Nem sűrűn fordul elő velem, hogy egy már jól ismert, esetlegesen nagyon is kedvelt csapat lemezelőzetes híreiről, megszellőztetett dalairól, klipjeiről lemaradjak. Jelen esetben ez most mégis megtörtént. Azon a héten, amikor megjelent a The Shadow Inside csak meresztettem a szemeimet, hogy erről miért nem tudtam eddig? De hamar túltettem magamat az értetlenkedésemen, úgy voltam vele, hogy legalább nincsenek elvárások, félreértelmezhető előzetes dalok, a nulláról fogok ismerkedni a friss anyaggal, igazi meglepi lesz.
Lelkes híve voltam/vagyok a zenekarnak, de a 2006-os Out For Blood abszolút kimaradt, akkoriban nagyon másféle vizeken eveztem. Így utólag egy kicsit bánom, szóval van mit bepótolnom. Egy bizonyos Steve DiGiorgio akkor még oszlopos tagja volt a bandának, jelenleg viszont a rengeteg érdekeltsége mellett pont a Sadus tagság ami nem jellemzi napjait, alkotói terét. Azaz ezúttal kevésbé kiemelt basszus sávval, visszafogottabb basszusgitár témákkal kell beérnünk. Lehet, hogy egyeseket ez elrettenthet, legyintenek csak, hogy akkor már eleve hátránnyal indul a Sadus anyag, de őszintén szólva nekem ez első hallgatásra fel sem tűnt. Persze, ha valaki minden hónapban előveszi és lefuttatja a korai lemezeket, az nagy eséllyel felszisszen. Azonban, aki évente csak egy-egy albumot hallgat meg újra, és ez nálam többnyire a Swallowed In Black, azt nem feltétlenül a hiányérzet keríti a hatalmába.
Már csak azért sem, mert a banda egyéb védjegyei viszont jelen vannak. Darren bestiális, vitriolos éneke, valamint a változatos, technikás riffek garmadája. Amennyire nem faék riffek ezek, ugyanannyira nincsenek túlcsavarva-csűrve. Kortársaik közül például az Atheist-ot azért kedvelem kevésbé, mert számomra náluk már agyoncizelláltak a témák, hamar elfáradok a hallgatás közben, illetve a thrash és a death metal sokkal inkább a jó értelemben vett agresszióról, a vérpezsdítő futamokról, az átlátható dalszerkezetekről szól az én olvasatomban. A friss Sadus albumon is már első hallgatásra ütött az össze nóta, mindegyikben könnyen találtam ”kapaszkodót”, sőt a tempót nézve is változatos anyagról beszélhetünk. Az egyik legnagyobb kedvencem az albumról, az a Pain című szerzemény, amely remek, menetelős, középtempós szerzemény, tipikusnak egyáltalán nem mondható gitárszólójával üde színfoltja a komplett kiadványnak. A másik hasonló nagy favoritom, az ezt követő No Peace, ami már sokkal szilajabb tétel és ebben a dalban az egykori Dragonlord gitáros, jelenleg a Possessed-ben tevékenykedő Claudeous Creamer vendégeskedik. Az akusztikus, hátborzongtató New Beginnings pedig egy csodálatos felvezetése a zárótételnek, a libabőröztető The Shadow Inside-nak.
A hangzás példaértékű, a sávok arányosak, de biztos, hogy sokan lesznek, akik majd hiányolni fogják az előretolt basszust és annak virtuóz mesterét, de bármennyire is szentségtörésnek hangzik, ahogy már fentebb is említettem, én nem szenvedtem, amikor újra és újra lejátszottam a tíztételes dalcsokrot. A parádés külcsín pedig Travis Smith keze munkájának köszönhető, a mester már évtizedek óta több tucat album ikonikus borítóját alkotta meg. Szóval nagyon kerek, nagyon egész ez a 16 év után felvett fonal. Soha rosszabb visszatérést!
Kiadó: Nuclear Blast
Kiadás éve: 2023
Stílus: Thrash Metal
Web: facebook.com/sadusguy
Tracklist:
- First Blood
- Scorched And Burnt
- It’s The Sickness
- Ride The Knife
- Anarchy
- The Devil In Me
- Pain
- No Peace
- New Beginnings
- The Shadow Inside
Pontszám: 10