Kiadó: Coroner Records
Weboldal: myspace.com/risetofallmetal
Kiadás éve: 2010
Stílus: Melodic Death Metal
Újabban szemmel láthatólag egyre több banda véli felfedezni, hogy egy kis elektronikával random módon felpiszkált, modern metal-ban legalább akkora biznisz és siker rejlik, mint a jelen trendek műanyag zenéiben. Aki tehát már unja a banánt, az szedi a sátorfáját és ebben a közegben próbál szerencsét. Így tett a spanyol Rise To Fall legénysége is, akik 2006-ban döntöttek úgy, hogy megmutatják a világnak mire képesek. Két évvel később, saját terjesztésben meg is érkezett a Restore The Balance névre hallgató debütáló nagylemezük, melynek kiadását végül a Coroner Records vállalta magára. Itt tartunk most. Új külső, új esélyek, és bő negyvenegy percnyi dallamos túrás az étlapon.
A száraz, tömör bevezetés remélhetőleg hűen tükrözi a kezdetekben még meglehetősen szkeptikus hozzáállásomat a koronghoz, a felvezető mondóka azonban senkit ne tévesszen meg, mert habár bravúros virtuozitást és főképp egyediséget keresni az anyagban eleve halva született ötlet, ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy totálisan fakezű társaság munkájáról okoskodom éppen. Az viszont tagadhatatlan tény, hogy a spanyol titánok kétpofára zabálják a svéd vonalas fém zenét, ami nyilvánvalóan a végtermékben is erősen kidomborodik. A süket is hallja ugyanis, hogy tipikusan újkori In Flames-es mintára íródtak ezek a dalok: először jön a betonozós durvulat, majd berobban egy orbitális refrén, amitől mindenki reflexből maga alá csinál. Anders bácsiék mellett különösen találó még a (Roland-érás) Sonic Syndicate hasonlat, de olyan csapatokra is könnyedén asszociálhatunk, mint a Soilwork vagy a Disarmonia Mundi, hogy csak a legbeszédesebb neveket említsem. Ennyi kommerszitással való vádaskodás után pedig illendő lenne néhány pozitívumról is szót ejtenem.
Ám legyen. Van itt nekünk például egy rendkívül jó adottságokkal megáldott frontember, Alain Gutiérrez, kinek hangja nem túl nyálas és lágy, de pont annyira dallamos, amennyire lennie kell. Elsősorban az ő érdeme a szerethető (hangszeres szempontból) klisé makettként aposztrofálható …Kills The Reason, valamint a hangulatos zongorával nyitó Rise From Drama fogóssága is. Egyedül ezt a metalcore mezsgyéit súroló ordibálást kellene feledni, helyére pedig valami ösztönösebb hörgést abszolválni, és máris nagyobbat ütnének az olyan (egyébként is húzós) nóták, mint a Redrum vagy a házbontó riffekkel acélozott Forbidden Lullaby. Nem elhanyagolható továbbá, hogy az original verzióhoz képest kicsinosított borító mellett, Jacob Hansen révén a hangzásra is jutott a tuningból – szépen meg is dörren az album, csak úgy rezegnek tőle a bútorok.
Sajnos azonban még ez sem elegendő ahhoz, hogy esetenként ne kókadozzak hallgatás közben. Bizonyos daloknál még sokadszori pörgetés után is azt érzem, hogy ez csak egy újabb kanál töltelék a már amúgy is csurig tömött pulykába. Nyilván mindez részben betudható a színtér túltelítettségének, ellenben a teher jelentősebb része a zenekar vállát nyomja. A kevés kiugróan jó pillanat mellett, túl sok a fölösleges frázis, mely az egész lemezre rányomja a bélyegét. Hiába adott a brutál megszólalás és néhány ügyes témázgatás, ha a zenében nincs elég saját ötlet, az alkotói fantázia hiánya megöli a produkciót.
Nos, ha a melódikus death metal feneketlen tavából netalántán legközelebb is kifognám a Rise To Fall aranyhalát, már biztosan meglenne a három kívánságom: egyediségre való törekvést, több szólót, és valamivel technikásabb játékot szeretnék a folytatásban hallani. Minden negatívum dacára, kezdetnek korrekt a bemutatkozás. A nem kimondottan páncélos beállítottságú népet gond nélkül maga mellé állíthatja majd a gárda, a keményebb stílusokban érdekeltek viszont inkább valami tradícionálisabb anyaggal gonoszkodjanak.
Tracklist:
1. RedruM
2. Prophet of Doom
3. Inner Scream
4. Rise for Dream
5. Unknown Presence
6. Forbidden Lullaby
7. Infected Wound
8. My Sombre Prospect
9. When the Instinct…
10. … Kills the Reason
11. Chasing Infinity