egy halk effekt sor és kórushang épül be (mint az előbbi számnál is, csak itt betegebb), és vissza az örvény közepébe. A teljes sötétség uralja a hangokat, a hangulat vérfagyasztó, nyers és brutális. A végén sem marad durvulás nélkül a track, itt is egy erős témavezetés bontakozik ki. Az utolsó dal a „Death Triumphant” a dob zakatolásával kezd, ezen feszülnek a gitárriffek, ezt festi alá egy folyamatos szintetizátorszőnyeg, még a szaggatott részek alatt is. Az ének egyszerűen gyönyörű, érdemes alámerülni benne, ahogyan a hegedű finom dallamában is el lehet kalandozni. Keserédes hangulat, spirál alakban terjedve, egyre beljebb és beljebb – ezt a zenét igazából egyedül éli meg az ember. Nekem nagyon bejött az új korong, így nyugodt szívvel merem ajánlani a metal rajongóinak – a fanok úgyis megveszik, ez egyértelmű 🙂
—————————
ENGLISH VERSION:
The ancient-cult English doom/death metal band – Aaron Stainthorpe (vocals), Andrew Craighan (guitars), Dan Mullins (drums), Hamish Glencross (guitars), Katie Stone (violin, synth), Lena Abé (bass) – recorded their new album in last year’s April. As a bonus the booklet is containing the song’s sheet music and a stick with the band’s logo. I could listent to the group’s regular musical world that visited our country (Rockmaraton, Pécs) this year too.
The opening song „My Body, a Funeral” starts with a fine, melodic guitar where Aarons melancholic singing lies on. The drums beating’s scratchingly slicking under the musical structure, then the joining distorted guitars and the violins makes the whole effect eclectic. The familiar slow tempo is flowing from the speakers, sad melodies, ruthless mood. Wounded sounds are bubbling up from the deepness of time while the song is developing further and some parts that reminds of the early eras are coming up. The strong beginning of „Fall with Me” is fluently flowing apart and it’s breaking the borders. The characteristic sound, and the band’s own sounds can be catched here too, and it can be felt too that there are some experimenting parts sometimes. The themes are following each other in a good structure, the song never get’s boring, moreover, when it falls from a deepness into an other one they get stronger. „The Lies Sire” wakes with bass sounds on a dawn. The ground-close myst falls and with it’s coldness it sorrounds us. The slow, heavy steps on the muddy ground, the pain’s firmness, the loneliness’ paralyzing solitude is encroaches the scene. The halting but really fine sounds and the heavy parts are changeing each other while the tempo’s beating stays the same. It is a pleasure to listen to it as „Bring Me Victory’s” drifting verve rushes in and brushes aside everything. It’s interesting that the vocals are more into singing, there are no really sharp changes, deeper parts. The themes are middle fast, fractured riffs are ripping the chains violently on the rythm section’s deadly accurate beats. The violin leans over the other instruments in an ethereal sadness, which makes the whole music balanced.
The bitterly crying guitar themes of „Echoes from a Hollow Soul” gives a new stroke for the continuation. The slowly silencing distorted themes are made felt by a nice pina break then again the guitars are comeing back. Melodic sounds are mixing with stronger notes, the clean vocal’s suffering perfectly fits the line – as we used to it -, the characteristic structure opens and the merciless slow drum themes are born in the deepest places of the soul. Believing in the void. The silence of „Shadow Haunt” casts a bald garden, hiding with autumn’s tissue, tired life’s bushes, grey, reticent statues, memories of the colours. Over the naked beats characteristic guitar theme are fitting, at the heavy party the contrast could be really felt: the vocals became more powerful, growling but understandable, then the whole thing falls back into the embrace of frost. Some contact can also be felt, fine divine madness and trance at the boundaries of delirium. „Santuario Di Sangue” starts with strong dominance and dynamics and the tempo stays heavy for a long time. A few points make the themes more tricky and at the half of track the effect part comes in (like it did in The Cry of Mankind or The Whore, the Cook and the Mother), which the violin is based upon, then the other instruments starts again and the heavy, gasping, sound storm goes on. The forceful explosion’s bumping, the catharzis-close state rules in the middle of a hevy fever.
„Chapter in Loathing” continues the line with themes that are hard as a rock and it’s more like death/black metal. We could confront a a fast tempo then in a sudden a silent effect row and a chorus voice builds into (just like before but more sick) and then back to the middle of the whirl. Total darkness rules the sounds, the mood is blood-curdling, raw and brutal. Neither the end of the track is left without brutality, a strong theme opens here too. The last song „Death Triumphant” starts with the drums beating, on it the guitar riffs strains, and a synth theme lays under it, even at the ripped parts. The vocals are simply beautiful, it worths to dive into it, just like in the violins fine melodies. Bittersweet mood, spreading in spiral, closer and closer to the center – truly, one lives this music alone. I really liked the new disc, so I calmly dare to recommend it to any metal fan – the fan’s will buy it anyway, that’s obvious. 🙂
Tracklist:
1. My Body, A Funeral
2. Fall With Me
3. The Lies I Sire
4. Bring Me Victory
5. Echoes from a Hollow Soul
6. ShadowHaunt
7. Santuario di Sangue
8. A Chapter in Loathing
9. Death Triumphant