Alapvetően elfogult vagyok a női metal énekesekkel szemben, mert az előadásmódjukat gyakran megmosolyogtatónak, mintsem rémisztőnek gondolom. Ha pedig a frontember közelében sincs a kiváltani szándékozott hatásnak, a produkció iránt is elvesztem az érdeklődésem. A varsói szimfonikus black metal Sacrimonia esetében azonban ilyesmi elképzelhetetlen!
A lengyel fekete fém új hullámához tartozó együttes 2016-ban a New World Ascension című kislemezével lépett nyilvánosság elé, azóta pedig sok víz lefolyt a Dunán, így érdeklődve vártam hová fejlődtek. Nem kellett csalatkoznom, az új album ugyanis visszarepít az irányzat születésének pillanatához (a korai Cradle Of Filth, Dimmu Borgir és Emperor hangulatát egyszerre idézi fel), mialatt megszólalásában nagyon is modern. Hangszerelésében dioráma-szerű, azaz minden hangszer tisztán, pontosan hallható, emellett határozottan haladó dalszerkezetet mutat. Persze vannak ismétlődő megoldások (de hol nincsenek?), viszont ez nem kelt sematikus érzést. Azonfelül, az egyes hangszerek nem szorulnak be a számokba, hanem bő teret kapnak a kibontakozásra.
A manapság standard 40 perces játékidőt a Sacrimonia köteléke is tartja. Az Anthems of Eclipse mind a nyolc száma igazi csiszolatlan, unalmas pillanatoktól mentes szimfonikus black metal, sötét dallamokkal, erőteljes riffekkel, szédítő és technikás dobjátékkal, drámai nagyzenekari passzusokkal, hovatovább költői történetmondással. Az opust lendületesen előadott, többségében felső-középtempós és gyors dalok alkotják, de mindvégig megőrzi dallami- és dinamikai építőelemeit, amitől organikus marad.
A rövid bevezető, a Distorted Simulacrum vonósokkal, fúvósokkal és ’apokaliptikus’ hangzásra állított szintetizátorral rajtol. Az alakulatot segítő Wojciech „Flumen” Kostrzewa (Asgaard, ex-Dominium, ex-Herm) felelős a szimfonikus elemekért s mondhatom mesteri munkát végzett, mert hangsávjai végig sejtelmes horrorfilmes hatást keltenek! A műszimfonikus kezdet után a robbanásszerű Mirror for the Faceless következik. Amikor először hallottam Lasaira (Kamila Grabowska-Derlatka) hangját, bevallom percekig csak pislogtam. Az albumon a gitárokért felelős Mariusz Hausenplas és Jakub Zgorzelski fülbemászó riffekkel indítják ezt a középtempós dalt, amit Kamil Morte (Doomsday) dob- és cinjátéka tetszetősen kísér, mígnem egy szédületes blast beat támadás után előlép a szintetizátor és a vokál mellé. Nagyon tetszik a félúton hallható, ügyesen kivitelezett dobszóló, amely előjátéka a további perceket domináló gitárrohamoknak. Gazdag hangzással és egyedi ritmussal bír a Modern Prometheus is. Lasaira sikoltozásain még mindig nem tudok napirendre térni, hiszen egyidejűleg félelmetes és bájos. A profi összeomlások, pontosabban kis-lezárások és a számot uraló atipikus dinamika azt a benyomást keltik, mintha három különböző tételt hallanánk. Ebből a második, ami kissé talán trashesebb, különösen eltalált. Kifejezetten gyors üteműre sikerült a For the Universe to Shatter. A szintetizátor szépen ül a hagyományos hangszerek mögött. Hatásos az erősebb basszus-sáv, de itt bontakozik ki igazán az énekesnő tehetsége – emlékezetessé abszolút ő teszi a dalt. Ki ez a lány? Hihetetlen mit leművel! Egyszerűen bravúros, hogy milyen széles tartományban képes használni a hangját a hörgésektől, a hárpia-szerű maró károgásokon át a dermesztő sikolyokokig bezárólag. Mindkét trackben megnyerő, hogy a nagyzenekari hangszerek nem veszik át a dallami gyeplőt és uralják le a kompozíciót.
Túl vagyunk az Anthems of Eclipse felén, de fáradságnak nincs nyoma! Az Into Darkness My Soul Descends igazi horrorfilmes karakterű muzsika – engem egy klasszikus vámpírfilmre emlékeztet – nem csoda, ha a prímet a zongora és a vonósok viszik, de azért akadnak itt rendesen kivitelezett gitártémák, mint ahogy a duplázó szintén eszeveszettül pörög. Az elhúzódó keringődallam hipnotizáló erejű, továbbá van egy kis gótikus kisugárzása. Csodálom a zsigeri és éles hangszínt! Az epilógust nem számítva, A Storm I Seek az egyetlen lassútempós szám, groteszk vokállal. Immár semmi kétségem afelől, hogy az énekesnő méltó riválisa az Arch Enemy-ben vagy a The Agonist-ban ténykedő kollegináinak. A track egyébként lágyan nyílik meg, szép húrokkal és finomabb zongoraakkordok jellemzik. Miként egy kísértetkastélyban, a barázdált és gyors ritmusokból álló Katabasis esetében egyaránt kijelenthető, hogy soha nem tudni, mi vár ránk az utolsó gitárszóló, szintetizátordallam vagy baljós sikoly után. Itt a ’90-es évek kéngőzös robbanékonyságának visszatérését, illetve a régi iskola vadságát látjuk beérni. Kicsit jobban a zenére figyelve ráébredhetünk, hogy a Sacrimonia dalszerzése miként manőverezte a riffek szegmenseit olyan elsőrangú helyekre, hogy a lejátszási sebesség további harapós esztétikumot biztosítson számukra. Amíg az Anthems of Eclipse estében a filmes textúra dominál, addig az utolsó számot inkább a teatralitás jelmezi. Persze a dalszöveg előadásmódja miatt néhány percre magunkénak érezhetjük Tim Burton világát is. És engedtessék meg még egy összehasonlítás: ahogy például az Into Darkness My Soul Descends-nél, akként a szimfonikus textúrák az Eclipse esetében ugyancsak tökéletes összhangba hozzák az epikát a drámával. Kiváló gitárriffek stratégiai dallamkampókkal, pengeéles ütések, hatalmas benyomást keltő vokál, és megint csak micsoda sikolyok…
Még nem szóltam a dalszövegekről, amelyek egyebek között a felbomlott világ porrá vált erkölcsű és kiüresedett erényű társadalmában élő szabad egyéniség purgatóriumi mindennapjainak szenvedését, érzéseit, gondolatait, álmait és elvágyódását járják körül.
A produkció sikerének további részesei: Przemysław Nowak (rögzítés, keverés, maszterelés), Buják Dorota (borítókép), Aleksandra „Krucza” Burska (zenekarfotó).
Kétségtelen, hogy az Anthems of Eclipse mélységes művészi átélésből, körültekintő dalszerzési elgondolásból fakadt s a közönség ezen keresztül is a Sacrimonia évről évre megújuló, korszerű hangzásában megnyilatkozó profizmussal találkozhat. Mindezt éppen annyi brutalitással és zenekari eleganciával fűszerezik, amennyire elvárható. Javasolt előre felkészülni a masszív és fülbemászó dallamokra és refrénekre. Szó mi szó, lengyel barátaink egy rendkívül magabiztos és masszívan élvezhető extrém metal lemezt hoztak össze.
Remek bemutatkozás! Gratulacje!
Kiadó: –
Kiadás éve: 2022
Stílus: Symphonic Black Metal
Web: facebook.com/sacrimoniaofficial
Tracklist:
- Distorted Simulacrum
- Mirror For The Faceless
- Modern Prometheus
- For The Universe To Shatter
- Into Darkness My Soul Descends
- A Storm I Seek
- Katabasis
- Eclipse
Pontszám: 10