Kiadó: Frontiers Records
Weboldal: www.primalfear.de
Kiadás éve: 2012
Stílus: Heavy Metal
Brief Sum: Should Judas Priest ever stop playing, we won’t have to worry, as the keepers of their heritage, the most peculiar representatives of the genre are here, and are as prepared as a band can be.
Soha nem vártam álmatlanul hánykolódva, körmömet rágva egyetlen megjelenés előtt álló Primal Fear lemezt sem. Pedig ez a zenekar azon kevés (közel fél tucat) power metal csapat közé tartozik, akiket szívesen hallgatok, szinte minden albumukkal közelebbi kapcsolatba kerültem. A 2009-ben megjelent, 16.6 (Before the Devil Knows You’re Dead) címmel piacra dobott nagylemezük például nagyon bejött, hetekig bérelt helye volt a kocsim CD lejátszójában. Bár hosszas kihagyásról nem lehet beszélni, viszont ha csak az új szerzemények körüli munkát vesszük figyelembe (Scheepers szólóanyagát leszámítva), mégis három év kellett, hogy kézbe vehessük a legfrissebb dalcsokort tartalmazó albumot.
És, ha már a kézbevételnél tartunk, akkor nehéz lenne nem megtalálni egy zenei szaküzlet polcán az Unbreakable-t, mivel a védjeggyé avanzsált sas ismét ott pöffeszkedik a borítón. Kis túlzással, egy-egy lemeznél jóformán csak a hátteret kell megváltoztatni és már kész is az új borító. Ha a külcsín standardnak mondható, lássuk, ugyanez elmondható-e a tartalomról is? Amiért már többször is letettem a Primal Fear mellett a voksot, az a változatos, fogós, pörgős, de ugyanakkor giccsmentesen dallamos szerzemények özöne. Ralf Scheepers pedig (lehet, hogy sokaknak szentségtörés), számomra halfordosabb, mint maga Halford. Hihetetlenül szimpatikus, nagyon bírom az orgánumát, csak a „gyúrok-vazze-style”, és az ezzel összefüggő ujjatlan viselet csal mosolyt az orcámra.
Jó hírem van azok számára, akik a Primal Fear zenekartól azt várják, amivel megkedvelték őket. Minden szinten hozzák a tutit, nem fordítottak hátat önmaguknak, sem a stílusnak. Az előzetes promóciós nyilatkozataikban már közzé tették, hogy az új lemez egyfajta „vissza a gyökerekhez” filozófia jegyében készült, ez némileg meg is mutatkozik az Unbreakable hallgatása során. A 16.6-hoz képest tradicionálisabb tételek sorakoznak, de ezek semmilyen tekintetben sem maradnak el egy 2012-ben elvárható színvonaltól.
A Strike felér egy mocskos nagy pofonnal, a Give Em Hell-t hallgatva legszívesebben motorra pattannék, hogy a Pokolig meg se álljak, a klippel megtámogatott Bad Guys Wear Black pedig már borítékolható, hogy koncerteken a közönség énekeltetés non plus ultrája lesz. De az And There Was Silence már az előzőekhez képest nem üt akkorát, ugyanez elmondható a Metal Nation szerzeményre is (talán ezek az emlegetett gyökerek), viszont megbocsátható, ha egy olyan tétel következik, mint a Where Angels Die. Az Unbreakeble Part 2. során újra a finom zúzásé a szerep, óriási refrénnel megspékelve. A Marching Again-nek pedig minden metal rajongó szívét meg kellene dobogtassa, mivel az (ál)szimfónikus betétektől a már-már thrash-es, pattogós riffektől, a Helloween klasszikus korát idéző ultradallamos, azonnal fülbemászó refrénig kijut mindenből. Egyetlen lírai szerzemény található a lemezen, ez pedig Born Again, ami jó is, szép is, de ennyi és nem több. A Blaze Of Glory és a Conviction méltó módon zárják a kiadványt, újra felpörögnek a Primal Fear-motorok, hogy a búcsúzás is édes legyen.
Az április elején hazánkba is ellátogató banda olyan albummal lépett az új esztendő metal színterére, amivel igaz, hogy a világot nem fogják megváltani, de az életművűket tovább színesíti és a rajongók hitét is tovább alapozza. Ha egyszer leáll a Judas Priest, nem kell félnünk, mert a szellemiségük örökítői, a stílus legmarkánsabb zászlóvivői már itt vannak, és felkészültebbek, mint valaha.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Unbreakable (Part 1)
2. Strike
3. Give ‘Em Hell
4. Bad Guys Wear Black
5. And There Was Silence
6. Metal Nation
7. Where Angels Die
8. Unbreakable (Part 2)
9. Marching Again
10. Born Again
11. Blaze Of Glory
12. Conviction
13. Night Of The Jumps