ORPHEUS – Orpheus

Kiadó: 

Weboldal: myspace.com/orphmo

Kiadás éve: 2009

Stílus: Hard Rock / Heavy metal

 

 

 

A norvég hard rock/heavy metal formáció – Ingrid Galadriel (ének), Kristian Drivenes (gitár), Rune Engesaeter (basszusgitár), Sivert Skaaren (gitár) és Torgeir Nilsen (dob) – tavaly dobta piacra debütanyagát, amely az Orpheus címet viseli. A nyolcszámos anyagot most mutatjuk be nektek.

A nyitó Fuck Me Over dallamai lassan úsznak be, mint amikor a délutáni napfény elterül a szobán, átszűrődve a redőny résein. Ez a belassult energia jellemzi a folytatás egy részét is: sötétedő utcák képe villan fel, majd leszáll az éj – bekövetkezik egy kisebb gyorsulás, a témák ziláltak és vadak, és némi hiánytól eltekintve (nem érzem a teljes kiforrottságot) teljesen jól szól ez a dal. Igaz kicsit vékony a hangzás, bár ebben a stílusban nem szokatlan. Sajnos a szólót nem tudom érdemben értékelni, mert bár vannak nagyon jó pillanatok, egy része azonban elég gyenge, az alatta futó alapokkal együtt.
A Constructing gyenge kezdete sem jósol túl sokat elsőre, sajnos később sem változik túlságosan a kép. Vannak jó ötletek, érződik hogy nem lenne ez rossz, de túl száraz és túl kiszámítható ez a fajta felépítés, és ráadásul a dinamika is hiányzik: nincs ereje a lüktetésnek, pedig ennek éppen a vadságában rejlene az ereje.

A Bygones már más képet fest fel, és már erősebben is szólal meg. A kezdő témák hangulatosak és ütősek, bár megvallom a refrénrésszel sok a baj, mert semmi helye itt, egyszerűen csak összezavarja a képet. Az alap nem rossz: eléggé jól el van találva, de a refrén megöli az egészet, ráadásul pluszban akad még egy-két kaotikus rész itt. Inkább dolgozni kellett volna még rajta, mert az még hagyján hogy semmi újdonság nincs benne, de retro zenekarnak sem a legjobb. A Mr. Manipulative ismét egy fenomenális ötlettel kezd, ami dinamikusan szólal meg, itt viszont az ének hagy bennem kétséget: nem kellene eröltetni még, ha nem megy (jegyzem meg szelíden) – mert a zenei alap nagyon jó. Könnyű kis szaggatott ütemvilágú szerkezet bontja szárnyait, nem is rosszul, csak kissé túl elöl van az ének, így a háttérbe szorult a keverésnél. Úgy érzem, igazából itt még egy kis időt hagyni kellett volna a dalok megérésére, mert sokkal ütősebb lett volna a repertoár – így csak egy jó ötlet sikkad el.

A Peepin” Tom egy újabb jó pont a zenekarnak: jól kidolgozott harmóniák úsznak be, könnyed kis melankólia vagy a fáradtság súlya alatt. A gitár finoman rajzol a vászonra színeket, a hangulat ernyedtsége magába szippant. Az ének itt csak a súlyosabb részeknél jön be (ami már majdnem doom-ba megy át) be egy pillanatra, ez a dal valami remekmű, nem tudom ezen meddig dolgoztak, de eddig ez a legjobb a sorban, az bizonyos. Kétséget sem hagyó témák vonulnak fel, megszólalnak, erőteljesek, épp csak egy kis kozmetikázás hiányozhat innen-onnan, de így is messzemenően jó. Na, ezt az utat követhetnék épp.
A Repay ismét a heavy metal világa felé közelít, csak épp súlyosabb hangokkal felvértezve, és itt a tiszta kis részek sem hiányoznak. A kísérletezés arra utal, hogy nemigen találták meg még halálpontosan a helyüket, de nem baj, legalább jó úton haladnak. Ez a dal is ütős, inkább egy jó motoros bulin tudom ezt elképzelni, vagy vezetés közben, de egy hangyányi erő még kellene bele, hogy nagyobbat szakítson. Jó itt is a felépítés, a változó dallamok és a vastag riffek közti egyensúly megvan, a hangszeresek is jól teszik a dolgukat. Na, végre valami!

A Bloodflow is követi ezt a vonalat, igaz itt egy himnikus heavy metal feeling jön be, csak épp az ének más egy kissé, mint amit abban a stílusban megszokhattunk. A klasszikus alapok megvannak, de az ének hadarós volta mást idéz. Jól szól ettől függetlenül, nagyjából ugyan tényleg alapszisztémákat tolnak végig, de azt viszont pontosan és dinamikai egységben. Jók a kis betétek is, amik felfrissítik a számot – úgy látszik, csak az első néhány szám olyan, amilyen.
Az utolsó szám a The Plan. Gyors tempó jellemzi többek közt, de az ének itt is jobban kidolgozott lehetne, mert egyes részeknél inkább csak beszélgetés az, viszont itt mutatja meg igazán egyes részeknél Ingrid, hogy mi is lapul a torkában. A szóló sajnos itt sem a legjobb: kidolgozatlannak tűnik itt is, mint korábban, az egyik számban. Nagyrészt ötletes, jó játékkal találkozhatunk, de itt is akadnak azért gyenge részek, amik megölik az összképet. Talán legközelebb egy éretebb lemez kerül az asztalra, ez most csak félig meddig sikerült. Azért hallgasson bele mindenki, aki a stílust szereti, de vágyik valami érdekességre benne.

Tracklist:

1. Fuck Me Over
2. Constructing
3. Bygones
4. Mr. Manipulative
5. Peepin’ Tom
6. Repay
7. Bloodflow
8. The Plan

Pontszám: 7

Szólj hozzá!