NAME – Internet Killed The Audiostar

Kiadó: Lifeforce Records

Weboldal: myspace.com/name

Kiadás éve: 2010

Stílus: Post-Hardcore / Post-Rock

 

 

 

Ismét egy bekategorizálhatatlan csapattal lepett meg minket az élet. A Bay Area-ból származó NAME zenéje ugyanis igazi vegyes felvágott, egy számon belül szinte mindent felvonultatnak, a hardcore-tól a jazzen és a post-rockon át a keményebb breakdownos deathcore-ig, olykor a mathcore-os részekkel és néha stoneresebb elemekkel. Egy sokak számára ismeretlen, elsőlemezes bandától nem kis célkitűzés egy ilyen zenei világ kialakítása, de nehéz úgy megoldani, hogy a mai post-hardcore-os és experimentális zenék dömpingjében valami figyelemreméltót alkossanak. Arra a kérdésre pedig, hogy a NAME meg tudott-e ennek felelni, azt kell mondanom: igen is, meg nem is.

Ami mindenképp a csapat erénye, hogy vannak olyan jegyek, amikre talán majd a második album után rá lehet mondani, hogy igen, ez tipikus NAME. Gondolok ezalatt például a számszerkezetekre, amelyeknek legtöbbje áll egy gyorsabb, keményebb részből (ez lehet hardcore, deathcore, hardcore-os gitár blast-beattel, technical death metal és ennek különböző variációi), valamint az egyéb stílusok, amik általában a szám második felét töltik ki. Ez lehet jazz (azon belül is a nu-jazz), post-rock, egy sludge-os téma vagy éppen egy elektronikus szösszenet. Sokszor nekem a post-hardcore/post-rock keverékű számoknál a The Ocean zenéje jutott eszembe, de a hangulatról beugorhat sokaknak a Neurosis is nyomokban. A hangzás kellően karcos, de tisztán hallható, és nem megy az effektek kárára sem, amik jelentősen erősítik az atmoszférát. A zenészek képzettségére nem lehet panasz, mindenki maximálisan teljesít, és a lehető legkreatívabb oldalát mutatja, bár szerintem az énekes tiszta énekhangja sokkal jobb, mint a hardcore-os üvöltései. Ez utóbbival sincs gond, csupán átlagos, és hosszú távon fárasztó lehetne, ám szerencsére csupán az első két számban erőlteti ezt az oldalát.

Az egész album zseniális lehetne, és a stílus egy újabb gyöngyszemmel gazdagodott volna, ha nem lenne az album néhol hullámzó színvonalú. Nem értem, hogy aki olyan számot tud írni, mint a “The Spark Of Divinity” vagy az “Empathic Communicator: Part III…”, annak miért kell erőltetni olykor a teljesen szürke core-os dolgokat. Értem én, adni kell a keménységnek is, de attól még nem lesz valami jó, hogy ki van matekozva, rá van üvöltve, van egy breakdown, aztán valami váltás. Vannak, akik ezt jól tudják (pl. Iwrestledabearonce), de ennek a csapatnak egyértelműen nem ez az erőssége. Viszont látom, hogy egyéb esetben meg tudják valósítani magukat rendesen is, mint például ahogy megtették a szintén zseniális “Mare”-ban a death metalos kezdéssel, tiszta énekkel és blues-os folytatással. Először furcsálltam is a lemez hosszát, hiszen egy 80 perces lemezt szinte teljesen betelít az anyag, és félelmem nem is volt alaptalan, legalább a számok felét elhagyhatták volna (vagy azoknak a gyengébbik részeit). Egy dolog azonban érdekes, hogy bármennyire sokrétű az album, és sok elem keveredik benne, az egész valahogy mégis koherens. Talán a hangulat teszi, talán az, hogy számokon belül nem vitték túlzásba a kísérletezést, pont azon a határon belül maradtak, ami még emészthetővé teszi a lemezt.

Látszólag ellentmondó dolgokat soroltam itt fel, így most ezt helyreteszem: a dalok ugyan nagyon kísérletezőek, de még éppen egybefüggőek, az album összességében kellemes hallgatnivaló, de mégis akadnak azért gyenge számrészletek is, amelyeket viszont kompenzálnak más, zseniális elemek, de az erős hangulat mindent elsimít. És még mindig úgy látom, hogy nem tudtam feloldani ezt az ellentmondást, de van egy olyan érzésem, hogy ez hűen tükrözi azt, hogy mennyire megfoghatatlan volt számomra a NAME zenéje. Lehet, hogy ezeknek az ambivalens érzéseknek a kiváltása szintén a csapat célja volt, és a gyengébb részek mintegy kontrasztként való szerepeltetése a koncepció része, de akkor bevallom, ezt nem tartom jó ötletnek. Lehet azonban, hogy ez csupán az első szárnybontogatásuk, de az említett egy-két negatívum ellenére a teljesítmény, a hangulat és az egyedi íz megléte, valamint a kiemelkedő részek – főként az album második fele – alapján ez egy ígéretes debüt, én fényes jövőt jósolok nekik.

Tracklist:

1. Killer Whales, Man
2. My Sweetheart, the Whore
3. The Spark Of Divinity
4. Empathic Communicator:
Part I: Hommage To The Hunter (Unconcious Incompetence)
Part II: Bee Bee (Concious Incompetence)
Part III: Your Sun Machine, Your Space Embracer (Concious Competence)
Part IV: How To Murder The Earth (Unconcious Competence)
5. Mare
6. The Sycophant, The Saint & The Gamefox
7. Dave Mustaine
8. Avaler l’Océan
9. You’ll Never Die In This Town Again
10. Charmer

Pontszám: 8

Szólj hozzá!