Kiadó: Lundr Records
Weboldal: myspace.com/panopticonation
Kiadás éve: 2008
Stílus: RABM
Panopticon debütáló, 2008-ban kiadott nagylemezéről van szó, mely a fantáziadús Panopticon nevet kapta. Austin Lundr, az együttes egyetlen tagjának elmondása szerint RABM-et játszik. Hogy azt most eszik vagy isszák? Legegyszerűbben úgy lehet definiálni mint az NSBM inverze: adott egy punk, akit valahogy arra kéne rábeszélnünk, hogy hagyományaival szakítva kezdjen el végre zenét kreálni. (csak zárójelesen: az „RA” a red and anarchist találó rövidítése)
Félretéve a szokásos műfaji besorolási mizériát, illendő lenne pár szót említeni Austinról is, aki korábban az Anagnorisis (görög: önmegvalósítás) névre hallgató együttesben muzsikált egészen 2008-ig, amikor is érzékeny búcsút vett a többiektől, hogy minden idejét a saját projectjére összpontosíthassa. Elmondása szerint a Panopticon egy olyan black metal banda, amely a politikai/filozófiai problémákra fókuszál, valamint anarchizmus és objektivizmus hátterére, a társadalmi problémákra, pogányságra, norvég mitológiára és a sörre összpontosít. Több interjú folyamán is egyértelműen kijelentette ellenszenvét a mai black metal kommunával szemben, solo-projectjének fundamentumául szolgált a fogyasztói társadalomnak dedikált zenélés gondolatától való undorodás. A sátánizmus és rasszizmus által szennyezett, fodrászt sosem látott, dobgépet előszeretettel használó előadók közhelyes istenítését enyhén szólva is röhejesnek találja.
Ez a hozzáállás egyértelműen tükröződik első lemezén is, melyet a punkok által előszeretettel fogyasztott kommersz parizerrel felállított párhuzammal lehet legjobban definiálni: van benne minden, lehet jobb ha nem is tudjuk micsoda, viszont a végeredmény könnyen emészthető és jót tesz a közérzetünknek. Több műfaj keveredéséről van szó, melyet valahogy sikerült belepréselni a 60 percnél kicsivel hosszabb terjedelmű korongra. Kissé lagymatag, mégis sokatmondó, szokolrádión fogott rádióadásra emlékeztető intro után rögtön beszippant minket az a vákuum amit még a szippantós kocsi is megirigyelne. Ötcsillagos black metal, nyers, buta, súlyos és tele van energiával, mely hallatán az ember legszívesebben megütné az első szembejövő járókelőt az utcán. A nagy felpörgés után mégis sikerült kiábrándulnom egy kicsit Lundr zsenialitásából.
Remek dobjáték ide vagy oda (véleményem szerint az egyik, ha nem a legjobb dobjáték amit egyszemélyes project eddig művelt), 15 percnyi koponyavakarás következik: azon tűnődik az ember, hogy az előző szám után, hogy fért be a lemezre negyed órányi unalom. Energetika egy az egyben mint az imént említett számé (amúgy Flag Burner, Torch Bearer, szerezzétek be, bokánfosás garantált), mégse tudja megközelíteni azt. Elképzelhető, hogy egy másik korongon kiemelkedő lehetne, de itt labdába se tud rúgni.
Derült égből orgazmus, máshogy nem tudom leírni, az előző két szám punkosabb/crustosabb feelingje után mintha egy atmo-black banda koncertjén találnám magam. Hosszú és enyhén post-rockosra sikerült építkezés után közel tíz percnyi tömör-gyönyör amit kapunk, minden bizonnyal az elfogultság beszél belőlem, de ez nóta maga a megváltás az ezt megelőző negyedórás vonaglás után, valamint remek bevezetés az album legjobb számához: The Lay of Grimnir. Gonosz, kis szintetizátoros aláfestéssel megspékelt utálat, pure fucking armageddon. Az tény hogy a lemez egy vegyesfelvágott, de hogy egy 13 perces szám folyamán olyan érzése lesz az embernek mintha térferdítéssel ugrálna három különböző koncert között, az már teljesítmény. Nem is szaporítom tovább a szavakat feleslegesen, ha érdekel, úgyis meghallgatod, ha nem akkor meg kimaradsz egy pótolhatatlan élményből.
Középiskolás magyaróráknak réme ismét utolért, keretes szerkezet, csak úgy mint a második, az utolsó előtti nóta is bicskanyitogatósra sikeredett, a záródal pedig ugyanolyan lagymatag mint az intro, mégis sokatmondó, csak hogy a szóismétlést is erőltessem.
Summa summarum, a vegyes érzések ellenére is az elmúlt 6-8 év egyik legjobb korongjáról van szó, minden bizonnyal a bennem negatív visszhangot keltő dalok is önmagukban megállnák a helyüket, csak olyan magasra tette a többi nóta a mércét, hogy annak megfelelni szinte lehetetlen. Mindig is tudtam hogy a punkok jó arcok, csak nem tudtak normális zenét produkálni. Jókarácsony szelleme meghallgatta imámat és figyelmembe ajánlotta a Panopticont, köszönöm szépem!
Tracklist:
1. Intro
2. Flag Burner, Torch Bearer
3. I, Hedonist
4. …Speaking…
5. The Lay of Grimnir
6. Archetype
7. Emma’s Song