Kiadó: Nuclear Blast
Weboldal: http://www.painworldwide.com/
Kiadás éve: 2011
Stílus: Industrial Metal
Brief Sum: The usual material, the usual quality. Pain has proved it again. Strongly recommended for all those who like industrial noise, and a must-hear for fans.
Peter Tägtgren neve nem lehet ismeretlen a nagyérdemű számára, hiszen a metál „szakma” egyik legtermékenyebb és legkreatívabb zenésze és bizony az Abyss stúdió is hozzá köthető, amely világszínvonalon is teljes mértékben megállja a helyét. Nem kevés zenekar vette fel egy-néhány lemezét, és a minőség mindegyiknél kifogástalan. Na de ne térjünk el az új korongtól.
Ami azt illeti, már hetekkel ezelőtt kaphattunk ízelítőt az új anyaggal kapcsolatosan, Peterrel készített interjúk során is megtudhattunk sok új dolgot a mostani albummal kapcsolatosan. Egyfajta misztikus köd ölelte át a mostani új lemezt és bizony megérte várni. Tulajdonképpen a lemez kilenc nótát tartalmaz, és egytől – egyig kiváló szerzemény. Meg kell jegyeznem, hogy a Cynic Paradise-on hallottakhoz képest kevesebb a „slágeresebb” dal, inkább a régi lemezekre emlékeztet az atmoszféra, mondjuk, minden egyes korong más-más hangulattal van megáldva, de van egy tipikus íze az egésznek, kb olyan szinten, mint a Hypocrisy korongoknál. Két dalt hoztak nyilvánosságra a megjelenés előtt, az egyik a Dirty Woman – amihez klip is készült – illetve a The Great Pretender. Tulajdonképpen ez a két dal teljesen kiemeli a lemez legfontosabb hangulati elemét. Aki látta vagy hallotta a Dirty Woman-t annak bizonyára feltűnt, hogy elég mocskos a dal, és bizony már-már egy nagy frankó hard – rocknak is tűnhetne, de természetesen ez csak egy „észrevétel”. A The Great Pretender pedig egy igazi vérbeli industrial induló amolyan vérbeli Pain nótának is definiálható, a refrén kurvára adja, és bizony borsódzik az ember háta, amikor felcsendül a dal. Tehát a lemez egyszerre mocskos, és ipari jellegű.
A kezdő dal esetében is (Let Me Out) rögtön érezhető egyfajta „kirázott a hideg” effektus, és bizony nincs cicoma a hatásokkal és a különböző zseniális zenei fordulatok beiktatásával. Szintén zseniális a „We Want More” c. alkotás is, ami szintén „sokkoló” hatást nyújt kb The Great Pretender színvonalon. Bizony, jellemző motívuma a lemeznek a monumentális refrén és riff/dal szerkezet. Érdekes egyébiránt, hogy a fentebb említett slágeresebb dalok elhanyagolása mellett mégis olyan témák – és ezek által dalok születtek, amik azért bárhogyan is nézzük, a hallgatót akaratlanul is a hatása alá vonják. Elérkezett cikkemben az a pont, amikor kiemelném azt a nótát, ami valószínűleg a sokat emlegetett The Great Pretender után a másik olyan szerzemény, ami bizony eléggé megadta a kegyelemdöfést a hallószerveimnek. Ez nem más, mint a „Leave Me Alone”. Nem csak zeneileg, de szövegügyileg is annyira a föld alá temetett, hogy azt szavakkal nagyon nehezen lehetne. Sorban a következő dal, amit kiemelnék az a „Monster”. Nem tudom miért, de olyan Hypocrisy és Pain közti átmenet (na vajon miért?). Zárásképp pedig a „Season Of The Reaper” a maga majdnem hét percével zseniális befejezésnek minősül. Kihagytam pár dalt, de nem azért, mert azok nem számítanak mesterműnek, hanem azért, mert a kiemelt dalok azok, amik kellően megerősítik és tükrözik a lemeznek azt a leírhatatlan hangulatát, amit mindenkinek, saját magának kell megtapasztalnia/átéreznie.
Nálam Peter megint „betette az ólajtót” és teljesen meg vagyok elégedve a lemezzel. A hangzás is teljesen magáért beszél (szinten adja magát a költői kérdés, hogy vajon miért?). A borítón szereplő figura pedig egy régről visszatért „barátunkat” ábrázolja. Akik nem ismerik Peter eme projektjét stb. erősen ajánlott az ismerkedés az idei koronggal illetve az előző anyagokkal is.
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. Let Me Out
2. Feed The Demons
3. The Great Pretender
4. You Only Live Twice
5. Dirty Woman
6. We Want More
7. Leave Me Alone
8. Monster
9. Season Of The Reaper