RUINS – Cauldron

Kiadó: Debemur Morti Productions

Weboldal: www.ruinsband.com

Kiadás éve: 2008

Stílus: Black metal

 

(scroll down for English Version)

 

A soron következő kritika ismét egy egzotikus tájról érkező csapatot mutat be. A tazmániai illetőségű Ruins black metalt játszik, mégpedig abból is a modernebb fajtát. Itt természetesen nem indusztriális felhangokra vagy éppen kórusokra kell gondolni, inkább a hangzásvilág az, ami miatt ez a titulus ráhúzható a zenekar munkásságára. Ezt úgy kell elképzelni, mintha vennénk a Rebel-korszakos Satyricont, kevernénk egy kis késői Gorgoroth-tal, és néhol pedig belecsempésznénk egy kis Immortalos atmoszférát is. Nem csoda, hogy mind Satyrék, mind pedig az Immortal őket kérte fel a turnéjuk előzenekaraként (a Celtic Frostról már nem is beszélve).

Ez persze még mindig csak a reményteli zenekarok közé emelné a Ruinst, de két dolog is megkülönbözteti a hasonló, feltörekvő bandáktól. Az egyik, hogy már kiadtak egy teljes hosszúságú anyagot, amely meglehetősen kedvező visszhangra lelt, mondhatjuk, igen jóra sikeredett. A másik, hogy annak ellenére, hogy ennyire eldugott helyen él a csapat, mégis világszínvonalú a produkció, mind dalírásban, mind hangzásban (talán a vokál lehetne néhol kicsit hangosabb, de ezt leszámítva tényleg minden a helyén van). Az egész album rendkívül precíz, minden tekintetben, remekül el vannak találva a gyors és lassú részek arányai, a hangulat sötét, komor, a nagyokat idézi. A hangszeres játékra sem lehet panasz, mindenki teszi a dolgát, és mindezt elég változatosan. Ugyan nem minden riff tízpontos, de egy-egy üresjáratot azonnal kompenzálnak egy olyan fogós résszel, ami csak a nagyokra jellemző, így az összkép igencsak tetszetős. A leginkább említésre méltó szám a Suicidal Pulse, de a nyitó Where Time is Left Behind is megfogott a hangulatával. Sok kortárs/modern black metal banda eszünkbe juthat egy-két szám hallatán – így a már fent említettek is -, de ami legegyértelműbb, az a Satyricon hatása. Ez olyannyira tetten érhető, hogy még a promóciós fotójukról is elsőre azt hittem, hogy a norvég duó képe keveredett valahogy hozzám, és mivel két emberről van itt is szó, még a felállásban is teljesen hasonlítanak.

A Ruins egy olyan banda, ami eddig talán csak azért nem lett népszerűbb, mert földrajzilag kissé kiesnek az európai és amerikai zenei élet körforgásából, de egy jó terjesztéssel és egy-két turnéval ez a hátrány igen hamar behozható. Leginkább azoknak ajánlom, akik imádják a Satyricont, de úgy érzik, hogy a norvégok valahol a Volcano környékén elvesztették a kijelölt utat. A csapat ugyan még nem képes azt az irányt pótolni, de már vannak ráutaló jelek, érzek bennük annyit, hogy egy-két albumon belül valami igazán átütővel is előrukkoljanak. Addig is a black metalt kedvelők jobb, ha odafigyelnek erre a csapatra, mert nem csodálkoznék azon, ha a Ruinsból belátható időn belül egy újabb nagy név válna.

—————————

ENGLISH VERSION:

Again, this review presents another band from an exotic land. The Tasmanian group ‘Ruins’ plays black metal in modern style. By the word ‘modern’ I do not mean neither industrial tones nor choirs, only the soundscape is a bit similar to the recent “new-wave” black metal style. To describe that just imagine a mixture of Satyricon from the “Rebel”-era and the newer Gorgoroth works with some Immortal-feeling. And they do it well, so it was quite obvious that they will be the warm-up band with both Satyricon and Immortal (not to mention Celtic Frost) on their Australian tour.

According to these facts Ruins can be described as a promising band but the difference between them and the similar newcomers lies in two things. Firstly, they have already released a highly appreciated full-length, a really well-made one in my opinion. The other thing is that despite their outlying location this production is first class both with its songwriting and its sound – only the volume of the vocal is a bit low, but that’s the only downside. The whole album is a precise work, the rate and the amount of the fast and slow parts are perfect and the amosphere is dark and gloomy, sometimes it reminds me of some of the great black metal bands. The musicians did here a very good job as well. Of course, I do not say that every guitar riff can be rated maximum but each song contains really catchy and outstanding parts and these things make the overall image impressive. The highlight of the album is the track ‘Suicidal Pulse’ but I also really liked the atmosphere of the opener ‘Where Time is Left Behind’. Some of the tracks remind me of contemporary/modern black metal acts – including the mentioned ones above – but the most obvious influence is Satyricon’s. At first sight I thought that the label sent me a picture of the Norwegian duo with the promotional pack because their style, image and line-up is almost the same.

Ruins is a yet unknown band because they work far from the flux of the European and American metal life but they can make up leeway in no time with tours and good promotion. It is highly recommended for those Satyricon-fans who think that the Norwegian group lost his path around the Volcano-era and who want to hear this kind of modern black metal. The style of Ruins cannot fully substitute the mentioned genre but they are on the path and I think, they could get to the top with their next releases. Until then, the black metal lovers should watch this band because I wouldn’t be surprised if they become a great band in the next few years.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Where Time Is Left Behind (Echoes Of Ghosts)
2. Threshold Forms
3. Cauldron
4. Hanged After Being Blinded
5. Genesis
6. Upon These Skeletons (Bury The Dead)
7. Suicidal Pulse

Pontszám: 9

Kapcsolódó cikkek

RUINS – Place Of No Pity

Menegroth

Hot News: Ruins New Song “Lesson In Ruthlessness ” on Listenable Records Youtube

NorthWar

RUINS – Front The Final Foe

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár