Kiadó: Roadrunner
Weboldal: www.opeth.com
Kiadás éve: 2011
Stílus: Progressive metal
Brief Sum: I am sure this album will evoke mixed emotions, and not only because of the abandonment of rough vocals. Still, I believe that most of the fans of Opeth are open enough to try out this disc.
Nagyra becsülöm Mikael Akertfeld-et, az Opeth zenei agyát: a pasas egy géniusz, ehhez kétség nem fér!
Képzeletbeli lexikonomban mindenképp olyan újítók közé írta be nevét, mint a Rage/Operation/Empire/Promised Land korabeli Queensryche, az Images/Awake munkásságú Dream Theater, a mindenkori Nevermore és Pain of Salvation vagy akár a Steven Wilson fémjelezte Porcupine Tree. Rendre olyan lemezekkel kényezteti hallójáratainkat, amiket igazán nem kell szégyellnie, sőt, nem esik önmaga másolásának csapdájába, mint az utóbbi évtizedek nagy nevei. Esetükben még az sem zavar különösebben, ha a tagcserék esetében egyes hozzáértők Akertfeld szólóanyagot emlegetnek velük kapcsolatban. Voltaképpen ez nem az ő bandája hivatott lenni?
Vonzódásuk a hetvenes évek hangzásaihoz korábbi munkáinál is rendre megmutatkozott, extrém esetben pedig elég csak a Damnation-ra gondolni, mely lemezük mai napig az egyik nagybecsű kedvencem tőlük. Mikael itt már egyszer felhagyott a hörgéssel, bár tegyük hozzá, az a lemez hangulatában egészen mást képviselt. Ugye, nem is volt az olyan régen?
Ha a fenti sorokban taglaltakkal sikeresen megbarátkozóknak a Heritage irányvonala nem jelenthet nagy változást, még akkor sem, ha mostanra akár el is feledhetjük velük kapcsolatban az extrém metal kifejezést.
Az előzetesen megszellőztetett The Devil’s Orchard dal már kimutatta a foga fehérjét, amely nemkülönben az album egyik erőssége. A címadó Heritage, a Feel the Dark, a Slither és kiváltképp a Nepenthe mind-mind a lemez kiválóságai. Bár azt hiszem, dalokat kiemelni az Opeth esetében teljesen felesleges, ahogy mondani szoktuk egységben az erő: egyben végighallgatva működik igazán a történet. Fredrik Akesson gitáros, az időközben máshová átigazoltatott Per Wiberg billentyűs (huhh, micsoda mellotron hangzások!!), Martin Mendez basszusgitáros és másik Martin, Axenrot dobos játszi fölényes zenei tudással, és egyben maximális alázattal dolgoztak Mikael kezei alá, akinek tanítanivaló dallamok hagyják el torkát.
Ez itt kérem elmélkedősen, finoman, sok akusztikus hangszínnel, elegáns játékossággal megfogalmazott komplex, ám dalközpontú, mélyen a hetvenes években gyökerő hard rock!
És be kell vallanom, szerelmese vagyok a Heritage hangzásának. Olyan vintage hangszíneket hallunk itt fület gyönyörködtető természetességgel megszólalni, hogy az valami káprázat. Steven Wilson ismét nem tudott hibázni, elképesztő hangást kevert a lemeznek. Kíváncsi vagyok kettejük projektjére, mi sül ki belőle: nagyot tévedni biztosan nem fognak.
Biztosan sokakat megoszt majd ez a lemez, és nemcsak a durva énekhang elhagyása miatt. Mégis azt hiszem, a legtöbb Opeth rajongó van annyira nyitott, hogy bátran próbálkozhat ezzel a lemezzel.
Csalódás ezúttal is kizárva!
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. Heritage
2. The Devil’s Orchard
3. I Feel The Dark
4. Slither
5. Nepenthe
6. Häxprocess
7. Famine
8. The Lines In My Hand
9. Folklore
10. Marrow Of The Earth