Lemezismertetők

SACRIMOON – I’m Gonna Miss You

Sacrimoon Cover240604

Milyen egy jó depressive black metal? Amikor nekem szokták szegezni ezt a kérdést, többnyire azt válaszolom, hogy jellemzően egy minimalista mocsár, amelybe, ha egyszer beletévedsz, mélybe húz, megfullaszt, majd pedig örökre magába zár. E kritériumkörbe nagyjából belepasszol a mexikói/olasz Sacrimoon harmadik albuma, I’m Gonna Miss You is.

Az L. Nergot (gitárok, basszus, dobok, ének) és Kjiel (ének) duójának produkciója még Sacrimoon mércével mérve is nagyon sötéten és kopottan szól, miközben Kjiel angolul, spanyolul és olaszul íródott dalszövegei ezúttal is öngyilkossági témákat boncolgatnak, valamint jobbára a magány sötét erdejében barangolnak. Az elkerülhetetlen elmúlás bánatos hangulatát szépen megjeleníti az igényes borító is, a booklet egyes lapjai, bár művészien kivitelezettek, ennek ellenére a maguk módján komolyan hátborzongatók.

A zenekar hangszerelése az utolsó anyaguk óta nem sokat változott, így a jellegzetes hangzás, vagyis az élesebb, szomorú gitárok, az egyszerű, kopogós dobok és a magas sikolyok vagy épp’ monológokat suttogó énekhang átformáló intenzitása ezúttal is nyers erővel emészti fel a hallgatót. Az I’am gonna miss you babonájának lényege abban rejlik, hogy a keményebb pontok és a robusztus struktúrák nemcsak egyedi személyiséget adnak az 50 perces alkotásnak, hanem olyan, szinte már tapintható jelenlétet is nyújtanak, amelyet nem lehet egyhamar elfelejteni.

A korongon nyolc szám kapott helyet, melyből a Y.O.U. (Years of Unhappiness) az első. A lassan kibontakozó produkcióban először a telt, magas üvöltések ütnek meg, ezt követi a lágy gitárfal és a lüktető dobolás. A riffelés a dal előrehaladtával egyre borongósabb érzéseket ébreszt, jelezve, hogy itt bizony a halál ólálkodik. A Disconsolateness hossza ellenére egy gyors roham telt cinekkel a dobok fölött és nem kevésbé ijesztő vokális elemekkel, amelyek időnként egyenesen a szakadékba löknek. A Too Late to Be Saved melankóliájában szép ritmusgitár és barlangszerű hatást keltő basszus működik. Semmiképpen nem mondható zúzós alkotásnak, viszont – hála a kivételes vokál teljesítménynek – olyan depresszió uralkodik rajta, amelyet minden kétséget kizáróan egy kísérteties erő táplál. A hatalmas, kínzó sikolyok folytatódnak az End Sweet End egyébként lassú, színtelen folyamában is. Talán, ha az ének a pokoli üvöltéseken kívül mást is mutatna, jobban kiemelné a letisztult dallamvezetés szépségét. A dalt a lezárás előtti szóló menti meg az unalom érzetétől.

A Don’t Bring Me Back hasonszőrű alkotás, ám itt a suttogás és üvöltés kombinációját alkalmazó énekregiszter a csupasz düh özönével áraszt el, míg a lüktető ritmus energiával tölt fel. Az impozáns, 12 perces hosszall rendelkező Colgado de esta melancolia gris csöndes akusztikus játéka nyugalmat, megbocsátást áraszt. A légkör a gitárok és a dob bekapcsolódása ellenére sem sokat változik. A zsigeri sikolyokkal és mély kiáltásokkal, spanyol nyelvű hipnotikus monológok találkoznak, melyhez a gitárok szomorkás dallamai fenséges tájat nyújtanak, míg a hidegebb hangokat a feszes dobjáték lüktetése oldja fel. Az eddigi kapott erőszakhullám és disszonáns hangok után ez a dal egy igazi kis sziget, amely magasan kiemelkedik ebből a baljós környezetből. Utolsó előtti számként következik az I’m Gonna Miss You punkos ütemű, rövid intenzitású fújása látszólag olyan sűrűn összecsomagolva, hogy egy hajszálat sem lehet a hangok közé szorítani. Zárásként megint egy 10 perces alkotás, az Unsent Letter érkezik. Sokféle hangzása van a magasztostól a mocskosig, de abban a csapdában van, hogy ritkán érzek benne olyan hangot, amit valamelyik rövidebb elődjében már ne hallottam volna. Hiába az olasz nyelvű dalszöveg simogatása, az ütemváltások, a szívbe markoló billentyűk és a sajátos akasztófa atmoszféra az utolsó negyedig egyszerűen nem tud olyan megrázó lenni, mint szeretném, ámde ott aztán jön a kárpótlás.

A Sacrimoon sajátos zenei csendéletét elsősorban azoknak ajánlom, akik nem szenvednek kedélybetegségben. Számukra ez egy érdekes, tartalmas időtöltés lesz, ahol jut helye a dühkitörésnek és az elmélkedésnek is. A depresszióra hajlamos hallgatóknál viszont mindenképpen legyen valamilyen kedélyjavító!

Kiadó: Talheim Records Germany
Kiadás éve: 2023
Stílus: Depressive Black Metal
Webfacebook.com/SACRIMOON

Tracklist:

  1. Y.O.U. (Years of unhappiness)
  2. Disconsolateness
  3. Too late to be saved
  4. End sweet end
  5. Don’t bring me back
  6. Colgado de esta melancolia gris
  7. I’m gonna miss you
  8. The unsent letter

Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek