Lemezismertetők

NEBUNAM – Nebunam EP

Kiadó: Karge Welten Kunstverlag

Weboldal: www.nebunam.de

Kiadás éve: 2008

Stílus: Black metal

Brief sum: Second material of the german Nebunam, with depressive black metal and many other influences. Great tunes.

 

 

A Nebunam egy viszonylag kevésbé ismert német underground banda. Megalakulásukat követően egy demóval jelentkeztek 2003-ban, amely az „A Winter’s Tale” címet kapta. 2008-ig nem is igazán adott jelet magáról a formáció, ebben az évben azonban megjelent egy EP a Karge Welten Kunstverlag gondozásában, amely szimplán a zenekar nevével lett fémjelezve.

Előzetesen nem volt sok információm a Nebunam-ról. Ben és Manuel Black Metal-ban utazik, annak is a depresszívebb/nyersebb megnyilvánulását tűzték zászlajukra – az infólap alapján az egyedi hangvételre törekedve. Hogy ennek elérése mennyire lehetséges, abba ne menjünk bele, lássuk hát, hogy mit tartogat számunkra a Nebunam. Egy két számos EP-ről van szó, amelynek hossza a 25 percet is meghaladja, tehát elmondható, hogy nem éppen a rövid dalok hívei a tagok. Már az első hangok tökéletesen megjósolták számomra, hogy mit is fogok kapni ebben a szűk fél órában – nyers, de kellőképpen változatos Black Metalt, amely ugyan semmi újat nem tartalmaz, de kellemes hallgatnivaló. Ben riffjei között megtalálhatóak a szuicid bandák eszköztárát felidéző témák (legtöbbször a Nocturnal Depression és a Forgotten Tomb neve ugrott be nekem egyes dallamvezetéseket hallva), de a direktebb és epikusabb megoldások is ugyanúgy megtalálhatóak az anyagon.

Maga a zene nincs annyira egydimenziós, mint a stílusban tevékenykedők nagy része, változatos, remek riffek sorakoznak az anyagon, amelyet sajnos az általam elég sokat kritizált dobgép használata árnyékol be kissé, de ez legyen az én bajom. Az összhatás egyébként a hangzás tekintetében is erős, a dobgépet leszámítva jól sikerült a keverés, Manuel hangja elképesztően nyers és durva, remekül passzol a zenéhez. A nyitó dal, az „A Winter’s Tale” már a 2003-as demón is szerepelt, ahhoz képest csak a hangzás változott valamelyest. A fentebb említett hatásokon kívül beugrott még nekem a svéd Pest (Desecration és Blasphemy Is My Throne anyagok hangulata) is. Az anyag második felét a „Sturm” című szerzemény alkotja, melynek sodró melankóliája kellemes atmoszférát teremt, a Xasthur beteg, nihilista vízióihoz hasonló képeket megjelenítve.

Összességében elmondható, hogy a Nebunam ezzel a kiadvánnyal még a penge élén tudott maradni, és esélye van rá, hogy a jövőben is átlagon felüli anyagokkal lépjen elő. A játékidő teljesen elég, a dalok jól meg vannak írva, a nyers, szuicid zenék kedvelőinek érdemes lehet megismerkednie a Nebunam nevével.

Tracklist:

1. A Winter’s Tale
2. Sturm

Pontszám: 8

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek