Lemezismertetők

OMELA (ОМЕЛА) – Aura (Аура)

Kiadó: AILANO-studio

Weboldal: myspace.com/omela2009

Kiadás éve: 2011

Stílus: Folk / Doom

 

(scroll down for English Version)

 

Az Omela nevű orosz csapat elég fiatal a színtéren, hiszen 2008-ban alakultak. Nevük egyébként „fagyöngyöt” jelent oroszul, erre utal 2009-ben megjelent első nagylemezük címe, a Viscum Album is, mely a fehér fagyöngy tudományos neve. A fagyöngy több ősi nép szent növénye volt. Idén, 2011-ben megjelent második lemezük is Aura címmel.

Zenéjükre sokféle jelzőt rá lehet aggatni. Összességében talán folk doom metalnak mondanám, de erős progresszív, néhol atmoszferikus és szimfonikus hatású. A népi rész főként a természettel kapcsolatos szövegeikben köszön vissza, de dallamvilágukon is érződik népi hatás. Emellett a hangszerelés is közrejátszik a népies témákban, hisz fuvolát és brácsát is használnak, bár a billentyűk mellett ezek a hangszerek felelősek a szimfonikusabb hangzásért is.

Őszintén szólva ez a lágy, érzelmes, lassú zene nem az én világom. Persze ennek ellenére el kell mondanom, nagyon komplex, összetett zenét játszanak. Az első dal (Алголь – Algol’) például nagyon kellemesen pörgős, néhol meglepő latinos dallamvilággal. Nagyon szép, melodikus, andalító fuvola- és brácsatémákkal operál a csapat. Az énekes hangjára sem lehet panasz, kitűnően és átszellemülve adja elő operatikus, szomorkás témáit. A Дождь („Eső”) progresszív-heavy gitárriffjei kitűnőek és nagyszerűen kiegészíti azt a vonós játéka. A lemez egyik csúcspontja talán a 2010-ben EP-n is megjelent Chionodoxa dal, melynek főleg a második fele magával ragadó. De elég erős még a Светлая Вода („Fényes víz”) is. A zenekarban egyébként a nagyszerű orosz Butterfly Temple, Nevid’ és Necrost zenekarok volt és jelenlegi tagjai játszanak, így kevésbé meglepő a zenei tudásuk. Talán ennek is köszönhető, hogy több helyen a Butterfly Temple dalait jutatja eszembe a zenekar.

Zeneileg semmi probléma nincs a fiatal zenekarral, a lemezborító is szépre sikerült, de ez a vonal nem annyira fekszik nekem. Viszont aki szereti a kellemes, melodikus népies zenéket, például a cseh Silent Stream Of Godless Elegy-t, annak nem fognak csalódást okozni!

—————————-

ENGLISH VERSION:

The Russian band, called Omela is a quite young band in the scene, because it was founded in 2008. Their name means „mistletoe” in Russian, and title of their first full-length album of 2009, Viscum Album is also the binomial name of European/white mistletoe. The mistletoe was the sacred plant of many ancient peoples. This year, in 2011 they released their second album, titled Aura.

We can use many adjectives to describe their music. Principally I would call it folk doom metal, but there are strong progressive and sometimes atmospheric and symphonic influences, too. The folk part is present mainly in the lyrics; connected with nature, but also in their music we can find folkloristic elements. Also the instrumentations participate in the folkish themes, because they use flute and viola, but these instruments – along with the keyboards – take care of the symphonic sound, too.

Honestly this soft, emotional, slow music isn’t my world. Of course after all, I must say that they play a very complex, strong music. The first song (Алголь – Algol’) is pleasantly fast with some surprisingly Latin-like melodies. The band uses very good, melodic, calm flute and viola themes. I have nothing to complain of the vocals, the singer performs his operatic, sorrowful themes perfectly and spiritually. The progressive-heavy guitar riffs of Дождь (“Rain”) are also great and the bower’s play supports them well. Maybe the highest point of the album is the Chionodoxa, which was EP-song in 2010. Especially its second half is captivating. Also Светлая Вода (“Light Water”) is strong enough. By the way, Omela’s members are the current and past members of the awesome Russian bands: Butterfly Temple, Nevid’ and Necrost, so their musical talent isn’t so surprising. Perhaps this causes, that sometimes their music reminds me of Butterfly Temple’s songs.

Musically there’s no problem with the young band, the cover is also fine, but I don’t really like this subgenre. But if you like the calm, melodic folkish music, for example the Czech Silent Stream Of Godless Elegy, Omela won’t deceive your hopes!

Tracklist:

1. Сумерки
2. Алголь
3. Аура
4. Топь
5. Светлая вода
6. Невидимая
7. Chionodoxa
8. Встреча
9. Горькая осень
10. Дождь
11. Первый снег

Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár