Kiadó: BadMoodMan Music
Weboldal: myspace/ontheedgeofthenetherrealm
Kiadás éve: 2010
Stílus: Gothic / Doom / Death
Egyszer csak a Revelations of Rain, vagy ahogy az anyaföldön mondják, Otkroveniya Dozhdya zenekar gitárosa úgy érezte, anyabandája nem ad elegendő teret, hogy a benne felgyülemlett melankóliát kiadhassa magából, így létrehozott egy szólóprojektet On The Edge Of The Netherrealm néven. Íme, itt az első lemez.
A borítófotó mintha a norvégiai Preikestolenen készült volna, legalábbis kísérteties a hasonlóság. Két érdekes dolog derül ki a bookletből, az egyik, hogy Vladimir Andreev, aki mellesleg az összes hangszerért felelős, egy 8 húros gitáron játszhatta fel az anyagot, legalábbis ezt sugallja a belső fotó. Az ének csatornákat egy bizonyos Sethaye nevű valaki töltötte fel tartalommal. Itt jön képbe a másik érdekesség, hogy az angol címek ellenére pár nóta bizony szép orosz nyelven van előadva.
A zene nehezen körülírható, mert ami címkét aggathatnék rá, kicsit félrevezető lehet, de azért megpróbálom. Rengeteg hatás keveredik benne, alapvetően egy doomos, lassú hömpölygő muzsika. A gitárok mellett fő szerepet kap a zongora. Az ének szinte hangszerként funkcionál, nincs központi szerepe. Nem tiszta hangról van szó, inkább valami dörmögés, néha csak szövegmondás. Igazából kell pár hallgatás, mire az ember el tudja dönteni, hogy egyáltalán most éppen angolul, vagy oroszul hallja a szövegeket. Eleinte úgy gondoltam, hogy egy tiszta női énekhang feldobná a lemezt. Ezt az állításomat most is fenntartom, miután jobban elmerültem benne, de ugyanakkor azt mondom, hogy jobb ez így. Igaz kicsit monotonabb, és a magasabb tartományt csak a zongora képviseli, de így az egésznek egy olyan hihetetlen hangulata van, amit az előbb említett énekhang csak lerombolna.
A dobok szintén érdekes színt adnak a produkcióhoz. Nem egy tipikus doom játék, inkább a Theathre of Tragedy jut róla eszébe az embernek, valószínűleg a zongorakíséret és az énekhang is hozzájárul ehhez. De hiába indulnak be néha a dobok, a tempó nem gyorsul. Egyedül a Rebirth című nótában kapunk szinte már black metalos balalajkázást a felvezetőben, de aztán utána erősen visszavesznek.
A gitárok néha csak szinte aláfestésként vannak jelen, kellemes harmóniákat hoznak a dörmögés alá, de sikerül néha elég súlyos riffeket tolniuk, mint például a Boundless Life-ban is. A szólók hangulata nekem a Tiamat Wildhoney albumát idézi.A zene lassan hömpölyög, ahogy a természet a tél után ébredezik. Szinte érzed a virágos rét illatát, a rovarsereg döngicsélését, az olvadó hó csobogását, ahogy kis csermelyekben csordogál le a hegyoldalról.
De hiába ezek a napfényes természet közeli képek, a zene maga alá gyűr, észre sem veszed és bekebelez. A napfény örömtelen lesz, az éjszaka végeláthatatlan. Nem egyértelműen szomorúság árad belőle, inkább csak az élet rendjének elfogadása. Nagyon hangulatzene, az a fajta, amit nem mindig esik jól hallgatni, de van, mikor éppen erre van szükséged.
De vigyázz, a szépsége leránt a mélybe! Én szóltam.
Tracklist:
1. Day And Night
2. Solitude
3. Get The Fuck Out From Others
4. Boundless Life
5. Rebirth
6. On The Verge
7. Past
8. Dream