NECROFIER – Burning Shadows in the Southern Night

A többségében korábbi és jelenlegi Oceans of Slumber tagokat felvonultató houstoni Necrofierre évekkel ezelőtt, a debütálásuk kapcsán lettem figyelmes. A texasi tűzköpők, a Prophecies of Eternal Darkness című első egész játékosukkal akkoriban a dallamos black metal műfaj nagy reménységeiként tűntek föl. Az ott bemutatott irányt folytatja most az új anyag, a néhány nappal ezelőtt megjelent Burning Shadows in the Southern Night.

A 47 perces fekete zaj, elődjéhez képest, sok új bűvöletet tartalmaz, esztétikáját tekintve a kínálat mégis röviden összefoglalható: a dalok robbanó, pörgős black metalt tartalmaznak old school hangzásban, nem feledkezve el a szívet gyönyörködtető dallamokról, a csipetnyi doom hangulatról és a bőséges heavy leheletű szólókról sem. A felvétel során lassú, közepes tempójú, illetve gyors részek eklektikus keveréke bontakozik ki, markáns, fémes ízt árasztva. A Necrofier tagjai – Mat Valentine basszus, Dobber Beverly dobok, Bakka Larson ének és gitárok, Semir Özerkan gitárok – ezúttal a Grammay-díjra hétszer jelölt Joel Hamilton hangmérnök közreműködésével, a rájuk jellemző eleve nyers hangzáson belül is érdesebb, még undergroundabb szörnyet idéztek meg. Az intonációjában – némi túlzással – próbaterminek mondható alkotás valahogy mégis organikus marad, s ebben áll nagyszerűsége.

A borítókép és a lemezcím alapján már lehet rá következtetni, hogy a kiadvány sajátos pokoljárást idéz, ámbár a szövegeket nem a sátánizmus uralja, sokkal inkább a tudatalatti gonoszság, a minket körülvevő ezoterikus világ elemei, valamint a mélyebb emberi filozófiák.

A zeneileg sejtelmes, baljós nyitány (The Fall from Heaven) maximálisan érzékelteti és aláhúzza ezeket a megállapításokat. A torokéneket vonósok, zongora és sűrű ütőhangszerek kísérik, majd váltásként belép Cammie Beverly opera-vendégénekes lágy tónusú hangja. A track miközben magával ragad, felkészít az elkövetkező csapásokra, mialatt igazán hátborzongató előjelet mutat. A mesteri nyitás után, a Total Southern Darkness mélyre száll. Lassú és vészjósló nyitóriffek, kísérik a dús ütéseket és Bakka végtelenbe szálló üvöltéseit. A percek előrehaladtával a dallam egyre változatosabb, az ütem pedig gyorsabb lesz. A kompozíció a kisebb-nagyobb robbanások és felvezetők dacára úgy emelkedik éteri magasságokba, hogy közben végig megőrzi csupasz széleit. A gitárok heavy uniformist viselnek, ekként a szólók rendkívül fülbemászók. Szokatlan kezdés, de érdekfeszítő. Thrashesriffek uralják a To the Wolves-t. A tempóváltásokat itt is a játékosság jellemzi, az összkép homályosságát azonban ez nem befolyásolja. A megszólalás végig kísérteties érzetet sugároz, mintha minden egyes hangszer külön-külön kivágná a maga éleit. A Forbidden Light of the Black Moon következik, ami a vágtató ritmust kísérő heavy húrok miatt, a Burning Shadows in the Southern Night egyik legdallamosabb tétele. A csúcson alkalmazott kántáló vokál érzelmessé, lüktetővé teszi a darabot, ekképpen felfogható egyfajta ódaként a boldogtalan, megsemmisülésre szomjazó lélekhez. Régi és új hatások találkoznak a Destroying Angels-ben, melynek egyes horgai a skandináv második hullámot idézik fel, míg mások sokkal kortársabbak. Az erős groove, továbbá a nagyon poros dobsávok (hihetetlen Dobber mit le művel) és ének tulajdonképpen black ’n’ roll benyomást keltenek.

A második felvonás a Whispers That Burn in the Dark-al kezdődik, és ahogy valamelyest a cím is jelzi, a Necrofier szabadjára engedte érzelmeit. Eme kedves ábrázolásában az albumnak – ami szinte felszakítja a black metal hagyományos alapjait – a zenekar ismét bizonyítja állandó vágyát a nagy riffek és a bonyolult dallamok iránt, miközben a fókuszában kompromisszummentes marad. A gitármű teljesen heavy alapú és brutális, míg az alapvetően reszelős vokál ebben a számban igazi virtuóz. Remek atmoszférájú fekete szimfónia az All Seeing Shadows, melynek a technikás magasságában a sötétség teljesen egybeolvad Cammie harmonikus áriájával. Az agressziót és az intenzitást a dallamok szelektív használata mérsékli, de a komor atmoszféra kidolgozottsága egyaránt felemelő érzetet kelt. A szám azt az intuíciót közvetíti, hogy itt sehol sincs a nagyság üres gesztusa, hanem ő maga a diadalmas nagyság. Ezt egyaránt érezni az On Wings of Death We Burn the Sky-nál, ugyanakkor ebben az esetben csupán arról van szó, hogy minden hangszer ott van, ahol lennie kell, és épp annyira dominál, amennyire szükséges. A Call to the Beyond zenéje érzelmesebb, melankolikusabb megoldásokat választ. A dekadenciát a megszólalás keménysége fokozza, mindezt viszont a szakma által kialakított kánonok határain belül teszi. Lenyűgözően árnyalt, leginkább mégis kemény csapások, illetve heavy metal bonyodalmakkal telített vastag gitársávok jellemzik. Hála a feldühödött éneknek, nem hozza a zsúfoltság érzetét, hanem megmarad lomha szörnyetegnek. Végezetül a nagyszerű zárótétel, a Burnt by the Sacred Flame eposzi, sötét hangulatot közvetítő dallamai követelnek figyelmet. A dobok militánsabbak, a ráépülő gitármű, valamint az Immortal–Dark Funeral vonalon mozgó károgás teljesen hipnózisba ránt. Mintha a szólók bőségesebbek és bonyolultabbak, a horgok himnikusabbak, a teljes zeneiség pedig merészebb lenne. Ez megmutatkozik a dal folkos kicsengésében.

Nagyon meglepett, hogy a dalszerzői megközelítés ennyire leköti a figyelmet, egyúttal mennyire megindító ez az album, legyen szó az átmeneti tempóváltásokról, az előidézett atmoszféráról, vagy bármiről a hallottakból. A Necrofier ajánlata tehát bár nem éppen trendi, mindazonáltal gazdagon strukturált, ötletgazdag zenemű. Nehéz hallgatnivaló, de ha egyszer közel enged magához, többé nincs menekvés. Lefegyverez!

Kiadó: Season of Mist
Kiadás éve: 2023
Stílus: Melodic Black Metal
Web: facebook.com/Necrofier