NEFERTUM – Revered Lames

Kiadó: UkDivision Records

Weboldal: myspace.com/nefertum

Kiadás éve: 2009

Stílus: Melodic Black / Death

Brief Sum: The album is of great songs, which, contrary to those who like creativity, won’t disappoint the lovers of symphonic brutality. Since due to the fasting since the latest Dimmu there is pestilence over half of the world I have good news to the people: there you are, the cure has arrived!

Ejha, máris itt az új Dimmu Borgir? Legszebb érájához visszatérve, teljes pompájában? Micsoda örömhír, nem is számítottam rá. Főleg, hogy legjobb tudásom szerint is csak ez év szeptemberére lett beígérve az Abrahadabra. De várjunk egy percet, itt valami nem stimmel. Egy dolog, hogy olaszok, hogy más a logó és a zenészek nevei sem mondanak sokat, de hogy még nehezen megszerzett imidzsüket és presztízsüket is sutba dobva a nevüket is Nefertum-ra változtassák? Nem létezik. Ezesetben viszont erős a gyanúm, hogy mégiscsak várnunk kell az őszig, mert bármennyire megtévesztő is a hasonlóság – pardon, azonosság -, ez a város, nem az a város. Még ilyet.

Már elnézést a marháskodásért, de ezt az ismertetőt egész egyszerűen képtelenség nem ironikusan kezelni, pedig amint az a bevezetőből kiderül, nem zenei analfabéták alkotják a zenekart. Élcelődésem apropóját csupán a határokat bőszen ostromló szimilaritás szolgáltatja, ami helyenként olyan félelmetes méreteket ölt, hogy az már teljes komolysággal felvethetné akár a szerzői jog védelmének kérdését is. Az itt hallható negyvenegy perc gyakorlatilag első másodpercétől az utolsóig a Dimmu valaha kiadott legblaszfémikusabb atombombájának kikiáltott Puritanical Euphoric Misanthropia-ját kopírozza, ezt azonban valami egészen mesteri fokon műveli, olyannyira, hogy dal és dal között is embertpróbáló feladat különbséget tenni, miközben a ledöbbent hallgató egy bizonyos idő után már fenn sem akad rajta, milyen brutális mennyiségben sikkasztottak el témákat norvég fivéreiktől. Spontán példaként Max szimfonikus csilingelése teljes rip-off Mustis kelléktárából, de maguk a riffek, valamint a közép- és szélvészgyors tempók folyamatos vibrálása is sokszor tapasztalt húzás már.

Most pedig, hogy immáron két teljes bekezdést áldoztam a kötelezően lerovandó “ejnye-bejnye, nem szép dolog” című történetre, szépen halkan megjegyezném, hogy a majmolás dacára igencsak minőségi belbeccsel szolgál a korong, továbbá a helyzet pikantériája, hogy ezzel a stratégiával a Revered Lames könnyedén magához édesgetheti majd a nagyoktól időközben elpártolt népséget. Ebből is látszik, hogy a tagok egy része anno jó érzékkel hagyta el az Infernal Angels nevű süllyedő hajót, tavaly ugyanis volt “szerencsém” véleményezni a totál egysíkú exük végtermékét is, és mit ne mondjak, a Nefertum (szűkös fantáziája ellenére is) lényegesen magasabb színvonalat képvisel. Mint említettem, a gárda elsősorban Silenoz-ék 2001-es kiadványára feküdt rá, és bár jelen esetben a hangzás messze nem olyan pusztító, steril és bombasztikus, minden egyéb alkotójában közel tökéletes pontossággal hozzák a mintát. A címadó (amit családi körben, négyszemközt nevezzünk csak szimplán Blessings Upon The Throne Of Tyranny-nak) és a Slaves Of Darkness remek első benyomást kelt, melyet a relatíve rövid játékidőnek hála, tartósan is sikerül fenntartani. A folytatásban aztán még a tiszta vokált sem felejtették ki a repertoárból, habár azt hiszem, nem árulok el vele nagy titkot, ha azt mondom, a Rotting Idle’s Inquisition
próbálkozása a közelébe sem ér az aranytorkú ICS Vortex dallamainak. Az album egyedi oldalát (már ha van neki olyan), kizárólag az elbűvölő névvel ellátott Crossdressphixya képviseli, itt valószínűleg éppen lemezt cseréltek a lejátszóban, ezért a kis kitérő. Egyébiránt Innos orgánuma sem lenne az a sablon black metélés, de pechére létezett már előtte egy Stian Tomt Thoresen nevű úriember.

Bemutatkozásnak mindenesetre több, mint korrekt és ígéretes, a beszerzés kritériuma azonban egyértelmű, így aki még manapság is rendületlenül a világ nyolcadik csodája után kajtat, ismételten üres kézzel kell, hogy távozzon. Az északi királyok rajongói ellenben fejvesztve teperhetnek a legközelebbi zeneboltba, mivel ők – hozzám hasonlóan – jó eséllyel gond nélkül bekajálják majd ezt a produktumot, de mégis hogy a fenébe ne tennék, mikor három éve áhítozva várjuk a folytatást. Másolás hát ide vagy oda, egy hozzám közel álló csapat mellett tették le voksukat az olaszok, alázatosan fejet hajtva mestereik előtt, igazán nívós kivitelezésben prezentálva tiszteletüket. Nem gondolom tehát, hogy bárkinek is behúzott sötétítő mögött, lehajtott fejjel, vakarózva kellene hallgatnia az anyagot, pláne, hogy a szükséges potenciál birtokában idővel egy jóval kreatívabb irányba is nyugodt szívvel elmozdulhat(na) a társaság. A pontozást tekintve viszont nagy a dilemma, de kivételesen engedtessék meg nekem ennyi szubjektivitás.

Tracklist:

1. Revered Lames
2. Slaves of Darkness
3. Beneath the Ashes
4. Crossdressphixya
5. Blackhearted
6. Rotting Idle’s Inquisition
7. Hatedance
8. Lustful Requiem

Pontszám: 8.5

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár