PERVERSOR – Demon Metal EP

Kiadó: Hells Headbangers

Weboldal: www.perversor.com

Kiadás éve: 2010

Stílus: Black / Thrash

 

(scroll down for English Version)

 

 

Azt hiszem, az ANIMUS MORTIS után ez a 2. chilei illetőségű zenekar, akikkel a sors összehoz. És, mint sok esetben, általánosságban elmondható, hogy a dél-amerikai zenekarokra jellemző barbarizmus és nem utolsó sorban hitelesség itt is megtalálható. A zeneileg egyéniségre való törekvés nem kimondottan a fő céljuk, de azt hiszem, ez nem is baj.

A csapat egyébként eléggé fiatal még, 2007-ben alakultak, és rögtön egy nagylemezzel nyitottak (Cult of Destruction), és jelen anyaguk egy 5 számos EP, ami nem sikerült rosszul! A brutális témák támadó jellege persze rögtön a kanadai BLASPHEMY munkásságát juttatja az ember eszébe, de az egész zene talán némiképp több hagyományos, Thrashes megoldást tartalmaz itt-ott. A dallamoknak tehát túl sok szerep nem jut az anyagon, viszont a kalapáló, brutális döngöléseknek annál több. Szerencse azonban, hogy a zenekar, fiatal kora ellenére, törekedett arra, hogy ne csak a puszta durvaságra menjen rá, hanem jó dalokat is írjon. Jó lett a hangzás is, kellően nyers, de arányos, mindent hangszer a helyén van. Kimondottan élvezetes dalokat sikerült kreálniuk, és erre a negyed órára tökéletes is ez szerintem. Igazából nem is emelnék ki dalokat, mert tényleg mind jó, és nem csak arról van szó, hogy elkaptak valamit hangzásilag, és utána ugyanazt ismétlik. A hangulat tekintetében néhol kissé a finn ARCHGOAT neve is referenciaként említhető egyébként.

Aki tehát szereti ezt az irányvonalat, a nukleáris pusztítást a kecske uralma alatt, az mindenképpen próbálkozzon a srácok anyagával, mert nem egy 234. BLASPHEMY-kópiát fog kapni feltétlenül, még akkor is, ha vannak hasonlóságok bizonyos fokig. Hogy mit fognak összehozni a következő nagylemezre, arra kíváncsi vagyok (miként az első albumukra is most már).

————————-

ENGLISH VERSION:

I think, after ANIMUS MORTIS, this is the second Chilean band brought by fate my way. And, as in many cases, generally it can be said that the characteristic barbarism and credibility of South American bands can also be found here. Maybe being musically original is not their first aim but I guess it’s no problem.

The band is anyway quite young, being formed in 2007 only, and right at the start they came up with a full-length (Cult of Destruction), and this stuff in question is a five-track EP which turned out to be not bad at all! Of course, the attacking nature of brutal themes evokes Canadian BLASPHEMY in no time, but the entire music is a bit different incorporating some more traditional, Thashy things. Thus, melodies have little role in the material unlike hammering, brutal crushing themes. Fortunately, however, the band, despite their young age, didn’t go for pure brutality exclusively but to compose good tracks. The sound also turned out to be good, appropriately raw but neat, every instrument is well-audible. They have managed to come up with definitely cool tracks and for these 15 minutes, this is perfect I think. Actually, I wouldn’t pick out songs, since all are good and it isn’t the case that they have caught something good sound-wise and they keep repeating that for all eternity. As far as the mood is concerned, the name of Finnish ARCHGOAT can also be mentioned as a reference.

Those into this genre, with all the nuclear destruction under the reign of the goat, do try this by all means because they won’t get the 234. BLASPHEMY-copy, even if there are some similarities to some extent. I’m curious about what they will have on their next full-length (actually, I’m also interested in their first album now).

Tracklist:

1. Detonate
2. Victory of the Legions of the Damned
3. Enthrone the God of Blasphemy
4. March to the Temple of Doom
5. Command

Pontszám: 8

Kapcsolódó cikkek

A Perversor kitűzte régóta várt albumának megjelenési dátumát

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár