Kiadó: Nuclear Blast Records
Weboldal: www.samael.info
Kiadás éve: 2009
Stílus: Dark Metal
(scroll down for English Version)
Nem is igazán tudtam, hogy mire számítsak a Samael kilencedik, Above című nagylemezével kapcsolatban. Én a Reign of Light albummal váltam a csapat rajongójává, az elektronika és a metal ezen zenekar általi ötvözése véleményem szerint ezen a korongon érte el csúcspontját. A 2007-es Solar Soul című album nagyban hasonlított a Reign of Lighthoz, de ugyanaz a varázslat nem működött másodjára. Az első lemezeket, melyeken még tiszta black metal hallható, nem kedvelem, mert számomra nem hordoznak semmi egyéniséget, tucat-black kiadványoknak tartom őket. Sok rajongó – főképp az idősebbek – azonban épp ellenkezőleg gondolja, a régi albumok black metalját szeretik és az elektronika miatt pártoltak el a zenekartól. Mikor az első hírek felröppentek az új anyagról, mindenki meglepődött, a zenekartagok ugyanis azt ígérték, visszatérnek a gyökereikhez és újra egy vad, elektronikamentes black metal anyagot hoznak létre. A régi rajongótábor reménykedve kapta fel a fejét, de a nagy többség azt gondolta, a banda úgysem tud kibújni a saját bőréből, a szintetizátorok és samplerek maradni fognak. Hát, kérem szépen, úgy tűnik, mégis a zenekarnak lett igaza.
Mikor először elkezdtem hallgatni a cd-t azt hittem, összecseréltem a lemezeket és az Amon Amarth With Oden on Our Side című albumát hallgatom. A nyitó Under One Flag első körülbelül fél perce ugyanis igencsak a Runes to My Memory alapriffjét idézi, szerencsére csak hangulatában, szó sincs plágiumról. Ebből már remekül kitűnik, hogy bárki bármit is várt, biztos, hogy – vagy pozitívan, vagy negatívan – csalódni fog az Above-ban. Az első szám néhány lábdobos kiállástól és a háttérben alig hallható szintetizátoroktól eltekintve tömény black metal, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Elsőre akár unalmas és taszító is lehet, de sokadik hallgatásra kijön az a kis plussz hangulati tényező, amiből rájövünk, hogy mégsem Carpathian Forestet hallgatunk. A második tétel – Virtual War – erősen Darkthrone jellegű rekedt, hörgős bekiabálással indul, miután egy pillanatig sem lassul le, 4 percen keresztül tartja gyors tempóját. A dalban nem az indítás az egyetlen Darkthrone-os elem, helyenként előfordul a Fenriztől jól ismert, primitív, már-már punkos dobolás. Szerencsére a hangzás messze túlszárnyalja a black metalban szokásos minőséget, Fredrik Nordström igazán jó munkát végzett a keverésnél, bár ez tőle el is várható. A harmadik tétel – Polygames – szélvésztempós darálással indít, de a szöveg alá kicsit belassul. Az infólapon az énekes, Vorph felsorol néhányat azon zenekarok közül, akik kezdetben – és ennél az albumnál is – a legnagyobb hatással voltak zenéjükre. Ezek közül néhány – Bathory – elég egyértelmű, mások kevésbé – Slayer – megint mások pedig igencsak meglepőek – Iron Maiden. Ez utóbbi hatása azonban felfedezhető a Polygames riffjeiben, ha jobban figyelünk. A black metalból – szerencsére/sajnos – kicsit kilóg a szám lezárása, mely Vorph nagyon jellegzetes, kicsit gépies hörgésének egyre mélyülő lekeverése. Az Earth Country több módon is újdonságot hoz az albumba, lassabb, mint az előző számok és csak az ének teszi igazán black metallá. Találunk benne duplázós-énekes kiállást is, ami mögött egy kis elektronikát is hallhatunk végre – igaz, ez leginkább a teáskanna egyre emelkedő sistergésére hasonlít. Ez a tétel lett az egyik kedvencem a lemezről, ebben nagy szerepet játszott a dobtéma és a dal címe is.
Az Illumination volt az első dal, amelyiket meg lehetett hallgatni az album megjelenése előtt és nagyon jó választásnak bizonyult. Kellőképpen rövid és minden benne van, ami az albumon hallható: irdatlan tempójú duplázós darálás nyitásképp és lassabb, bólogatós verzék. A következő – Black Hole című – szám lett az új kedvenc Samael számom. Már az indításkor magával ragad a gyors tempó, a gitárok pedig az egész dal közben remek dallamokkal tesztelik hallóidegeink átviteli sebességét. Elsőként az albumon ebben a számban találunk szintiszólót is, ami egyszerűsége ellenére nagyon hangulatos (bár kicsit úgy rémlik, mintha hallottam volna már valahol). Itt a hatodik szám felé a dalok már kezdenek egyre kevésbé black metal-jellegűnek lenni, a hetedik – In There – kezdetén hallható szintetizátorok például nagyon hasonlítanak az előző két album zenei világára. Sajnálatos módon ez a dal azonban meglehetősen egysíkú és nem képes fenntartani a hallgató figyelmét teljes hosszában. A Dark Side sem hordoz magában különlegességet, gyakorlatilag eseményteleül telik nem egészen három perces hossza. Ezt és az In Theret szerintem nyugodt szívvel lehagyhatták volna a korongról. Az utolsó On the Top of It All azonban a korong egyik legjobb dala és zárásként is tökéletes. Furcsa, indián hangulatú kezdete után rövid darálást és egy gitárszólót (!) kapunk, ami ráadásul nem is rossz, sőt! A gitártémák végig izgalmasak és figyelemfelkeltőek, gitárszóló pedig később is előfordul a dalban, kis elektromos effekttel megbolondítva. Nem kifejezetten változatos ez a dal sem, de nagyon szerethető és élvezetes, remek lezárást ad a lemeznek. Van még egy bónusz szám az albumon, a Black Hole (Verso Mix), ami egy nagyon jó, Samael-re jellemző elektronikus elemekkel tűzdelt remix a Black Hole c. számból. Akik a svájciak elektronikusabb oldalát kedvelik, azoknak nagyon tetszeni fog, akik az old-school black metal vonalat, azok meg csak szimplán ugorják át.
Nehéz összefoglalóan beszélni az Aboveról és nehéz megjósolni, hogy kinek fog tetszeni és kinek nem. Ahogy már mondtam, én a legelektronikusabb albumnál szerettem beléjük, így elvileg ennek a korongnak nem kéne tetszenie, de mégis vannak benne olyan megfoghatatlan dolgok, amik miatt megkedveltem és néhány szám egész sokszor kívánkozik be a lejátszómba. Black metal anyagról van szó, mely tökéletes, modern hangzásával és néhány plussz hangulati elemével kiemelkedik a mai túlterhelt black színtérből. Ha egy ismeretlen zenekartól érkezett volna ez az anyag, akkor meglepődtem volna és 10 pontot adtam volna, de én a Samaeltől sokkal többet vártam. Nem rossz az anyag, nincsen sok hibája, de a Samael egyéniségét csak ritkán érzem. Lehet, hogy a régi albumok rajongói nem értenek majd egyet velem, igazat adok nekik, de én sajnos erre nyolcnál többet nem tudok adni.
—————————
ENGLISH VERSION:
I didn’t really know what to expect of the ninth full-length of Samael entitled Above. I became a great fan of the band with the album Reign of Light, in my opinion the band’s mix of electronica and metal reached it’s climax on that disc. 2007’s Solar Soul was very similar to Reign of Light, but the magic didn’t work twice. I don’t like the first few albums which contain pure black metal, I consider them one-of-a-dozen releases without real personality. Many fans, though – mostly the older ones – think just the other way around, they like the old-school black Samael and parted ways with the band because of electronic elements appearing in the music. When the first news about the new album were heard, everybody was surprised, because the band promised to return to their roots and once again create a wild black metal album without electronics. Hope started to shine in the hearts of the fans of the older Samael, but most of the people thought that the band will not be able to surpass their own limits and the synthesizers and samplers will stay. Well, it seems that the band was right.
When I first started to listen to the cd, I thought I mixed up the discs and accidentally put With Oden on Our Side from Amon Amarth into the player. The first half minute of the opening Under One Flag reminds me very much of the basic riff of Runes to My Memory, fortunately only because of its mood, there’s no sign of plagium. It is clearly visible from this already, that no matter what one expected, one will be disappointed with Above – either positively or negatively. The first track – apart from a few kick-drum „solos” and the barely audible synthesizers in the background – is pure black metal as it was designed to be played. On first listening it may seem boring or monotonous, but after listening to it a few times, that certain little plus can be felt, which makes the listener realise that he’s not listening to Carpathian Forest. The second song – Virtual War – starts with a strongly Darkthrone-like line of scratchy scream, after which it doesn’t get slow for a moment, it keeps its speedy tempo for all its four minutes. The set-off is not the only element in the song similar to Darkthrone, occasionally we find the well-known, primitive, almost punk-like drumming so characteristic of Fenriz. Fortunately, the sound is well above the usual in black metal, Fredrik Nordström made a really good job with the mixing (mind you, we expected nothing less from him). The third song – Polygames – starts with a thunder-speed grinding but gets slightly slower when the vocals arrive. The singer, Vorph lists on the infosheet a few bands which had great impact on them in the beginning – as well as during the making of this album. Some of these are obvious – Bathory -, some are less obvious, but still detectable – Slayer -, and some others are even surprising – like Iron Maiden. The influence of the latter can be heard in the riffs of Polygames, if you pay careful attention. The closing of the song – which is Vorph’s very characteristic, somewhat industrial growl deepening and fading out – is – un/fortunately – a little far from black metal. Earth Country brings new stuff to the album in many ways, it’s slower than the previous tracks and only the vocals make it black metal. We can find a short part in it which consists of double kick drums and vocals and behind which we can finally hear a bit of electronica – even though to tell the truth, it is most similar to the rising whistle of a kettle. This song became one of my favourites on the album, and the drums and the title played a great role in this.
Illumination was the first song that could be heard before the release of the disc and it proved to be a wise choice. It is short enough and contains everything from the album: high-tempo grinding as opening and slower, headbanging verses. The next song – Black Hole – again became one of my favourites on the disc. The high tempo takes the listener with it already at the beginning, and the guitars are testing the transmission speed of our hearing-nerves with excellent melodies all the way through the song. We can find a synthesizer solo first in this song, which, despite its simplicity creates a very nice atmosphere (even though, I have a feeling that I heard this before). Progressing towards the sixth song the tracks tend to be less black metal-like, for example the synthesizers heard at the beginning of the seventh title – In There – very much remind me of the musical world of the previous two albums. Unfortunately, this song is quite monotonous and is not capable of maintaining the attention of the listener through its length. Dark Side bears no specialties either, its three minutes pass with practically no interest. In my opinion, this song and In There could be easily left out from this album. The last song on the disc – On the Top of It All – is the best song on Above and is perfect as a closing. We get a short grinding and a guitarsolo (!) – which is really not bad – after its strange, native north american-mooded intro. The guitars are exciting and attention-drawing all the way through, and we find a guitarsolo later in the song with some electronic effects. This is not an especially diverse song, but it is very loveable and enjoyable, it gives a neat closing to the album. There is also a bonus song on the album, the Verso Mix of Black Hole, which is a very good remix of Back Hole with Samael-typical elektronics. Those, who like the more electronic side of the band will love this song; those, who like old-school black metal-vein, just simply skip this track.
It is hard to speak of Above altogether as it is hard to predict who will like it. As I said before, I started to love the band with their most electronic release, so this album is not supposed to be of my liking, but still, there are lot of unspeakable things which made me like it, and a few of these songs get in my player from time to time. This is a black metal disc, which rises above all the average productions because of its perfect and modern sound and its few moody additonal elements. If this release came from some unknown band, I would have been suprised and gave it a 10, but I expected a lot more from Samael. It is not bad, it doesn’t have real problems, but I feel the personality of Samael very rare. Maybe the fans of old Samael don’t agree with me, I respect their opinion, but I can’t give more than an eight to this material.
Tracklist:
1. Under The Flag
2. Virtual War
3. Polygames
4. Earth Country
5. Illumination
6. Black Hole
7. In There
8. Dark Side
9. God Snake
10. On The Top Of It All