NUCLEUS TORN – Knell

Kiadó: Prophecy

Weboldal: www.nucleustorn.ch

Kiadás éve: 2008

Stílus: Avantgarde

 

 

 

Svájc egyre jelentősebb mértékben és egyre igényesebb együttesekkel képviselteti magát a nemzetközi zenei színtéren, és egyre inkább tesznek róla, hogy Helvécia ne csak a Celtic Frostról és a Samaelről jusson eszünkbe. Az Eluveitie, az Amagortis és a Paysage d”Hiver mellett most egy újabb reménységet ismerhettem meg a Nucleus Torn személyében, amely zeneileg mindenképp kiemelkedik mind a svájci, mind a nemzetközi színteret tekintve, noha biztos vagyok benne, hogy az említett híresebb zenekarok hallgatóközönségéhez képest csupán egy szűkebb réteget fog megérinteni. Az együttesről én eddig semmit nem tudtam szinte, és ezen a promóciós CD mellé mellékelt egylapos booklet sem segített, amin a kiadó címén kívül semmilyen információ nem volt megtalálható sem a bandával, sem az anyaggal kapcsolatban. A kutatómunka és információgyűjtés helyett azonban először inkább az empirikus megismerésre hagyatkoztam, és nekiveselkedtem idei – mint utólag kiderült, második – nagylemezüknek, a Knellnek.

Már az első hangok megérintettek, és már akkor tudtam, hogy nem mindennapi zenét hallok. A lemez a női énekes Maria D”Allessandro felvezetésével kezdődik, amelyet egy nagyon hangulatos, népzenei hatású gitártéma követ. Ekkor még úgy gondoltam, hogy valami olyasmi zenét fogok hallani, mint amilyen a Dead Can Dance-é vagy a The Moon and The Nightspirité. Ez a két párhuzam sokszor eszembe jutott a meghallgatás során, ám pont abban áll a Nucleus Torn nagyszerűsége, hogy alkotásukban nem csupán egy zenei stílus hatása érhető tetten. Mind a zenekar felállásából – a dobos/ütős és a két énekes mellett egy csellista, egy hegedűs, egy furulyás és egy “mindenes” alkotja az együttest, utóbbi (Fredy Schnyder) a zongoráért, a gitárokért és a különböző effektekért felel -, mind a dalok szerkezetéből és igényes kompozíciójából egyértelművé válik a klasszikus zene befolyása, azon belül is főként az expresszionizmus jelenlétét éreztem a legerősebbnek (főként a IV. tételben).

Azonban nem kell megijedni, itt nem valamiféle atonális avantgarde monolittal állunk szemben, az expresszionista stílus inkább csak hangulatában kíséri végig a művet, sok helyen ugyanis gyönyörű harmóniákkal találkozhatunk (elég, ha a csapat MySpace oldalára kitett számrészletek közül a másodikat meghallgatjuk: megindító és csodálatos, a hegedűtémára pedig nem tudok mást mondani, mint hogy fájdalmas). A klasszikus és a népzene mellett megjelenik a jazz (a III. tételben) is egy rövid időre, valamint a zene sokszor erőteljesen fuzionál a doom metallal és a pszichedelikus/progresszív rockzenével. Az utóbbi stílus hatása nem véletlen, hiszen – mint később megtudtam – a zenekar eleinte a progresszív rockot tartotta követendő iránynak, ám saját bevallásuk szerint váltaniuk kellett, hiszen első 3 kiadványuk (2 EP és egy demo) nem a legmegfelelőbb minőségűre sikeredett. A 2006-ban megjelent debütalbumukon már érezhető egyféle irányváltás, de a prog. rock stílus hatásai még erőteljesen jelen vannak azon az anyagon. Szerencsére azonban most sem hagyták el teljesen ezeket az elemeket, nagyszerűen illenek ugyanis a jelenlegi koncepcióba is.

