Lemezismertetők

ON THORNS I LAY – Threnos

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a kedvenc metal műfajaim egyike a doom/death és a gothic doom. Ennek ellenére ez a görög zenekar eddig valahogy mégis elkerülte a figyelmemet. Pedig nem mai gyerekek már, pályafutásuk kezdete egészen 1992-re vezethető vissza – először Paralisys, majd Phlebotomy néven, akkor még death metal bandaként. Úgy döntöttem, mielőtt górcső alá venném a Threnos albumot, inkább visszanyúlok egészen a kezdetekig, és gyorsan végigszaladok a diszkográfiájukon:

1995-ben már a jelenlegi névvel adták ki első nagylemezüket, a Sounds of Beautiful Experience-t, amit később zsinórban további négy követett. Az első két album még a melodic doom/death stílus jegyében készült – de közel sem kimagasló teljesítménnyel, még ha volt is zenéjükben fantázia. Az ezredforduló küszöbén, a Crystal Tears lemez megjelenésével azonban műfajváltás (és véleményem szerint egyben némi minőségbeli szintlépés is) történt, és a sokkal könnyedebb és dallamosabb gothic metal zászlója alatt folytatták a zenélést, amolyan korabeli Theatre of Tragedy stílusban. A sorban következő Future Narcotic-on további kísérletezgetésekbe bocsátkoztak, ami egy-két egész jó, de többnyire kifejezetten gyenge dalokat eredményezett. A későbbi anyagaikat ezért már csak felületesen pörgettem le, ugyanis egyre többször keveredtek műfajilag olyan területekre, amire jómagam már nem vagyok vevő. Talán úgy tudnám jellemezni ezt a korszakot, mint egy folyamatos útkeresés, csak rossz irányba. A fel-felbukkanó hegedű viszont gyakran igen kellemes pillanatokat szerzett – bár hozzáteszem, hogy én eleve nagyon szeretem ezt a hangszert. A banda végül a 2003-as Egocentric lemezzel zárta pályafutásának első fejezetét. A hallottak alapján nem is csodálom, hogy ezt követően földbe álltak, mert elég nehezen hinném el, hogy ekkorra túl sok rajongójuk maradt volna meg a kezdetekből.

Pár év szünet után aztán Christos Dragamestianos gitáros és Stefanos Kintzoglou énekes/basszer egyszer csak újjáélesztette a bandát, ám ennek ellenére a visszatérő albumra egészen 2015-ig kellett várni. A csapat ismét a gothic vonalon próbálkozott, de – véleményem szerint – egy lazán felejthető, közepes színvonalú produkció született. A hörgés részben visszajött, mellette pedig férfi és női ének színesítette a lemezt. Úgy gondolom, ha ebben az időben találkoztam volna velük, simán elmennek mellettem…
A 2018-as Aegean Sorrow album megjelenése azonban meglepő fordulatot hozott zeneileg, mert nemhogy a legmélyebb gyökereikig, de még annál is lejjebb nyúltak bele a súlyos, melankolikus doom/death metalba… és milyen jól tették! A lemezt mellesleg Dan Swanö keverte és rögzítette saját stúdiójában, az Unisound-ban. Nos, számomra ez az a pont, amikortól érdemessé válik a bandával foglalkozni! Ráadásul úgy tűnik, mintha végre megtalálták volna a helyes utat, mert ennek az albumnak az egyenes folytatásaként látott napvilágot idén márciusban a kilencedik nagylemezük, a Threnos. Az alábbiakban ezzel fogunk egy kicsit közelebbről is megismerkedni.

Kérem szépen, nincs itt intro, vagy bármilyen felvezetés, ehelyett már a nyitó The Song of Sirens első pillanatai előre vetítik, hogy nagyjából mire számíthatunk a továbbiakban: súlyos riffek, sötét hangulat, mély, gonosz hörgés, szomorú, melodikus dallamok. Sejtelmesen indul, lassan bontakozik, közben árad belőle a hamisítatlan doom/death feeling. Elég izmosan is szól, nagy hangerőn meg is dörren, ha kell! A hangszerek szépen vannak keverve és kellő harmóniákban egyesülnek. A háttérben orgona is besegít, majd a gitárszóló is ízlésesen érkezik, de aztán a dal kb. feléhez érve egy határozott kiállással megtörik a lendület: minden elhalkul, majd egy lágy zongoradallam emeli ki a hallgatót a pusztító mélységből. Erre a kellemes, üdítően nyugtató alapra tér vissza először csak a szólógitár, majd kisvártatva a teljes hangszeres szekció, és egy fájdalmas hörgés kíséretében folytatódik a gyászos menetelés egészen a dal végéig. Ehhez készült az első videoklip is, – mellesleg – aminek köszönhetően én is felfigyeltem a zenekarra.
Az Ouranio Deos egy valamivel emelkedettebb hangvételű, könnyebb, dallamosabb tétel, hangsúlyos szintiszólamokkal és némi Paradise Lost beütéssel. Itt pár perc után a gitárok pihennek meg egy rövid időre, és ismét a zongora, illetve egy női prózai betét teszi színesebbé a dalt, és valóban egy üde színfolt. A végére viszont teljes belassulás következik, fájdalmas hörgésekkel díszített gyötrelmes vánszorgás, ami aztán egy végtelenül szomorú hegedűdallam kíséretében ér véget. Ez az utolsó egy perc szerintem simán elférne bármelyik My Dying Bride lemezen is!
A sorban a harmadik helyet elfoglaló Cosmic Silence egy középtempós nóta, amiben a szólógitár által sajnos mintha hallanék némi hamis hangot is itt-ott. (Lehet, hogy tévedek, mindenesetre engem ez egy picit zavart, de ez legyen az én problémám!) Stefanos hörgése egyébként helyenként Tomi Koivusaari-éra emlékeztet, ezáltal a korai Amorphis-t is eszembe juttatta egy-egy pillanatra (amit speciel egy cseppet sem bánok, mert a Tales From The Thousand Lakes egy fantasztikus hangulatú, megismételhetetlen remekmű!). Ebben a dalban egy templomi hangulatú orgonakiállás gondoskodik a változatosságról, valamint egy fantasztikus hegedűszóló a végén, ami egyben a dal fénypontját is jelenti számomra.
A lemez második fele már valamivel kevesebb különlegességet tartogat, de ez mit sem von le az értékéből. Az Erynies egy lassabb, szomorkás hangulatú dallamos nóta, amiben egy rövid orgonaszóló is felcsendül. A soron következő Misos viszont már egy jóval agresszívebb, riffcentrikusabb darab, ami már határozottan a death metal felé húz, és itt Stelios Darakis néha már megtalálja a kétlábdobot is. A maga 4:18 perces játékidejével egyébként ez a legrövidebb tétel a lemezen.
Mielőtt a végére érnénk, következik a második klipnóta, mégpedig a címadó Threnos. Súlyos, erőszakos doom/death dal masszív riffekkel, mérsékelt dallamossággal. Semmi cicoma, semmi extra, csak mászik az arcodba, és kész.
A lemezt a közel 10 perces Odysseia zárja, ami szerintem tökéletes választás a végére. Ez egy kiváló doom eposz, amiben az epikus dallamoktól a súlyos, málházós tempókig minden fellelhető. Helyenként kifejezetten a korai My Dying Bride-ot idézi, amihez nagyban hozzájárulnak az ismételten felbukkanó hegedű szépségesen síró dallamai. A gitárosok ezúttal is végig nagyszerű harmóniákkal operálnak, és még egy rövid önálló akusztikus betét is szerepet kapott a dalban. A dobos számomra kifogástalanul üt az egész lemezen, a szomorú, fájdalmas hörgés pedig tökéletesen passzol a zenéhez. Utóbbi úgy 3 perccel a vége előtt a gyászos hangulattal együtt távozik a dalból, amit lágy zongoraszó búcsúztat, majd egy fenséges hegedű dallammal karöltve vezeti fel a finoman kibontakozó, enyhén pátoszos végjátékot, amiben a második számot felidéző női hang is visszatér pár sor erejéig. Ez a finálé számomra már inkább egyfajta felemelkedés érzést, és egy reményteli, pozitív kisugárzású hangulatot áraszt, ami szerintem nagyszerű és méltó lezárása ennek a háromnegyed órás hanganyagnak.

Az év elején még azt gondoltam, hogy a My Dying Bride-tól a The Ghost of Orion lehet majd 2020 legjobb albuma nálam, pláne, hogy az öt évvel ezelőtti Feel The Misery-t egyenesen az elmúlt évtized legjobbjának tartom! Nem gondoltam, hogy ez az elképzelés mindössze pár héttel később meg is dől, ráadásul egy eddig számomra ismeretlen görög banda által! Úgy gondolom, hogy a Threnos egy nagyon jól összerakott lemez, és minden megvan benne, amitől ez a műfaj izgalmas és élvezetes lehet. A dalok hangulatosak és változatosak, van bennük súly és mélység, ugyanakkor rengeteg dallam is. Szerintem a hangzásba/keverésbe se nagyon lehet belekötni, mert teljesen jól szól.
Azt viszont érdekesnek tartom, hogy bár a korábban többször is említésre kerülő hegedű figyelemre méltó szerepet tölt be a lemezen, az enciklopédiákban nincs számon tartva senki a bandában ezen a poszton.

Bátran ajánlom a műfaj kedvelőinek az előző albumukkal együtt!

Kiadó: Lifeforce Records
Kiadás éve: 2020
Stílus: Death / Doom Metal / Gothic / Rock
Weboldal: https://www.onthornsilay.net/

Tracklist:

  1. The Song of Sirens
  2. Ouranio Deos
  3. Cosmic Silence
  4. Erynies
  5. Misos
  6. Threnos
  7. Odysseia

Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek