Kiadó: Massacre Records
Weboldal: www.finntroll.net
Kiadás éve: 2009
Stílus: Power Metal
(scroll down for English Version)
A svéd Narina nevezetű formációt még 1996-ban Christian Rivel (énekes) és Carl Johan Grimmark (gitáros) alapította. A zenéjükkel hamar sikeresek lettek, és szinte bejárták az egész világot olyan bandák társaságában, mint Stratovarius, Europe, Judas Priest. Mivel ez az első találkozásom a zenekarral, így igazából nem is tudtam mire számítsak a hatodikként megjelenő „Course Of A Generation” című lemeztől .
A zenei közeg, melyben utaznak szerény véleményem szerint heavy/power metal, enyhe progresszív beütéssel. Közben azonban jelentős változás történt a bandában, ugyanis ezen a lemezen már German Pascual énekel, aki még annak fényében is, hogy nem ismerem az ezelőtti dalnokot, kiválóan teljesít. Nem csak az erősebb hangfekvés áll jól neki, hanem a melodikusabb, érzelmesebb részeket is kiválóan adja elő. Viszont ez még önmagában semmit sem érne ha Carljohan Grimmark nem lenne ilyen zseniális gitáros. (Nem csoda, hogy rengeteg helyre hívják zenélni) Hihetetlen érzéke van a dalok színesebbé tételéhez, és őróla is elmondható, hogy a keményebb riffeket épp úgy odateszi, mint a harmonikus, „lágyabb” megoldásokat. Azonban, hogy eme két összetevő, teljes mértékben ki tudjon bontakozni ahhoz még jó dalok is kellenek. Amiből erre a korongra gazdagon jutott is. Már itt megmerem kockáztatni, hogy számomra (ebben a stílusban) az idei évben ennél jobb korong nem nagyon fog születni. Elég, ha csak az olyan nótákat említem, mint a nyitó „Sail Around The World”, vagy a tökéletes felépítésű szinte azonnal ható „When The Stars Are Falling”, vagy a finomabb részeket (amúgy hatalmas refrént) is tartalmazó „Scared”.
Megemlíthetném még a lassabb kiváló vezérdallammal rendelkező „One Way To Freedom”-ot is, vagy a kemény kötésű lendületes „Miles Away”-t, de a zongorásan kezdődő lemezt záró szintén kellemes refrénű „Behind The Curtain” is ide sorolható. Aki pedig kétségbe vonná a zenekarba szorult progresszivitást az elég, ha csak meghallgatja az „Armageddon” című dalt. A nótákban egyébként billentyűs hangszer is fellelhető, de csak is kizárólag színesítő jelleggel. A szólókra pedig csak is a zseniális szót lehetne mondani. A korong hangzásában sem lehet kivetni valót találni, de azt hiszem nem is csoda, hisz a keverés a legendás Studio Fredman-ban készült.
A borító is hibátlan. Jól adja vissza a lemez hangulatát. Az igazság az, hogy minél többet hallgatom, annál jobban megszeretem ezt a korongot. Nem bontakozik ki elsőre, de többszöri hallgatásra, nagyon bele lehet szeretni.
A stílus hívei rögtön mehetnek a lemezboltba, mint ahogy a régebbi rajongók is. Mert mindent összevetve az év egyik legnagyobb lemeze a „Course Of A Generation”.
—————————
ENGLISH VERSION:
Narnia is a Swedish band, which was formed back in 1996, by Christian Rivel (vocals) and Carl Johan Grimmark (guitars). They became successful quite quickly, they were on a world tour with Stratovarius, Europe and Judas Priest. It’s my first meeting with the band, so I didn’t really know what to except from their sixth album, „Course Of A Generation”.
The genre of their music is heavy/power metal in my opinion, with a bit of progressivity. During the times, there were important changes in the band. It’s German Pascual who sings on this album. Though I don’t know the previous singer, his performance is great. The more powerfully pitched vocals suits him well, moreover, he is great at the more melodic, more emotive sections as well. But that wouldn’t be enough for a great music without Carl Johan Grimmark, who is a great guitarist. (It’s not surprising that he is constantly invited to several other bands to play there.) He has an awesome sense to improve the songs, to make them more colourful. He is also a man who performs great both at the harmonic, softer and harder sections as well. But we need good songs to experience these great skills. And there are many good songs on this CD. I guess this album won’t be bettered this year (in its genre). It’s enough to mention songs like the opening „Sail Around The World”, the perfectly constructed „When The Stars Are Falling”, which hits directly, or „Scared”, which is a softer song with a fantastic chorus.
„One Way To Freedom”, which is an other slower song with a great leading melody; the powerful, heavy and impulsive „Miles Away”; or „Behind The Curtain” with its nice chorus they are also great songs. If you debate the hidden progressivity of the band, listen to the song „Armageddon”. We can also hear keyboards in the songs, but only to make them more colourful. The solos can’t be described in an other way, they’re just outstanding. The sounding of the CD is also perfect, which is not surprising, since the album was mixed in the legendary Studio Fredman.
The cover is also a perfect work. It reflects the atmosphere of the album well. I must admit that the more I listen to this CD, the more I like it. It takes time to sink in it, and in the end, we can fall in love with the album.
Fans of this genre should really hurry into the shops, and their old fans, too. Because in general, „Course Of A Generation” is one of the best albums this year.
Tracklist:
1. Sail around the world
2. When the stars are falling
3. Curse of a generation
4. Scared
5. Kings will come
6. Rain
7. Armageddon
8. One way to freedom
9. Miles away
10. Behind the curtain