A Nucleus Torn azonban nem csak az igényesen megkomponált számok miatt emelkedik ki a mai zenedömpingből, hanem hangulata miatt is, amelyet nem lehet másként elmondani: varázslatos, melankolikus és egyúttal felemelő! Ugyan magát a zenét nehezen lehet elsőre befogadni, de az atmoszféra rögtön megfogott, és egy idő után már dallamrészletek is megragadtak a fejemben, és most ott tartok, hogy nem bírok betelni vele! Mindig van valami apró, finom részlet, ami elsőre nem ragadta meg a figyelmemet, így például egy halk üstdob, vagy egy “távoli” furulyaszó, vagy csak Maria simogató, és ha kell, erőteljes hangja, amely csak még teltebbé, még színesebbé teszi az összképet. A gitártémák remek aláfestések lehetnének akármilyen dán vagy skandináv filmnek (nekem sokszor Lars von Trier képi világa és Bier filmjeinek hangulata ugrott be), olyannyira szorongtató és fojtó hangulatú. Az atmoszféráról egyébként sokszor eszembe jutottak – a fentebb említett DCD, a The Moon and the Nightspirit és az expresszionisták mellett – az olyan zenekarok, mint a DeadSoul Tribe, The Evpatoria Report, néha a Pink Floyd, és még rengeteg zenekar/zeneszerző a lehető legkülönfélébb zenei irányzatokból.

Az album dinamikája is figyelemreméltó mind tempóban, mind hangerőben: egy pillanatig sem unalmas, óriási, már-már ijesztő kontrasztok vannak egy-egy lágyabb, befordulásra késztető és a torzított, doomos-metalos részek közt. Emiatt egy percig sem fullad unalomba a lemez, sőt talán a halkabb, kimértebb részeknél eleinte még inkább odafigyel az ember arra, hogy mi is történik, később azonban már a merengéshez is kiváló eszközzé válnak ezek a részletek (az album túlnyomó részén alig találkozhatunk énekkel és dobbal, ezt elősegítendő). Hogy azonban ne csupán háttérzenének vagy elalváshoz hallgassuk a Knellt, arról gondoskodnak a torzított részek, mely azonnal kiszakítja az embert elrévedt állapotából. Itt azonban meg kell említenem, hogy Patrick Schaad (aki az egyetlen a csapatból, akinek van másik együttese is) vokalizálását először nehezen tudtam megemészteni. Ez tipikusan az a hangszín és énekstílus, amely már az Oceans of Sadnessnél sem tetszett, ugyanakkor sokadik hallgatásra azt kell, hogy mondjam, remekül illik a képbe, a felkavaró részeket zaklatottabbá teszi, a lágyabb részeket pedig képes gyengédebben énekelni, ráadásul nem sokszor jut szóhoz, így ha még zavarna sem befolyásolná nagy mértékben az összképet. Ugyanakkor meghallgatnám ezeket a dalokat például Jonas Renksével vagy Åkerfeldt tiszta hangjával, mert kíváncsi lennék, vajon úgy milyen hatást érne el a lemez.

Nagyon vártam a 2008. évet, hiszen papíron rengeteg erős lemez fog megjelenni, és már szinte borítékoltam az év végi toplistámat. Ám a már 11 éve működő, mégis az ismeretlenség homályából előtört Nucleus Torn megmutatta, hogy bizony, akadhatnak itt még meglepetések, hiszen az idei év – és az utóbbi évek – egyik legigényesebb, legizgalmasabb lemezét hozták össze. Igaz, az albumot már 2005-ben felvették, azóta csak csinosítgatták, próbálták kihozni belőle a legtöbbet, és ez maradéktalanul sikerült! (Megjegyezném, hogy a csapat a befejezési procedúra alatt már megírta új albumát, mely az “Andromeda Awaiting” névre fog hallgatni.)
Hogy kiknek ajánlom az albumot? Bárkinek, aki kicsit nyitottabb a sokszínű zenei fúziók iránt, aki szeretne egy kicsit merengeni, vagy egyszerűen csak egy remek és igényes kompozíciót szeretne hallgatni. Hatalmas meglepetésként ért a Knell, és örülök neki, hogy a Nucleus Torn kaphatja meg az első 10 pontot tőlem, hiszen olyan stílusban tevékenykednek, amellyel kapcsolatban eleve elfogult vagyok, mindezt pedig szinte a legmagasabb fokon. Mestermű!

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. I
2. II
3. III
4. IV

Pontszám: 10

Kapcsolódó cikkek

NUCLEUS TORN – Golden Age

ST. Toma

Hot News – Nucleus Torn: First full song of “Golden Age” available

NorthWar

Hot News – Tenhi / Dark Suns / Nucleus Torn: Release date postponements of new albums

NorthWar

Hot News – Nucleus Torn: Anna Murphy (Eluveitie) joins as permanent member

NorthWar

Hot News – Prophecy Productions news: Tenhi / Dark Suns / Nucleus Torn

NorthWar

NUCLEUS TORN – Travellers

Morhguel

NUCLEUS TORN – Andromeda Awaiting

Morhguel

Nucleus Torn Interjú

Morhguel

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár