OCEANS OF SADNESS – Mirror Palace

Kiadó: Scarlet Records

Weboldal: www.oceansofsadness.com

Kiadás éve: 2007

Stílus: Death / Goth / Progressive

 

 

 

Bevallom, annak ellenére, hogy az Oceans of Sadnessnek ez az ötödik nagylemeze, és immáron 12 éve léteznek, én most találkozom velük először, és van egy olyan sejtésem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. A belga hatosfogat zenéjéhez így először nem tudtam, miként viszonyuljak, pláne, hogy az eddig megjelent anyagaik alapján death/black/gothic csapatként titulálták őket. Ez így még mindig elég tág kör, pláne ha belevesszük azt is, hogy körülbelül akkor alakultak, amikor a Theatre of Tragedy is, illetve mikor a Paradise Lost virágkorát élte, ám lemezeik többségét akkor adták ki, amikor a gót zene reneszánsza volt, és engedte magába a különféle stílusfúziókat. Ezek és a borító alapján tehát valóban kíváncsi voltam, hogy vajon egy újabb kellemes de középszerű lágy muzsikával állok szemben, vagy pont hogy meglepetést okoz a lemez.

Nos, az első két-három “szokványos” gót-akkordig még csak kényelmesen hátradőltem, hogy a hasonló folytatásra számítva passzívan áteresszem magamon a lemezen található szerzeményeket, ám aztán ahogy megdörrentek a gitárok, felkaptam a fejem. Itt ugyanis ötletek vannak, mégpedig remek ötletek! Már az is gyanús volt, hogy a kezdeti zongoraakkordok alatt nem szokványos metálalapokat szolgáltatott a dob, hanem sokkal fifikásabb megoldásokkal operált, de az azt követő témák sem mondhatók semmiképp unalmasnak, viszont nincsenek agyonkomplikálva, könnyen megjegyezhetőek. Ez ennél a stílusnál mondjuk kimondatlan követelmény, mégis legtöbb zenekar abba bukik bele, hogy az eredetiséget áldozza fel ennek oltárán. Nos ezt ennél a bandánál semmiképp nem lehet elmondani.

A lemez hangulatával kapcsolatban – többek közt a borító és a név miatt is – valamiféle sötét, borongós, melankolikus atmoszférát vártam. Ehelyett például a Cruel Sacrifice olyan jó kis szambával (!) kezdődik, hogy azt hittem, leesik az állam! Szintén ennek a számnak a végén pedig egy kis western kocsmába repülhetünk rövid ideig, ahol Hans Claes billentyűs a verze ragtime-os átiratát játssza a régi “honky tonk-feelinggel”, amíg egy shotgunnal “le nem lövik”. A Mirror Palace címadó tételében pedig olyan az egyik énektéma, mintha csak Serj Tankiantól kölcsönözték volna!

Ezek után persze jogos a kérdés: mégis milyen stílusú zenét játszik az Oceans of Sadness? Nos, ha kissé rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, olyat, mint amilyen az ország, ahonnan a banda származik. Egymás mellett – tehát nem feltétlenül egymással keveredve – következnek death/goth egyvelegek, blackes hatású témák, svédes melodeath riffelések (pl. Intoxicate Me, Silence Is Gold), esetleg azt is szintivel megtámogatva. Ám ez még mindig nem elég, a lemezen ugyanis végig jelen van a progresszív metal/rock erős hatása! Ezzel persze nem prog. death/black-et kell elképzelni, sokkal inkább egymás mellett a két (-három) stílust. Vagy például a Sleeping Dogs vége felé van egy téma, ami erősen emlékeztet az Unexpect Psychic Jugglersének egyik verzéjére, csak a hegedű hiányzik. Sőt, néhol még a húzósabb témák és a grunge felé is elkanyarodnak, és hogy ez utóbbi stílus nem idegen számukra, azt bizonyítja, hogy a lemezen szerepel egy Alice In Chains feldolgozás is, a Them Bones, mely érdekes, hogy – az AIC rajongók most biztos megköveznek – sem jobb, sem rosszabb, mint az eredeti, még az ének is hasonló technikájú. Igaz, Tijs Vanneste-nek mélyebb orgánuma van, mint Layne Staley-nek volt, és a hangzás is sokkal sötétebbé varázsolja az amúgy sem vidám szerzeményt.

Először egyébként furcsa volt a vokálos hangszíne, kicsit úgy éreztem, mintha náthás lenne, aztán hamar megszoktam – többek közt a Mould elején lévő (el)csuklást is, amit nem tudok mire vélni. Sokszor kifejezetten passzol a zenéhez ez a hangszín – pl. a már említett feldolgozás számban – de a Cruel Sacrifice-nál egy kissé idétlennek hat. Nem bántani akarom az énekest, de kicsit kevesebb “orrmunkával” hatásosabb lenne a ténykedése, mert az orgánuma ehhez a stílushoz megfelelő, középmély, és egy-két kieresztett hangtól lehet h még erőteljesebbé, súlyosabbá tudná tenni a zenét. A többi zenészre viszont egy rossz szavam sem lehet, a dobos hozza mind a metalos, mind a progos, mind a különböző speciális részeket (pl. a már említett szamba), a gitárosok jól riffelnek, a billentyűs pedig nem marad meg az akkordozás szintjén, de nem is giccsesíti a zenét.

Összességében nagyon jó, kellemes és érdekes hallgatni való az új Oceans of Sadness, remélem, ezzel az albummal szélesebb körben ismertebbek lesznek, mert maga az anyag igényes, minőségi, ötletes. Amikor hallgatom, persze sokszor van olyan érzésem, hogy ez a riff vagy megoldás ismerős valahonnan, mégis egy olyan követi, amelyet nem várnék, így egyértelmű nyúlásokról távolról sincs szó. Az egyedüli bajom az anyaggal kapcsolatban talán az, hogy bár a számok szerkesztése kiváló, a témák nem egyformán erősek, de mivel a bandából süt a kreativitás, ezért nem aggódom azért, hogy ebben ne tudnának fejlődni. Ötletes banda színes anyaga a Mirror Palace, amely nálam ha nem is lesz alapmű, de biztos, hogy elő-előveszem időnként, ha igényes zenei kikapcsolódásra vágyok. Egyszer mindenképp érdemes meghallgatni!

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Mould
2. Mirror Palace
3. Cruel Sacrifice
4. Sleeping Dogs
5. Intoxicate Me
6. Them Bones
7. Sheep & Shepherds
8. Pride & Shame
9. Silence Is Gold
10. I Know You Know

Pontszám: 8.5

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár