OPERA DIABOLICUS – +1614

Kiadó: Metalville

Weboldal: http://operadiabolicus.com/

Kiadás éve: 2012

Stílus: Symphonic Metal

Brief Sum: Another hit from the great ones. Professional work, though it’s uniqueness fades away quickly…

 

1614. augusztus 21. Ezen a napon hunyt el „a büszke Csejte várnak hatalmas asszonya”, Báthory Erzsébet. Történelmünkből nehéz lenne még egy olyan népszerű személyiséget említeni, aki annyira hatással lenne a heavy metal zenekarokra, Skandináviától Ázsián át az amerikai kontinensig, mint a Báthory család híres-hírhedt szülötte. Nem akarok pálcát törni véres legendája hitelsége fölött, egyrészt mivel nem vagyok történész, másrészt sokban hozzájárult Thuróczi László jezsuita szerzetes és Rexa Dezső író „munkássága” is a mítosz elterjedéséhez, de az elmúlt században levéltári bizonyítékok sora is rávilágított már, hogy valójában egy koncepciós támadás(per) áldozata volt a „vérgrófnő”.

Mindezek tükrében sem hajlandóak a heavy metal zenekarok tudomást venni a realistább források elemzésiről (már ha egyáltalán eljutott hozzájuk eme verzió valamelyike), hiszen a legenda folyamatos témát szolgáltat egy-egy szerzemény, vagy egy komplett album megírásához. Ki a fene akar egy black(thrash) metal zenekartól ártatlanul meghurcolt, aljas szándékkal kitervelt összeesküvés áldozatáról hallani és annak kálváriáját szomorú tényként elfogadni. Éppen ellenkezőleg, ha pont a másik oldalon áll a történet főhőse, sokkal izgalmasabb, figyelemfelkeltőbb, ráadásul az imázshoz is jobban passzol, ha a megzenésített történet gonoszabb, kegyetlenebb, mint Drakuláé.

Így voltak ezzel a svédek is. És most nem Quorthonékról van szó, hanem az Opera Diabolicus név mögött álló két „projektvezetőről”: David Grimoire-ról és Adrian de Crow-ról. Azt rögtön leszögezhetjük, hogy beszédes nevük van, de hogy az anyakönyvükben nem így szerepelnek, arra mérget vennék. A zenélés mellett amit még nagyon szeretnek: az a színház és a misztikum. Ha pedig ezt a hármat egybegyúrják, akkor az az Opera Diabolicus projekt. Az ötletgazdák mellé néhány nagy és néhány kevésbé nagy (de ígéretes) név sorakozott fel az album létrehozása céljából. Snowy Show dobolta fel a lemezt, de a vokálozásban, sőt a klipforgatásban is részt vett, Andy LaRocque pedig nem kisebb feladatot vállalt be, mint a lemez keverését a saját stúdiójában. A két King Diamond mellett edződött zenész nem szolgáltat óriási meglepetéssel, ha színpadiasságot és misztikumot kell egy hanghordozóra varázsolni. Ha ők a nagy nevek, akkor kik a kisebbek? Nos, a Dream Evil pacsirtája, Nikals Isfeldt és a Krux-os, egykor a Candlemass-ban is megfordult Mats Leven is itt öregbíti hírnevét. Szóval énekesekkel nem gyengén el van látva a projekt, és akkor nem is említettem Camilla Alisander-Ason nevét, aki (mily meglepő) a női vokálért felelős. Jogosan kérdezhetné az olvasó, hogy és ugyan hol vannak a gitárosok? Igaz, hogy külön nem emeltem ki, de David és Adrian a húros hangszerek megszólaltatói. Tehát minden adott, hogy egy emlékezetes, izgalmas, de ugyanakkor elgondolkodtató remekművet vegyen kézbe az érdeklődő. Szinte minden adott…

A borító hibátlan. Lényegre törő, már megteremti a kellő hangulatot, viszont tartózkodik a harsány, túl direkt utalásoktól. A Báthory címer és az alatta feltüntetett autogram is ügyes húzás, főleg nekünk, magyaroknak kuriózum, hogy egy tőlünk távol készült, külföldi lemezen pillanthatjuk meg ezeket. Vitán felüli, hogy az Opera Diabolicus névvel egyértelműen egyeztethető a vizuális megnyilvánulás. Viszont, az továbbra is kérdéses, hogy amint a lemez elindul, mennyire változtatja át a lakásunkat operaházzá? Illetve, jó az nekünk (rockzene rajongóknak), ha tradicionális operában fürdünk? Szimfonikusok, áriák rockzenébe oltva? Hol a határ, mennyire uralkodik a klasszikus zene a modern fölött? Sajnos lelőttem a poént, hiszen azt már korábban kiveséztem, kik játszották fel az albumot. És ott szimfonikus zenekarról nem tettem említést…

Sokkal inkább a musical kifejezés lenne a helytállóbb, mint az opera, de milyen hülyén adta volna ki magát a Musical Diabolicus név. A szimfonikus metal kitétel már egy fokkal szerencsésebb meghatározás, de akkor már inkább a Therion és ne a Nightwish jusson eszünkbe. Power metal riffek mellett progresszív kavarások, időnként extrémebb durvulások is helyet kaptak, a kórusok arányosan vannak alkalmazva, nem fojtják el a szólisták kibontakozását, akik hangszínük és habitusuk alapján könnyen megkülönböztethetőek. A női vokál sincs túlzással alkalmazva, bár lehet, hogy némileg furcsa, ha azt vesszük, kiről szól a történet… Andy megtett mindent, hogy tisztán és erősen szóljon az anyag, tehát a hangzásba sem lehet belekötni, hozza azt, amit egy ilyen lemeztől elvárhatunk. És itt van az a pici gikszer, azaz ha már tudjuk, hogy mire számíthatunk, akkor nem sok meglepetéssel szolgál a lemez. Igazi iparosmunka: (vér)profi, de a misztikuma hamar megkopik…

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Overture
2. The Gates
3. Bloodcountess Bathory
4. The 13th Guest
5. In Memoriam
6. Mythos Lamia
7. Forbidden
8. Stone by Stone


Pontszám: 8

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár