Kiadó: UK Division Records
Weboldal: www.prophexy.com
Kiadás éve: 2009
Stílus: Experimental / Indie / Progressive
Brief Sum: „Dangerous” stuff, the peak of musical professionalism. I hope it will come out in english as weel. The most unique creation recently.
Beleolvastam a bookletbe és rossz száj ízzel konstatáltam az olasz szövegeket. Aztán meghallgattam a lemezt egyszer. Kétszer. Tízszer. Utána pedig dobtam egy hátast, mert ilyet még valóban nem hallottam.
A Bologna-ból indult csapat 1999-ben Prophecy-ként kezdte pályafutását, majd 2002-ben változtatták azt meg Prophexy-re. Eleddig három demo és egy album fűződik a nevükhöz, tehát nem lehet azt mondani, hogy egy roppant termékeny csapattal van dolgunk. Egy olyan korongot alkottak ezek az olasz srácok az Alconauta-val, mely felülírta a progresszívről illetve az avantgarde-ról alkotott véleményemet. Klisés, de igaz: ehhez a lemezhez rettentő sok figyelem és nyitottság szükségeltetik, ugyanakkor képet alkot arról, hogy milyen roppant tudással felvértezett muzsikusok alkotják ezt a csapatot. A nyitó IlluminaT jazzes basszusfutamai (Alessandro Valle) az Atheist-et, míg a billentyűtémák és a dallamok (Matteo Bonazza) a Dream Theater-t juttatták eszembe. El tudod ezt képzelni? Menjünk tovább. A Babba-ban fuvola bukkan fel, melyet szintén Alessandro Valle szólaltat meg. Fontos szerephez jut a hangszer a lemezen, ugyanis több tételben is felbukkan, mint pl. az akusztikus részekkel megtámogatott Fischio, come guarire un-ban, a jazzes, andalító Tritone-ban illetve a záró C’e` Vite sulla Luna?-ban és ez arra enged következtetni, hogy a zenészekre óriási hatással volt a Jethro Tull is. A Scarto megint egy másik arcát mutatja a csapatnak, hiszen Matteo Bonazza effektezett hangja, a „kozmikus” Voivod-ra emlékeztet, ugyanakkor ska és blues elemekkel is keverik a nótát, míg a Qubo-ban felbukkanó Hammond orgona illetve ritmusok a régi Deep Purple-höz, a ’70-es évekbeli zenékhez való kötődést hangsúlyozzák.
Talán a Plasticosmic-ot nevezném meg a lemez legszellősebb, legbefogadhatóbb kompozíciójaként, már amennyiben egy progresszív, avantgarde anyag esetében befogadhatóságról beszélhetünk. Eszement váltások minden szerzeményben, a hallgató pedig csak kapkodja a fejét, hogy mi történik és nem hisz a fülének a pazar teljesítmények, a zsenialitás hallatán. Extrémnek illethető az anyag abból a szempontból, hogy ez valóban szélsőséges, nincsenek rajta bevett formulák, szabályok, azt csinálnak a dalokban a zenészek, amit akarnak, amihez kedvük van. Értelemszerűen Gabriele Martelli gitáros és Stefano Vaccari dobos teljesítményéről is csak felsőfokban beszélhetek, ők teszik teljessé a zenei őrületet.
A bajom mindösszesen csak az olasz nyelv használatával van. Nevezz begyöpösödött agyúnak, szűklátókörűnek vagy bárminek, ezek a dalok igenis angol szövegekért kiáltanak –már csak azért is, hogy értsem/értsük miről van szó-, mint ahogy azt korábban tették, ezért mindenképpen egy pont levonással sújtom őket. Mindazonáltal a maga nemében egyedi, páratlan és zseniális alkotás.
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. Illuminat
2. Babba
3. Scarto
4. Fischio, come guarire un
5. Plasticosmic
6. Tritone
7. Qubo
8. C’è Vite sulla Luna?