Kiadó: Metal Blade Records
Weboldal: myspace.com/thepentagramarchives
Kiadás éve: 2011
Stílus: Heavy metal
Brief Sum: The band’s name speaks for itself. There is nothing more to add.
Ha az egyetemes heavy metal színtérről (beleértve annak az összes, létező ágát) beszélünk, akkor a mindenható Black Sabbath-ig vezetjük vissza szeretett muzsikánk gyökereik. Tiszteltessék és áldassék (szenteltesség meg) a neve Ozzy Osbourne-nak, Tony Iommi-nak, Geezer Butlernek és Bill Wardnak, akik zenészekre, generációkra voltak felbecsülhetetlen hatással és adtak nekik komoly inspirációs forrást, meghatározó emlékeket, élményeket.
Ha az összes, létező ágból kiemeljük a doomot és azt Amerikára, az amerikai színtérre vetítjük, akkor a legelső zenekar, amelyet meg kell említeni eme stílus tengerentúli létrejöttéért, az az 1971-ben alakult, washingtoni Pentagram. A Trouble-lal, a St. Vitus-szal és a Witchfinder General-lal (kultikus brit heavy/doom legenda) egyetemben őket emlegetjük a tradicionális doom keresztapjaiként, életre hívóiként. Ugye nem kell megemlítenem, hogy kik voltak rájuk a legnagyobb hatással? Meglehetősen termékeny volt a banda a ’70-es évek underground színterén, megannyi demót és próbatermi felvételt rögzítettek, bemutatkozó lemezüket azonban csak megalakulásuk után 14 évvel jelentették meg (Pentagram vagy Relentless – 1985). A csapat pályafutása alatt mindösszesen Bobby Liebling énekes (18 évesen alapította a Pentagramot) jelentette az állandó pontot, az elmúlt években, évtizedekben egy seregnyi zenész fordult meg körülötte, köztük olyan, a doom színtéren komoly névnek számító arcok, mint Victor Griffin (Death Row, Place Of Skulls – ő most újra a csapat tagja), Kelly Carmichael gitárosok (Internal Void) vagy Gary Isom (Iron Man, King Valley, Nitroseed, Spirit Caravan, Unorthodox, Valkyrie, Wretched) és Mike Smail (Cathedral, Dream Death, Internal Void, Penance, Under The Sun) dobosok. (Sajnos Vince McAllister alapító tag, basszusgitáros, 1972-1977 között gitáros 2006. május 26-án rákban elhunyt).
Idén a hetedik Pentagram lemez látta meg a napvilágot (beleszámolva a Review Your Choicest és a Sub-Basement korongokat is), a helyzet pikantériája pedig az, hogy a Metal Blade gondozza az anyagot. Ez azért valahol meglepett, mert egy ilyen underground, kult legenda nem sok sót eszik/ehet meg egy Metal Blade szintű kiadónál (tekintve a cég jelenlegi bandáit), bár ha azt vesszük alapul, hogy a Metal Blade-nél (Brian Slagellel az élen) megrögzött old school metal fanatikusok dolgoznak, akkor már nem is annyira meglepő. Eddigi pályafutásuk során több kiadónál is dolgoztak, több kiadó jelentette meg lemezeiket. Remélem, hogy a Metal Blade egy biztos pont lesz az életükben és nem ez lesz (a korong címével ellentétben) utolsó rítusuk. Annak ellenére, hogy a banda több anyagával rendelkezem, nem tekintem magam Pentagram szakértőnek, így most elkerülöm, hogy a korábbi lemezekhez hasonlítsam a Last Ritest.
Friss hangzással tálalt tradicionális doom metal művük kellemes hallgatnivaló a stílus fanatikusainak, a Treat Me Right, a Call The Man vagy az Into The Ground minden bizonnyal a csapat klasszikusai közé vonul majd be. Liebling védjegyként aposztrofálható hangja semmit sem változott, ezer közül is azonnal felismerhető. A hangszeres szekció pazar, Victor Griffin ízes gitározásától kezdve, Greg Turley mélyen búgó basszusfutamain át, Albert Born változatos és technikás dobolásáig bezárólag – mindenki parádézik. Feltűnnek lazább, borultabb megoldások, részletek is (8, Horseman), ugyanakkor a klasszikus doom riffek, ritmusok sem hiányoznak belőlük. Minthogy Liebling régi motoros a szakmában és a ’70-es évek legeleje óta az underground színtér egyik ikonja, kultikus figurája, értelemszerűen a lemez bőven merít azokból az időkből, ahogy azt az Everything’s Turning To Night vagy a dallamos, hard rockos, szellős Windmills And Chimes bizonyítja. A korong végén egyik legnagyobb klasszikusuk, az All Your Sins mai változata hangzik el, mely anno debütáló anyagukon volt fenn és a Cathedral is feldolgozta.
Úgy voltam vele, hogy a lemez egy kicsit leül a közepe fele, nem annyira jók a nóták, mint az elején, azonban a sok hallgatás azokat is közelebb hozta hozzám. Egy minden tiszteletet, megbecsülést és elismerést érdemlő zenekar új anyaga Last Rites, esélyes, hogy felkerüljön az év végi listámra. Az idei év egyik legkiemelkedőbb doom kiadványa, bár ezt felesleges is mondanom, mert egy ilyen klasszi(ku)s bandától ez a minimum, ami elvárható.
Tracklist:
1. Treat Me Right
2. Call The Man
3. Into The Ground
4. 8
5. Everything’s Turning To Night
6. Windmills And Chimes
7. American Dream
8. Walk In Blue Light
9. Horseman
10. Death In 1st Person
11. Nothing Left