Kiadó: NoiseArt Records
Weboldal: www.nothgard.de
Kiadás éve: 2016
Stílus: Epic Melodic Death Metal
Brief Sum: Nothgard’s third album is their most mature material so far. With The Sinner’s Sake they found the golden mean: they kept the epic atmosphere and also the catchy, guitar-centric melodies, levelling up in comparison to their previous album, Age of Pandora.
E lemezkritika megírása igen sokat váratott magára. Eredetileg a korong szeptember végi megjelenésére szerettem volna elkészülni vele, de sajnos az egyéb teendők mellett elodázódott a munka. Ez azonban talán nem is akkora baj, hiszen újra elővéve és meghallgatva a Nothgard legutóbbi lemezét, sokkal jobban „beérett” és megfogott a muzsika.
Dom R. Crey csapata (akit újabban mint az Equilibrium szólógitárosát és háttérvokalistáját is ismerhetünk) 2008-2009 fordulóján még eredetileg szimfonikus és epikus hatású viking metalként indult pogány és melodikus death alapokkal. 2011-es debütanyaguk, a Warhorns of Midgard (melynek kritikája egyik első művem volt e zine hasábjain) kellemes bemutatkozás volt számomra, az Arminius című nótát a mai napig előveszem néha. Innen viszonylag éles váltással 2014-ben az Age of Pandora inkább neoklasszikus metalba hajlott (ehhez bőségesen hozzájárult a háromgitáros felállás és az atmoszferikus billentyűzés), nem is igazán sikerült elnyerniük a tetszésemet vele.
Legfrissebb, immár a NoiseArt Recordsnál kihozott anyagukkal, a The Sinner’s Sake-kel azonban mintha megtalálták volna az egyensúlyt és a középutat az előző két nagylemez stílusa között. Bár mennyiségileg kevesebb van belőlük, azért megmaradtak az emelkedett szimfonikus hangszerelések és epikus pillanatok és a dallamos, központi gitártémák is, de a Pandorához képest sokkal inkább bővelkedik a fogós pillanatokban és egyben zúzós riffekből is több van: összességében engem főleg a Kalmahra és a korai Children of Bodomra emlékeztet e vonulat – egyértelműen ez lett a leginkább melodeathes Nothgard-opusz, melynek a fennkölt hangvétel ad egy sajátos, felismerhető egyéni ízt – bár ebből még azért jöhetett volna egy kevés. A zenén több vendég is rajtahagyta a kézjegyét: Jeff Loomis (Arch Enemy) az Iron Sights gitárszólójával, Konstantin Raab (Varus) szimfonikus témákkal, Robse Dahn (Equilibrium), Jen Majura (Evanescence, ex-Equilibrium) és mások pedig hangjukkal működtek közre több dalban. A szövegeket tekintve ismét elvontam témákat boncolgatnak a bajorok és sajnos ezúttal még nyomokban sem bukkan fel ékes germán anyanyelvük, bár már a legelső lemezen is csak egy nóta szólalt meg németül. A tematika ezúttal is tükröződik a szimbólumokban bővelkedő borítón, mely ismételten hazánk fia, Sallai Péter alkotása.
Bár továbbra is legelső lemezük stílusa áll hozzám a legközelebb, a The Sinner’s Sake egy jó hangzású és jól megírt matéria. Bár a korai epikusságot továbbra is hiányolom, az előző lemezhez képest összességében sokkal erősebb és érettebb albumot kaptunk. Igazán sajnálom, hogy az Equilibriummal és Heidevolkkal közös őszi turnéjuk során pont a magyar (és több lengyel) állomásra nem tudtak jönni magánéleti okokból. De remélhetőleg ami késik, nem múlik!
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Glittering Shades (Intro)
2. From Lambs to Lions
3. The Sinner’s Sake
4. Iron Sights
5. Death Unites
6. Shadow Play
7. Descendants of the Sun
8. Last Child Standing
9. Draining Veins
10. When Gods Cry
11. Sin Eater