Lemezismertetők

NOCTURNAL WANDERER – Gift of the Night

Nocturnal Wanderer néven 2021. tavaszán jött létre ez a projekt, ami mögött egy rejtélyes valaki áll, aki nem lép a fényre, inkább megbújik az éj sötétjében.

Minden erre a koncepcióra épül. A borító látszólagos amatőr egyszerűsége előrevetíti a zene nyers, dobozhangzását. Persze mindez még semmi. A lemezen található hat mű végigvezet az éjszakán, alkonyattól pirkadatig. Mindegyik dal egy versszakból áll. Így a felépítésük eltér a megszokott verse-refrén struktúrától.

Közeleg az alkonyat, csendben ébred az éjszakai élet a fagyos erdőben. A sötétség átveszi a hatalmat, a táj és a lélek felett. Csak a holdfény temploma emelkedik fenségesen a távoli magányos csillagok alatt. Majd közeledik a hajnal, az erdő újra hangos lesz.

Ez eddig egy szokványos black metal elképzelés. A kis plusz zeneileg mutatkozik meg, ugyanis a blackes témákat heavy metal gitárjáték díszíti. Ebben érhető tetten a dallamosság és kissé a verze-refrén koncepció. Ugyanakkor van itt olyan dal, ami egyáltalán nem black metalos zakatolásával tűnik ki. Félreértés ne essék, ezek az elemek belesimulnak a teljes képbe, egy pillanatra sincs kétségünk afelől, hogy black metalt hallgatunk.

Az egész annyira kerek, hogy balgaság lenne hibát keresni benne. A körítés és a koncepció egy skatulyába zárja a lemezt és ezeknek az elvárásoknak meg is fog felelni. A kategóriájából fakadó zordságot, ha nem is ellensúlyozza, de némileg enyhítik a szólógitár dallamai és futamai. A minimalizmusa mögött hatalmas világ rejtőzik!

Kiadó: Nameless Grave Records
Kiadás éve: 2021
Stílus: Black Metal
Web: https://nocturnalwanderer.bandcamp.com

Tracklist:

  1. Twilight Befell
  2. Darkness in Rapture
  3. Sentient Shadows
  4. By Moonlight
  5. Distant Stars in Distant Skies
  6. The Amberdawn

Pontszám: 8

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár