Egyéb elfoglaltságaim miatt eredetileg csak egy feedbacket akartam szentelni a portugál atmoszférikus doom/death csapat napokban megjelent második lemezének, viszont hallgatás közben úgy éreztem a Disintegrate megérdemli, hogy hosszabban foglalkozzam vele.
A Pedro Soaresből (dob) és Guilherme Henriquesből (ének, gitárok) álló páros Lone címen 2019-ben jelentette meg első albumát, vagyis meglehetősen újnak számítanak ezen a színtéren. Egyébiránt mindkét zenész neve a szintén pár éve létező black négyes, a gyorsan feltörekvő Gaerea kapcsán csenghet ismerősen, amelynek Henriques jelenleg is a frontembere, Pedro pedig a dobosa volt korábban.
A Disintegrate mindösszeegyetlen tracket tartalmaz, viszont ez közel három-negyedórányi (!) fénytelen kilátás a semmibe. A szám mélabús gitárral és minimalista dobbal kezdődik, s inkább post-rock jelleget ölt, mintsem doom metalt. A légies hangzásba némi idő elteltével lép csak be, a felvétel erejéig a bandához csatlakozó, Lucas Ferrand erőteljesebb basszusvonala, illetve Guilherme lassú, kaparó torokhangon előadott üvöltései, morgásai. A mű fokozatosan kezdi magára ölteni doom és death jellegét.
A zene szinte végig a hátborzongató dalszövegnek van alárendelve, amelyben egy megfáradt, haldokló lélek depresszív önmarcangolása, agóniája, elmúlása és felemelkedése kísérhető figyelemmel. A komorabbá váló szöveghez lépcsőzetesen igazodik a zene tempója is. A gitárok apránként erősödnek, valamint a dob egyaránt megélénkül, s időről-időre hosszú duplázórohamok hallhatók. A lendületesebb pillanatok ellenére a szám végig megőrzi a gyorsabb–lassabb ütemek közötti hánykolódó természetét. Önjelölt tanatológusaink úgy vélem ezzel akarták szemléltetni a haldokló tudat mind erőteljesebben kiújuló fájdalmait, küzdelmét, ismételt megnyugvását. Ez a fajta metronómiai megközelítés normál esetben unalmassá és vontatottá változtatná a kompozíciót, csakhogy a kisebb szünetek, a néha felbukkanó szintetizátor dallamok, noise-ok, valamint a gitárminták lazasága lehetőséget ad a különböző szakaszok közötti lélegzetvételre, továbbá lényeges áttéteket is képez.
A dráma feléhez érve az elmélyült légkörbe egy pillanatnyi sivár nyugalom köszönt be (talán időt engedve némi erőgyűjtésre). Amíg az alkotás helyben mozog, megpróbálom a lehető leglakonikusabban összefoglalni az elmúlt húsz percet, mindazonáltal pusztán egyetlen szó jut eszembe a hallottak leírására, a látványos. És az OAK még korántsem fejezte be pszichedelikus határainak feszegetését.
A percek előrehaladtával az alkotás nyomasztó közjátékokkal ízlésesen tarkított filmes partitúra jelleget ölt magára (mellékesen jegyzem meg, hogy foglalkozását tekintve Henriques video rendező a Season of Mistnél), aminek következtében a Disintegrate a félidő után is érdekfeszítő tud maradni. Az elnyújtott hangzás alkalmanként lélegezni kezd, több tiszta vokált, halk suttogást és éteri nyugalmat árasztó torzítást mellőző gitárt is kapunk. A dallamtextúrák soha nem merevednek statikussá, hanem építenek az eklektikára, ekképp a mind hidegebb death és doom hangzáshoz társul néhány maró black metal réteg is, leadekkel és tremolo riffekkel. A dobok arányosan oszcillálnak a minimalista ütemek, a dupla ütemek és a robbanásos ütemek között, mialatt a vonszolt hideg riffek nagyban növelik a teljes hallgatás feszültségét és szürke, ködös levegőjét.
A csúcspont felé haladva a hánykolódás enyhül, megkezdődik a black és death metal hatások levetkőzése, mígnem azzal az elegáns minimalizmussal, amivel a kompozíció indított, egyszer csak befejeződik.
Ámbár az anyag a nyitó percektől egész a lezárásig hatékonyan ötvözi a szépséget a súlyossággal, mégsem tekintem titokzatosnak vagy epikusnak, inkább mondanám elnyújtottnak és zordnak. Kritikaként mindössze annyit kívánok megfogalmazni, hogy a megszakítás nélküli háromnegyed órát művészi önzésnek érzem. Jól hallhatóan ez kétszámos album, amely egyként kerül bemutatásra, miközben két részben hatásosabb lenne. Mindazonáltal lenyűgöző, hogy mennyi ötletet halmoztak fel a Disintegrate lassan kibontakozó zeneiségébe, amelynek dallamai megfontoltak és precízen kivitelezettek, ugyanakkor depresszió ellen nem ez a legjobb orvosság.
Kiadó: Season of Mist
Kiadás éve: 2023
Stílus: Death / Doom
Web: facebook.com/OAKDOOM
Tracklist:
- Disintegrate
Pontszám: 9