RAVENTALE – Long Passed Days

Print Friendly, PDF & Email

2009. feb 3, 18:05 :

Kiadó: BadMoodMan Music

Weboldal: myspace.com/raventale

Kiadás éve: 2008

Stílus: Depressive Black

 

(scroll down for English Version)

 

 

A Raventale zenekarral kapcsolatban még sosem jutottam el a meghallgatásig -maximum pár pillanat juthatott belőle – és nem is igazán akarok megismerkedni az első lemezzel (hogy valamiféle összehasonlító szösszenetté válhasson ez az írás), nehogy deformálja a Long Passed Days lemez összképét. Talán utána. Ukrán zenekarról van szó, ám elég távol áll az egész az ukrán black metal “élvonal”-tól és annak belterjességétől. Talán ez jobb is. A Raventale nagy meglepetésünkre mindössze egy zenész alkotta project (valószínűleg afféle side, de hát kitudja), és talán ennek köszönheti teljesen egyedi és kompromisszummentes hangzásvilágát és atmoszféráját. Ez általánosságban jellemzi az egyszemélyes útkereső törekvéseket, ám mint ahogy oly könnyű az önmegvalósítás, ugyanilyen könnyű elsiklani a hibák felett is. Persze ez nem érvényesül kötelezően mindenhol, vagy talán épp ettől válik oly emberivé az egész? Ez már csak ízlés kérdése.

A lemez szerencsére nem a jellegtelenebb fajtából való, ez rögtön a külcsínyen is meglátszik. Na, nem olyan sokszínű gyönyörről van szó, csak igényesen összerakott borítókról, amik teljesen passzolnak a zenéhez, továbbá a booklet tartalmazza a dalszövegeket is. Ezek valójában nem mondanak nekem semmit, mert a dalok a szerző anyanyelvén íródtak és tulajdonképpen minden, ami a borítón van, kivéve a középre huncutul odabiggyesztett Both like Birds szám alcím, és az első látásra is érdekes Anathema feldolgozás név szerint Sunset Of The Age, de majd erről később. A bookletról még annyit, hogy számomra teljesen érthetetlen, miért kellet a srácból képmanipuláció útján ilyen svédfílinget kihozni. Szerintem a sötét haj is jól állt neki.

Az album, és egyben a kezdőnóta (angolra fordítva a címe: By Gritting of Pain (Nostalgia)) elég gépies kezdést kapott. Itt a vihar effekt ha nincs, még bármi kisülhetett volna az egészből. A rövid intro után elkezdődik azonban a masszív, monoton témák hömpölygése. Néhol ugyan visszatér a kezdőtéma, de már teljesen más megvilágításba kerül. Valahogy az egész negatív és ugyanakkor kiegyensúlyozott. Egyedüli gyenge pont talán néhol a vokál. A második tétel már egy picit gyorsabban indul, ám magán viseli az anyag tipikus jegyeit.

A 2-3. perc környékén hallható rövid szinti-gitár leállás magával ragadóan gyönyörűre sikeredett. Ezután újra megkapjuk a belassult témákat, amit néhol még megtoldanak némi duplával. Itt már talán egy kicsit túl szembeötlő a dalszerkezet kiszámíthatósága, ami nem feltétlenül negatív, valamilyen biztonságérzetet ad.
Ezután egy aránylag rövid (már a 8-10 perces számokhoz képest) instrumentális tétel következik, amit az Anathema cover követ. Furcsa választás, és talán egy kicsit vakmerő is. Tulajdonképpen csak egy szimplán feljátszott, talán kicsit leamortizált verzió, ám zeneileg teljesen idevág. Az utolsó két szám még korrektül megszólal, bár már sok újat nem mutat fel egyik sem.

Az album elég erős hangzást kapott, s az egyszemélyes projecteknél gyakran használt dobgép is elég jól megszólal. Egyedül a vokál, aminek nem sikerült idomulnia a produktum színvonalához. Ami kicsi emlék még bennem lappangott a zenekart illetően, hogy erőteljesebb énekre számítottam. Nem rossz, nem zavaró, csak egyszerűen kevés. Ezért a kis hiányosságért azonban kárpótol a zene. Gyönyörű témák, jól összerakott disszonanciák, és egy remekbeszabott szóló az Anathema feldolgozás végén. Ha másra nem, erre jó volt.
Végig lassú esetleg enyhén középtempó és szigorú 4/4 fogja közre mindenhol a melódiákat. Hatalmas felüdülés volt, mikor a lemez közepén egy témával feloldotta Astaroth mester ezt a feszült monotonitást. Az igazat megvallva apróbb hibákkal, de profi anyagot tett le az asztalra, mindenkinek csak ajánlani tudom.

———————–

ENGLISH VERSION:

As for me, I couldn’t ever listen to any songs of Raventale – only a few minutes – and actually I don’t want to listen the first album to avoid the comparison between that and the latest album ‘Long Passed Days’. Maybe a bit later. The Ukrainian band is quite far from the Ukrainan black metal life – but this might be very useful. Surprisingly, Raventale is a one-member project without any compromises but with a special atmosphere. These are not only Raventale’s characterestics, but they are also true for the other one-member bands, because the self-realisation is quite easy in this way – and making mistakes as well. However, this is not a generalisation, and this isn’t typical of such bands, but maybe it takes them even more human.

Fortunately, the record is not unremarkable – the cover art shows us the same too. We cannot talk about a colorful pleasure, but everything is okay, and the cover nicely fits to the tracks and the booklet contains the lyrics as well. As for the lyrics, they mean nothing to me, because they are written in the mother tongue of the author – except for two things: the subtitle ‘Both Like Birds’ and the interesting-for-the-first-sight Anathema cover “Sunset Of The Age”. For that matter, I don’t understand why it would had been very important to manipulate the photo of the author to make him more ‘Swedish’ – I think, dark hair suits him as well.

The album and also the first track – the title of which in English is “By Gritting of Pain (Nostalgia)”- have got some machine-like beginning. After the short intro a few of massive, monoton themes come, sometimes the beginner theme comes back, but we get to another world. To tell the truth, I think it is very negative but balanced at the same time. The only weak point is maybe the vocal. The second track starts with faster themes, but actually it also brings the characteristics of the album.

Around the 2nd-3rd minute we can hear a short synths-guitar-break and I can say that it is beautiful. After it some slower themes come with some harder drumbeats. Here we can feel that the structure of the song is very predictable, that is not a disadvantage, beacause it gives us some feeling of safety.

After that a shorter (shorter – compared to the 8-10-minute-long songs) instrumental track comes followed by the Anathema cover. It is a strange choice and a bit reckless. Actually, it is only a copy or maybe an amortised version,but musically it fits into this atmosphere. The last two songs are correct,but they don’t have any important messages.

The sound of the album is really hard and heavy, and the drum-machine – that is often used in one-person projects – is also correct. The only thing that couldn’t manage to fit to the level of the product is the vocal. It is not bad, but little; I’ve waited for something harder. However, for this lack we can get some great music with beautiful themes, well-built disharmony and a great solo at the end of the Anathema-cover.

The melodies are straddled by middle-pace and 4/4. It was a nice surprise to hear that great theme by Master Astaroth to break that monotonity. In fact, he has made a great job – maybe with some mistakes – but I can only recommend it to everyone.

Tracklist:

1. By A Gnash Of Pain (Nostalgia)
2. Long Passed Days
3. Up For Horizon (Both Like Birds)
4. Sunset Of The Age
5. From Time Of Black Wells
6. My Silhouette Is Going Far

Pontszám: 7.5

VN:R_U [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
Ezt a cikket eddig 445 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!