Lemezismertetők

OCTOBER FILE – Our Souls To You (2CD)

Kiadó: Candlelight Records 

Weboldal: www.octoberfile.com

Kiadás éve: 2010

Stílus: Metal / Industrial

 

 

 

 

A brit October File zenekar harmadik teljes hosszúságú albuma az ajánlóban nevezett „Our Souls To You” címre keresztelt anyag. Ami azonnal dupla, mivel a lemezhez tartozik egy remix album is, de erről később.
A banda 2004 áprilisában debütált, méghozzá egy három számos EP-vel, nagyjából erre a dátumra rögzíthető az October File időszámításának kezdete. A zene elég sokrétű – az infólap és a banda megnyilvánulásai alapján is kijelenthető ez, nomeg az is, hogy az October File nem az a zenekar, amely követne bármilyen divatos trendet, vagy illeszkedne a rajongók elvárásaihoz. A csapatot négy ember alkotja, név szerint John Watt, Matt Lerwill, Ben Hollyer és Steve Beatty, akik a kezdetektől a saját útjukat járják. Hogy a muzsikát valahova kötni lehessen, valahol a Killing Joke, Big Black, Boy Sets Fire bandák által fémjelzett irányt lehet elsősorban megemlíteni – szigorúan mint hozzáállásbeli hatásokat, hiszen amit az October File hallat, az sokkal szabadabb zeneileg. Nyugodtan nevezhetjük zeneileg öncélúnak is, hiszen ez a kifejezés bőven meg se közelíti azt, amit a játékidőben kapunk. De lássuk, mi is ez pontosan.

Indításként a „Crawl” kerül terítékre. Tempós, feszes nyitásnak bizonyul, a skandáló vokálokkal együtt. Gitárjátékban nekem beugrott pár pillanatra a Muse-ban alkotó Matt is, mert a rá jellemző kipengetős, gyorsabb, groove-osabb dolgok kapnak főszerepet itt. A főképp üvöltözős, nyers vokálokra építő dal persze elveti a fent említett bandával való további hasonlítgatást, de mint érdekesség, ott van ebben a zenében. A hangzás telt, rettentően jól szól, a hangszerek arányosan szólalnak meg, mindennek megvan a tere, és funkciója is. Egyben van a produkció, és a modernebb megoldások is hihetetlen jól ki vannak találva, de ami fontosabb, a megvalósítás is csillagos ötös.
Másodikként a „Corporate Evasion” hangzik el. Hagyományosabb, HC-sabb témák bukkannak fel, stílusban mindenképp közelebb áll a banda hatásaiként megnevezett csapatok által fémjelzett irányhoz. A breakdown ebben a dalban kifejezetten húzós, bizonyítéka annak, hogy lehet ezt jó helyen és jól csinálni.

Egy újabb kirándulásra megyünk, zenei aláfestésünk a „Falter” című dal. Megtördelt ritmusai, magas tartományokban operáló riffjei elég hatásosak. Kicsit modernebb vonal ez, konkrét kapcsolódási pontot nem tudnék említeni más bandákkal.
De sorjáznak itt a jól megírt dalok: a „Dredge” a maga primitívségével (zeneileg és szövegileg egyaránt), az „Eau Du war” a megszaggatott dalszerkezetével remek példák arra, hogy eseménydús hallgatnivaló az „Our Souls To You” album. Főképp az ilyen disszonánsabb témákra építenek a dalok, de rendkívül energikusak, és a kicsit nyers vokalizálás is remek hatást ér el. Nem mondanám kifejezetten bonyolultnak a dalokat, nincs túlságosan szétmatekozva, a kellő „tuskóság” ott van benne, és ami ennél is fontosabb, sok a groove-os riff, téma, ami koncerten azt hiszem, kifejezetten megmozdulásra készteti a hallgatóságot. Jómagam egyébként úgy vagyok vele, hogy ez nem az általam leginkább preferált zenei világ, de mindenképpen megnézném, hogy az October File mit nyújt a színpadon, izgalmasnak találnék egy koncertet a banda tolmácsolásában.
Modernebb hangok kedvelőinek kifejezetten javasolt hallgatnivaló!

Említett lemezük azonban két keverésben látott napvilágot: a „hivatalos”, kiadásra szánt anyagot egy extraként funkcionáló albummal toldották meg, ami egyébként mindösszesen csak egy remix anyag, tehát az album újrakeverése, ha úgy tetszik.
A zenei dolgokról emígyen nem sok újat tudok elmondani. A keverés viszont több esetben érdekesebb végeredményt rejteget, mint az eredeti hanghordozón. Nyersebb, sokkal zajosabb minden, az ének is agresszívebb, mint az eredetin. Személyes véleményem szerint sokkal izgalmasabb így, kicsit „élőbb”, „lélegzőbb” az album. Ebben egyébként a torzítottabbra hagyott basszusnak is nagy szerepet tulajdonítok. Egyáltalán nem polírozott az album így, sokkal súlyosabb, a hardcore-os él szerintem háttérbe szorul ezzel.

A legkiemelkedőbb ezzel a szellemiséggel szerintem az „Isolation” címre keresztelt dal lett, feszes tempójával, de végletekig zajos hangzásával már egy újabb Sepultura is lehetne (ha mondjuk az Against-ről hallanám, simán elhinném, hogy arról szól), úgy vélem, ez a keverés sokkal jobban áll a bandának, mint a hivatalosnak szánt anyag.
A durvább zenei világ szerintem testhezállóbb, és szerény véleményeim szerint több oldalát is megmutatja az October File-nak a Justin Broadrick (Godflesh) által újrakevert albuma. Éppen ezért erre a produkcióra több pontot adok, ha-ha.

Tracklist:

CD1:
1. Crawl
2. Corporate Evasion
3. Falter
4. Dredge
5. Eau Du war
6. Our Souls To You (Part 1)
7. A Public Display Of Anger
8. Isolation
9. September
10. Love is (A Warm AK47)
11. Our Souls To You (Part 2)

CD2:
1. Crawl
2. Corporate Evasion
3. Falter
4. Dredge
5. Eau Du war
6. Our Souls To You (Part 1)
7. A Public Display Of Anger
8. Isolation
9. September
10. Love is (A Warm AK47)

Pontszám: 8.5

Kapcsolódó cikkek

OCTOBER FILE – Holy Armour From The Jaws Of God

Southpeace

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek