Kiadó: Nuclear Blast
Weboldal: www.sabaton.net
Kiadás éve: 2016
Stílus: Power Metal
Brief Sum: I think it’s time for someone to shake things up, otherwise this is going to hit a dead end sooner or later. “The Last Stand” is a borderline case, I for one am going to give it a couple more spins, but I fear that half a year from now I won’t even remember it.
Az elmúlt években hihetetlen sikertörténetet tudhat magáénak a svéd Sabaton. Ennek receptjét talán ők jobban megtudnák mondani, de az tény hogy egy nagyon egyben lévő harci gépezetről beszélünk. Igazából semmi extrát nem nyújtanak zenei tekintetben, de viszont olyan dalokat tudnak írni amit esetleg egy nem metalon szocializálódott ember is „kényelmesen” meghallgathat. Adottak a már régen lefektetett alapokon nyugvó heavy metal riffek és ezt leöntik egy olyan billentyűs szőnyeggel, ami rögtön slágeressé teszi az összképet, viszont azért valljuk be a zene elpuhulásához is vezet. Azonban adott egy egyedi koncepció és egy egyedi énekes is, aminek összhatásából kialakul a „Sabaton hangzás” ami csak egy van és egyből felismerni. Aki ezt tagadja az vagy nem hall, vagy csak az ellenszenv beszél belőle. Bárhogy is van a lényeg, hogy piszok jó dalokat tudnak írni ami egyből hatásos tud lenni és koncerten nagyon tud működni, otthon pedig elszórakoztatja az embert. Persze zenei progresszió kedvéért ne hallgasson senki Sabaton-t, de egyéb szórakozásra tökéletesen megfelel az immár nyolcadik lemezük a „The Last Stand” is.
Ha lehet finoman fogalmazni akkor az új korong 11 dalában most még szélesebbre tárják a kapukat, mert valljuk be ez egy kommerszebb irányba való lépésnek tűnik. A billentyű átvette a vezető szerepet és a dalok többsége adott esetben még slágeresebbre irányba mozdult. Viszont még így is megőrizték a Sabaton zenei világát ami egy-két kiváló dal képében öltött testet. Rögtön ilyen a lemezt indító harcias „Sparta”, vagy a tipikusnak mondható „Last Dying Graeth” is. Viszont a „skótdudás” „Blood Of Bannockburn” még ha más is akar lenni mint a többit nóta nekem zsákutcába futott. Az igazi együtténeklős „The Losz Battalion” viszont telitalálat, mint ahogy a címadó is. Még a „Shiroyama” is elmegy, de a „Winged Hussars”-t mintha már hallottam volna. Mondjuk ez elmondható az egész lemezről. Jó-jó meg minden, hallgatható, totál „Sabatonos”, de nekem túlságosan híg, és szögletes egyszerű mint egy faék. Ennek ellenére még is működik. Teltházas koncertek világszerte stb. Viszont hosszútávon nem biztos, hogy ez a recept működni fog.
Szerintem most jött el az idő, hogy valaki vagy valami felrázza a gépezetet, mert ebből előbb-utóbb zsákutca lesz. A „The Last Stand” azonban még határeset, én is fogom még hallgatni, de félő hogy fél év múlva már nem is fogok emlékezni rá.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Sparta
2. Last Dying Breath
3. Blood of Bannockburn
4. Diary of an Unknown Soldier
5. The Lost Battalion
6. Rorke’s Drift
7. The Last Stand
8. Hill 3234
9. Shiroyama
10. Winged Hussars
11. The Last Battle