Kiadó: code666
Weboldal: myspace.com/neobliviscaris
Kiadás éve: 2012
Stílus: Progressive Extreme Metal
Brief Sum: There are quite a lot of innovative bands around nowadays in black metal genre and Ne Obliviscaris tops everyone else with their debut. The 70 mins long Portal Of I is full of ideas and content, varied and emotional, plus it’s able to serve the needs of wide range of listeners; a milestone in the genre. Fantastic progressive material which is strongly recommended to all listener with a good taste. My deepest respect goes to Australia. Synonym of joy and elegance.
Megannyi egy adott standardot követő lemezzel találkozunk nap mint nap. Hol jobbakkal, hol kevésbé jobbakkal, de az az egy fix, hogy a mai zeneiparban a legnagyobb értékkel azok az anyagok (és zenekarok) bírnak, akik valami kis „torzítással”, valami egyedi fűszerrel ízesítve képesek tálalni az egyedi hangzásvilágot és képesek másoktól eltérő, saját karaktert adni zenéjüknek. Örömteli tény, hogy az új évszázadban épp a legmaradibbnak vélt black metal vonala kezdett új gyökereket ereszteni szűz földön, megindítva ezzel egy kisebb reneszánszot, olyan bandák képviseletében, mint a Carach Angren, a Noctem, vagy akár az egyre vakmerőbben újító Dimmu Borgir – e felsoroláshoz pedig immáron a Ne Obliviscaris legénysége is frissen csatlakozik a debütáló Portal Of I vitathatlan kvalitású zsenialitásával.
Itthon bár hírből sem nagyon lehetett hallani a The Aurora Veil demóról, ám külföldön az első nagylemez előfutára gyakorlatilag kilóra megvette a szaksajtót és a közönséget egyaránt a maga elegánsan taroló attitűdjével, így a tényleges bemutatkozást már jómagam is hónapok óta nagy érdeklődéssel vártam, a több, mint hetven perces mirákulum pedig mondjuk ki nyíltan: lélegzetelállító. A srácok profilja már csak azért is figyelemfelkeltő, mert a varázslat ezúttal nem a billentyűkben, de még csak nem is a súlyosságban rejlik – a Ne Obliviscaris esszenciája a sugárzó eleganciában rejlik, abban a szinte kézzel fogható alázatban, ahogy ezek az urak szinte méregdrága porcelánként kezelve hangszerüket, megalkották az elemek széles skálájának tökéletes keverékét. Próbáljuk meg úgy elképzelni a dolgot, mintha egy finom, puha selyemtakaró kelt volna nászra a legérdesebb smirglipapírral, és boldogok együtt.
Bennem enyhe bűntudatot is ébreszt a natúr BM meghatározás, de még a progresszív és epikus jelzők is méltatlanul degradálóan kevésnek fájnak, ha szavakba szeretném ölelni a korong minőségi mivoltát. A dalok rendkívül nyitott szemléletben fogant sokszínűségét feltételezem, az eddig leírtak után már nem igazán kell hangoztatnom, a tiszta ének erejét és kulcsfontosságú szerepét viszont hiba volna nem külön kiemelnem. Tim Charles a hegedű mellett ének fronton is hatalmasat alakít, csodaszámba megy, hogy a torokmetsző vokál helyett szinte sóvárgok a több dallamos kiállásért, de már önmagában a tény, hogy egy alapjáraton erősen fekete fém ihlette zenében kvázi refrénekről beszélhetünk, hűen mutatja, hogy mily példátlan mértékben nincsenek határok és szabályok a horda muzikális felfogásában, arról nem is beszélve, hogy akik western, jazz és flamenco betétek közt állnak neki csípőből blastolni átlag tíz perces szerzemények keretein belül, azok bizonyára igencsak tudnak valamit a művészet fogalmáról és annak műveléséről. A legkülönbözőbb alkotók orgiája közt az átlagember fülének is kellemes akusztikus pengetések biztosítják a szükséges időt és kapaszkodókat az események feldolgozásához, de félreértés ne essék, hús-vér metal albumról beszélünk, méghozzá abból a fajtából, melyet évek múltán is remekműként fogunk dicsőíteni.
Az egyes nótákat tekintve, fénypontnak megmaradtak az említett demón is fellelhető mesterművek, ami nem baj, hisz nyílván bandán belül is ráéreztek, hogy mindhárom szerzeménynek bérelt helye kell, hogy legyen a debütön, hogy igazán nagyot szóljon a végeredmény, bele se gondolva, hogy milyen súlyos veszteséget szenvedtek volna azok, akik az esetleges kihagyás miatt lemaradtak volna e vegytiszta gyönyörről. A Tapestry Of The Starless Abstract és az As Icicles Fall nyújtják tehát az igazi katarzist, de mindenképpen hozzá kell tennem, hogy az újonnan íródott, eddig nem hallott dalok sem adják alább a színvonalat, különösen a megjelenés előtt bemutatott And Plague Flowers The Kaleidoscope lett eszement fantasztikus, ezen belül külön felhívnám a figyelmet az első két perc felvezetőjére, de tulajdonképpen az egész cikk terjedelmét ki tudnám tölteni pusztán a különleges momentumok részletes bemutatásával – de mint azt általában, a tényleges élményt ezúttal is inkább meghagyom a hallgatás maga varázsának.
Hangzás pipa, külcsín pipa, hangulatiság terén is méregerős az összhatás. A tóparton ücsörögve a hullámokat bámulva, vagy az erdő közepén feküdve a lombok táncát lesve is elképesztően mély érzelmeket mozgat meg és ragad magával ellenállhatatlanul a muzsika fílingje (tesztelve!), keresve sem találni tehát hibát a Melbourne-i tehetségek munkájában. A számok hosszától sem kell megijedni, ide a rozsdás bökőt, hogy két-három pörgetés után az fog a legkevésbé feltűnni, hogy tíz-tizenkét percig nyúlik egyik-másik tétel. Két dologban baromira hasonlít a Portal Of I a drogokra: egyrészt totálisan más világba repít, elrugaszkodva minden realitástól, másfelől pedig ha egyszer úgy istenigazából megszavazod neki a bizalmat, jó eséllyel hosszú ideig (ha nem örökké) garantáltan a rabjává válsz.
Tracklist:
1. Tapestry of the Starless Abstract
2. Xenoflux
3. Of the Leper Butterflies
4. Forget Not
5. And Plague Flowers The Kaleidoscope
6. As Icicles Fall
7. Of Petrichor Weaves Black Noise
