Amikor elkezdtek szivárogni a hírek a közelgő, friss Rotting Christ anyaggal kapcsolatban nem kicsit bámultam elkerekedett szemekkel. Hiszen, nemrég jelent meg a The Heretic… Utánaszámolva konstatáltam, hogy bizony már 5 éves az előbb említett album. Talán azért tűnt kevesebbnek az eltelt idő, mert Sakis mester fáradhatatlanul folyamatosan jelen van a színtéren. Testvérzenekarok munkájában segédkezik, vendégzenészként szerepel egy-egy banda lemezén, nem beszélve a saját neve alatt futó szólókarrierről. Szóval sűrűn hallani a fickóról, finoman szólva, nem henyél két R.C. kiadvány megjelentetése közt.
Bármennyire is lesznek, akik felháborodnak a kijelentésemen, akkor is vállalom, számomra a Rotting Christ sohasem volt black metal. Mármint a szakzsargon, a dogmatikus címke értelmében. Még a korai, harapósabb, agresszívabb érát sem sorolom ebbe a skatulyába. Az évtizedek és a folyamatos zenekari evolúció csak megerősítette a véleményemet. Nem mintha számítana az, hogy ezt a folyamatot valamilyen zenei kategorizálással, címkézéssel kellene ellátni, mivel már az ősidőkben és napjainkban is azonnal felismerhető jegyekkel bíró, nagyszerű, lehengerlő dalokkal töltik meg a kiadványaikat. Ennek a bandának a kezdetek óta megvan a senkihez és semmihez sem hasonlítható egyedisége. Ehhez pedig kellett egy Sakis Tolis. Illetve az ő egyénisége, zenei víziója, látásmódja, tisztelete és rajongása az ősi hagyományok, kultúrák iránt.
Az utolsó három lemez, beleértve a legújabbat is, abszolút megkoronázza a zenekar pályafutását. Az istenkáromlásokon túllépve (már egy jó ideje), a népek kultúrájának eredeti, évezredes kincseit, értékes tradícióit elevenítik meg, hozzák el a hallgató számára.
Mégpedig nem akármilyen minőségben, nemritkán filmzenei eposzok színvonalában. Nem metal dalokat, hanem katartikus, libabőröztető himnuszokat hallhatunk lemezről-lemezre.
A Pro Xristou tovább viszi ezt a minőségi vonalat, de akár azt is írhatom, hogy felteszi az ”i”-re a pontot. A külcsíntől a belbecsig minden a helyén van, patinás kiadványt tettek le az asztalra Tolis-ék. A hangzás pazar, sőt, hogy stílusos legyek: fejedelmi. A művek pedig már-már könnyeket csalnak a szemünkbe. Egytől egyig lélekemelő erővel bírnak, odaszögeznek a fotelba, előcsalhatnak belőlünk transzcendentális élményeket. Rengeteg zenekar próbál(t) hasonló erőfeszítéseket tenni, ősi, tradicionális hagyományokat, mítoszi történeteket feleleveníteni, de ilyen mélységben, ilyen alázattal nem sokan munkálkodnak.
Viszont, hogy ne csak áradozzak az új album kapcsán, meg kell említenem az első végighallgatást követően szárba szökkent gondolataimat. Bármennyire is mestermű, azonban a The Heretic folytatása minden tekintetben. A mondanivaló ugyanaz, csak más perspektívából fogalmaz némileg. A zenei eszközök, az előadásmód sem tartalmaz sok újdonságot, csak még magasztosabbak, nagyívűbbek a tételek. Szóval akárhogy is ragozom, ezt már csak ismételni, polírozni lehet, továbbfejleszteni, továbbgondolni szinte képtelenség. Magasra tette a lécet az idősebbik Tolis mester, amely már az Olümposznál is magasabb, nem örülnék neki, ha ezt követően alatta bujkálnának és megragadnának az önismétlés szintjén. Szóval ennek okán, bármennyire is friss még a Pro Xristou, jobban várom a következő anyagukat, mint eddig bármelyik korábbit. Kíváncsi vagyok, mivel rukkol elő az ”öreg” Sakis, rácáfol-e a bizonytalanságomra, merre tart tovább a zenekar evolúciója? De addig is:
Non Serviam!
Kiadó: Season of Mist
Kiadás éve: 2024
Stílus: Melodic Black / Gothic
Web: facebook.com/rottingchristofficial
Tracklist:
- Pro Xristou (Προ Χριστού)
- The Apostate (5:01)
- Like Father, Like Son
- The Sixth Day
- La Lettera Del Diavolo
- The Farewell
- Pix Lax Dax
- Pretty World, Pretty Dies
- Yggdrasil
- Saoirse
- Primal Resurrection (Bonus Track) – Deluxe Editions!
- All For One (Bonus Track) – Deluxe Editions!
Pontszám: 8,5