Kiadó: Do Or Die Records
Weboldal: facebook.com/RelentlessChicago
Kiadás éve: 2015
Stílus: Heavy Metal
Brief Sum: I only lack a small thing in connection with Night Terrors. I would like the disc a lot more if the tracks were based on riffs with more character – and judging by the doomish roots, it’s not an unrealistic expectation. In the meantime, being part of Relentless’ vision of the ‘80s and letting ourselves immersed in this world that maybe never even existed is an exciting experience.
Vannak olyan friss lemezek, amiket ha elkezdek hallgatni olyan, mintha időutazásban lenne részem és visszaröppennék a mostanában sokat emlegetett 80-as évekbe. Aztán elkezdek ezen gondolkodni. Lehetséges, hogy az egész csalás és inkább egy párhuzamos univerzumba kerülök? Mert ez a 80-as évek inkább egy elképzelt, sose létezett korszak, amit legtöbbször olyan zenészek jelenítenek meg, akik akkoriban nem is éltek, vagy legalábbis még túl kicsik voltak ahhoz, hogy bármit is felfogjanak belőle. Persze nincs ezzel semmi baj, hiszen születnek így igazán jó zenék, amik túlmutatnak egy letűnt kor tükrözésénél.
Ilyesmi varázslattal manipulál a chicagoi Relentless. A 2012-ben alakult csapat állítólag a doom/heavy metal közegben mozog. Ennek csak a heavy metal felét tudom megerősíteni, mert az erős atmoszférájú Night Terrors lemez inkább ezt mutatja, de előző kiadványuk, a Souls of Charon állítólag többet merít a doomból. Ha tudományosan próbálok közelíteni a lemezhez, ami kell, hogy el tudjuk képzelni őket, akkor a dalok atmoszférája a korai 80-as éveket idézi, ami jelentősen merít a 70-es évekből. 😀 Első hallgatásra a King Diamond féle Black Rose-t idéző sűrű, misztikus zenei burok von be. Ezt a hatást segíti Carlee Jackson énekesnő erőteljes, talán egy kicsit bluesban gyökerező hangja.
Az összképet remekül tükrözi a lemezborító, ami véleményem szerint hihetetlen jól sikerült, el lehet rajta csemegézni, elemezgetni, vagy akár történeteket kreálni hozzá.
Többnyire középtempós dalok sorakoznak a korongon. A Point of No Return és a Path of Fire gyors kezdései üdítő kivételek, ezen dalok lendületesebbek a többinél. A Point of No Return-ben a refrén alatti szaporán ügető lábdobok hallhatók, pont mint a Pokolgép A tűzében. Akadnak lassabb dalok is, mint a kezdő Dawn of the Night, ami kimért középtempóra épül, de a fő riff, aminek vinnie kéne a dalt, nem elég markáns a feladathoz. Az Armed to the Teeth első felének verzéje lassú basszusgitár-dob kíséretre simul, meglehetősen izgalmas módon, míg a második fél, mintha egy másik dal lenne, annyira más.
Riffek dolgában van egy kis hiányérzetem, szerintem ez a zene igényelné a vaskos, erős riffeket, amik szinte uralják a dalokat, de ez nem igazán valósul meg. Még a Slave to the Riff sem ezt mutatja, egy zakatolós, ugyanakkor laza riffet kapunk.
Sok helyen hallani együtt éneklős kórusokat, bár nem emelik ki túlságosan őket. A Path of Fire jó példa erre. Igazi koncertnóta lehet. Az énekesnő meglehetősen kiereszti rekedtes hangját, a vége felé még a hely is megvan a közönség énekeltetésére. Érdekes a dal zárása, hosszú csend után visszatér a kórus és a zene.
Azok a dalok szoktak a legerősebbek lenni, amiknek a verzéje is már izgalmas, pont mint a Night Terrors-ban. A bridge alátámasztja azt az elméletet, hogy minden tempós zene Breaking the Law. 😀 Ennek ellenére, vagy épp ezért ez a nóta lovagol a többi hátán, a legjobban illik a zseniális borítóhoz.
Mindössze egy kis hiányérzetem van, nekem nagyságrendekkel jobban tetszene az egész lemez, ha karakteresebb riffekre épülnének a dalok, talán a doom gyökerek miatt ez nem balga elvárás. Ugyanakkor izgalmas élmény a Relentless 80-as évek elképzelésének részese lenni, hagyni, hogy magába szippantson ez a talán sohasem létezett világ.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Dawn Of The Night
2. Point Of No Return
3. Slave To The Riff
4. Night Terrors
5. Armed To The Teeth
6. Ancient Realm
7. Eye Of The Storm
8. Path Of Fire