Lemezismertetők

NACHTMYSTIUM – Worldfall MCD

Kiadó: Candlelight Records

Weboldal: myspace.com/nachtmystium

Kiadás éve: 2009

Stílus: Black metal

 

(scroll down for English Version)

 

 

Amikor először meghallgattam a Nachtmystium új mini CD-jét, mely a Worldfall nevet viseli, egyből azt gondoltam: Ez igen! Így kell ezt csinálni! Nem sok olyan black metal kiadvány van mostanában ugyanis, amely ilyen ütősre sikeredett volna. A dolog szépséghibája csak annyi, hogy – mint már említettem – ez egy mini CD, pedig a bő 26 perc letelte után még hallgattam volna tovább ezt az albumot.
A zenekar története még 2000-ben kezdődött, azóta több tagcsere is volt, és ezzel együtt a hangzás is sokkal egyedibb lett: a „tipikus” black metal elemeken kívül sok más hatás is érezhető a dalokban, és ez tökéletesen igaz erre az albumra is.
Bár nem régi zenekar, mégis olyan előadókhoz hasonlítgatják őket, mint például a Xasthur, a Leviathan, a Krieg és a Thralldom.

Ami az albumot illeti, az első címadó dalnál már megkezdődik a darálás. Ötletes, ugyanakkor nem sablonos riffek, remek hangzás. Abszolút bejövős. A második szám, mely a „Depravity” címet viseli, már egy kicsit lassabb, vontatottabb, bár a témák még mindig nem rosszak. Következik a „Solitary Voyage”, melyet a Demise LP-ről már ismerhettek. Ez egy szintén lassú, de valamivel vidámabb hangulatú dal újra feldolgozása, mely a legrövidebb szerzemény az albumon. Az ének szerintem mondjuk egy kicsit furcsa. Érdekes az egész atmoszféra, olyan mintha nem is black metalt hallgatnál.
Negyedikként egy Death In June feldolgozást kapunk, „Roseclouds of Holocaust” néven. Már a cím is önmagáért beszél, s itt újra megjelennek a black metal témák: „fájdalmas” dallamok, hörgés, enyhén depresszív muzsika.

Az utolsó szám szintén egy feldolgozás, méghozzá a Goatsnake-től, s ez az „IV” címet viseli. Hangulatában nem nagyon tér el az előzőtől, s ha hasonlítgatnom kéne, az ilyen témák a Xasthur és a Birkenau zenéjéből lehetnek ismerősek.
Mind az öt dal valamilyen szinten egyedi, mégis remekül összekapcsolódik. Nekem nagyon tetszik, ezért még a kis bakival is a 3. dal énekénél, én 10-ből 10-et adok.

—————————–

ENGLISH VERSION:

When I firstly listened to Nachtmystium’s new mini CD, I thought: Wow! That’s fantastic! I thought this, because there aren’t too much good black metal albums nowadays. Which is a bit bad in this album, that It is quite short. After I listened it, I wish I could listen more songs.
The band’s story started in 2000, and there were many changes in the line-up, and the sounding became more and more unique. There are other influences in the songs, not only the typical black metal themes.
The band is not too „old”, but they alongside many bands, eg. Xasthur, Leviathan, Krieg, Thralldom.

The album starts with a fast and intensive song, which title is the same as the album’s title. Good riffs and sounding. I like it. The second song, called „Depravity” is a bit slower, but the themes are not bad. The next song is the „Solitary Voyage”, which you can know from the „Demise” LP. It’s also a slow song, but It has a good atmosphere. Vocals are a bit strange. It seems, that you listen another music. The fourth song is a Death In June-cover, called „Roseclouds of Holocaust”. The title speaks for itself, and black metal themes are coming back with this song (painful melodies, rattles, depressive music).

The last song in this album is a Goatsnake-cover, called „IV”. It’s a bit similar to the Death In June-cover, and these themes are similar to Xasthur’s and Birkenau’s music.
All of the five songs are unique, but they interlock. I like it, so aside from the strange vocals in the third song, this is 10/10.

Tracklist:

1. Worldfall
2. Depravity
3. Solitary Voyage (Re-recorded track from „Demise” LP)
4. Roseclouds of Holocaust (Death in June cover)
5. IV (Goatsnake cover)

Pontszám: 10

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Nachtmystium – highly anticipated final album „The World We Left Behind” in August

KMZ

NACHTMYSTIUM – The Silencing Machine

Golysz

Hot News: Nachtmystium – Launches Video Series of the Making of ‘Silencing Machine’

KMZ

Hot News: Nachtmystium – New Track & Pre-Order Online!

KMZ

Hot News: Nachtmystium – New Song Online!

KMZ

Hot News: Nachtmystium – Premieres Title Track, Artwork of New Album, ‘Silencing Machine’, on Pitchfork.com

KMZ

Hot News: Nachtmystium – Listen To The New Song „As Made”!

KMZ

Nachtmystium, Dark Fortress, Verdelet – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Nachtmystium – Limited 7″ Single Available Soon!

KMZ

Hot News – Nachtmystium: Signed Worldwide With CMR, Roadburn & European Tour!

KMZ

Jarboe, Nachtmystium, Korog – Koncertbeszámoló

Gwanath

NACHTMYSTIUM – Addicts: Black Meddle Pt. 2

Dr. Feelgood

NACHTMYSTIUM – Doomsday Derelicts EP

Black_wizard

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek