Kiadó: Frontiers Records
Weboldal: facebook.com/RevolutionSaints
Kiadás éve: 2017
Stílus: Hard Rock
Brief Sum: Apparently, it just takes a little closer cooperation of the parties involved. The second release of Frontiers Records’ supergroup, unlike the self-titled debut, gives the listener the impression of a real team working together. Instead of merely relying on outside factors as far as songwriting and producership go, Jack Blades (Night Ranger, Damn Yankees, Shaw & Blades), Deen Castronovo (Journey, Ozzy Osbourne, Bad English, Hardline and, most recently, The Dead Daisies) and Doug Aldrich (Lion, Bad Moon Rising, Burning Rain, Dio, Whitesnake, The Dead Daisies) have delivered a lot more concentrated effort this time. An actual band effort, that is. The trio may not be a revolutionary force in the world of melodic rock but you don’t need to have the patience of a saint to get into Light In The Dark. Very enjoyable album from start to finish.
Revolution Saints, Resurrection Kings… Csak kettő a Frontiers egymástól alig megkülönböztethető néven futó (de legalább zeneileg gyökeresen eltérő) projektjei közül. Egy következő, éppen dologtalanul kallódó rock / metal arcokból verbuválandó alkalmi társulatnak javasolnám mondjuk a Retrubution Sinners elnevezést…
Az ilyen formációknak, ha valaki nem volna tisztában az olasz dallamrock-fellegvár titkaival, jellemző módon három fő ismérve van. Primo: ezeket a cég kápója, Serafino Perugino lényegében a saját szórakoztatására boronálja össze, időt, pénzt és fáradságot nem kímélve. Secondo: kevés kivételtől eltekintve nem állnak színpadra, vagyis a cég egyedül a hanghordozók eladására bazírozhat. Ha viszont ez nem takarja be az adott csapat által generált költségeket, Perugino úr akkor is bizonyára örül, hogy újabb álma vált valóra. Terzo: az esetek túlnyomó többségében a számok megírásából és / vagy a produceri munkából oroszlánrész jut a kiadó házi muzsikusának, Alessandro Del Vecchiónak. Az úriember ennek megfelelően futószalagon termeli – tényleg nem megalkotja, hanem nagyüzemileg állítja elő – a dalvázlatokat, amelyeket aztán vagy képes lesz némi egyéniséggel felruházni a kiszemelt előadó, vagy nem, de tény, hogy gyakran amolyan gyorséttermi mirelit kaja-érzete és íze van így a végeredménynek. Az étlapon hamburger, sajtburger és sonkás sajtburger stb., illetve csirke-, bárány-vagy borjúgyros, tessék választani! Gondolom, érthető a képes beszédem… Onnan nézve akár pozitívan is megítélhető mindez, hogy legalább van munkája a műfaj prominenseinek, csak hát aki a minőségi házi konyhát vagy a sokcsillagos éttermeket preferálja, nyilván ezentúl is a régi munkáikat fogja elővenni a Frontiers kvázi behelyettesíthető tucat-produktumai helyett.
Itt vannak példának okáért ezek a derék forradalmár szentek, akiknél a nevet már csak a logo és a két lemez borítója üti felül, ami a gagyiság-faktort illeti (stilizált ötágú csillag helyett ezúttal bagoly-portré, micsoda látványos előrelépés!..), és akiknél mindhárom fenti kitétel maradéktalanul teljesül. A rend kedvéért: basszusgitáron az elnyűhetetlen Jack Blades (Night Ranger, Damn Yankees, Shaw & Blades), dobokon az utóbbi időben inkább magánéleti botrányai kapcsán emlegetett Deen Castronovo (Journey, Ozzy, Bad English, Hardline és legújabban The Dead Daisies) – ők ketten énekelnek –, gitáron Doug Aldrich (Lion, Bad Moon Rising, Burning Rain, Dio, Whitesnake, The Dead Daisies) játszik itt, azaz igencsak impozáns tagságról van szó. Az ember nem is érti, hogyan szorulhatnak rá ilyen formátumú zenészek a legfeljebb tisztességes iparos szintjét megütő Del Vecchio segítségére, miközben Doug játékából teljességgel kimarad a lételemét jelentő bluesos őserő és feeling. Éppen ezért az én szűrőmön sem ment át a csapat első albuma.
Az idei Frontiers Rock Festen már kedvezőbb színben tűnt fel a produkció. Itt lépett fel először és eddig utoljára a Revolution Saints és a koncert örömzenélés jellege velem is elfogadtatta a bandát. (Bónuszként négy dal került fel az anyagra erről a buliról.) Ha hihetünk a híreknek, a Light In The Dark anyagát rövid olaszországi tartózkodásuk alatt gyúrták össze barátaink, és az ő kreativitásukat ismerve ez egyáltalán nem tűnik képtelenségnek. Sőt, érződik is a spontánabb megközelítés, a valódi csapatmunka. Lehet, hogy a nótaírási módszer alapvetően nem változott, de igenis merem állítani, hogy a második korong jóval markánsabban viseli magán a három tényleges főszereplő keze nyomát.
A stílus sem módosult döntően. Klasszikus tengerentúli AOR / hard rock muzsikát hallunk, cseppet sem meglepő módon a Journey, illetve Night Ranger vonaltól befolyásoltan, elegáns dallamvezetéssel és míves, ízléses, de sosem túlzottan finomkodó hangszerelésben. Nem elhanyagolható ugyanakkor, hogy Doug új erőre kapott. A kezdőtételnek megtett címadó szám elején végre ismét önmagát adja, és a későbbiekben is megereszt egy-egy harapós riffet – a Ride On, a The Storm Inside vagy az Another Chance alaptémáját akár a Whitesnake-ben is elsüthette volna – és villantós szólót. A Freedomban még mélyebbre, egészen a 70-es évekig ás le a társaság, az itt elhangzó Hammondos szóló hallatán Jon Lord mester és Cserháti Pityi bácsi bizonyára elégedetten kacsint össze odafent (Alessandro keze lehet a dologban, és ezt most csakugyan nagyon elcsípte)… Mind kitűnő érzékkel kidolgozott, fölöttébb élvezetes szerzemény. Két zongorás lírai darab is helyett kapott az albumon. Ezek közül nálam a monumentálisan felépített I Wouldn’t Change A Thing talált be, ehhez képest a Can’t Run Away From Love, legalábbis az első pár hallgatáskor, nem igazán vétette észre magát.
A vége felé kicsit mintha fogyna a muníció, vagy talán egyszerűen Del Vecchio jelenléte érződik jobban (he-he!..), mert felüti a fejét pár tipikus AOR téma is, amilyen kb. minden második Frontiers kiadványra becsúszik. Ezeket is megmenti azonban Castronovo, aki szakmailag szerintem a legtöbbet nyerte az egész bulin, mert fényesen bizonyítja, hogy nem csupán dobosnak, de énekesnek is nagyszerű. Remélhetőleg a rendszeresen turnézó The Dead Daisies ütőseként ugyanígy meg fogja találni a számítását.
Roppant kellemes meglepetést jelent a kettes Revolution Saints, nem e sorok írása közben fordult meg utoljára a lejátszóban. A pontszámot pusztán azért nem mertem feljebb srófolni, mert a Journey, Night Ranger és Damn Yankees alapművek „felsőbbrendűségét” valahogy mégiscsak ildomos jelölni. Nem beszélve arról, hogy Robin Beck anyánk és a felfrissült Pink Cream 69 idei munkájához mérten is legfeljebb a Serie B élbolyába elegendő a Light In The Dark…
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Light In The Dark
2. Freedom
3. Ride On
4. I Wouldn’t Change A Thing
5. Don’t Surrender
6. Take You Down
7. The Storm Inside
8. Can’t Run Away From Love
9. Running On The Edge
10. Another Chance
11. Falling Apart
Bonus tracks:
12. Back On My Trail (live)
13. Turn Back Time (live)
14. Here Forever (live)
15. Locked Out Of Paradise (live)