SAMOTHRACE – Reverence to Stone

Kiadó: 20 Buck Spin

Weboldal: myspace.com/samothraceproject

Kiadás éve: 2012

Stílus: Psychedelic Doom

„Samothrace: the new pioneers of doom you’ve probably never heard of. Yes, I dare to say it. Reverence to Stone is doom to the core, but with freshing tidbits of blues, heaviness of sludge, psychedelic jams and epic song building woven into this 2 chapter long saga about a journey into/through/from a slow and heavy storm. Sometimes too slow, sometimes too sharp, but nonthelessly conveying a stone-cold and wet atmosphere in itself. You should definitely check them out, if you have a growing urge to immerse yourself in dark tides and dim caverns!”

(scroll down for English Version)

 

Igen nehéz egy pszichedelikus doom albumról (mit albumról, fél órás tripről!) írnom, hogy ne csak sokszor hallott műfaji kliséket és neveket használjak fel a Samothrace duplaszámos EP-je okozta élmény leírásához. De megpróbálom. A Samothrace ill. lemeze fenséges fúzióját adja a lassú, nehéz metálműfajoknak: a Reverence to Stone-ban ötvöződik a pszichedelikus űrrock-opuszok jammelős, oldott, transzcendens tudatállapotokba, hangfolyamokba ringató ereje a doom és a sludge súlyával, valamint a posztmetál különösségével, vontatott ütemeivel, számos más műfajból építkező gyökereivel – s mindezekhez társul egy rendkívül finoman elrejtett, néha meg-megvillantott zenei virtuozitás, és egy sajátosan hideg, borús hangulat. Mintha egy mennydörgő, háborgó égbolt ólmos esőcseppjei csapkodnák arcunkat hallgatása során.

Azért az is leszögezendő, hogy e lemez, bár fúziós zenéről beszélhetünk (tehát olyan műről, mely jelentős mértékben építi be hangzásvilágába más zenei műfajokét), alapvetően ízig-vérig doom cucc! És nem is akármilyen: a műfaj rajongója a 2012-s év egyik legnagyobb durranását ismerheti meg ebben a roppant igényességgel összerakott és méltatlanul (ámde nem véletlenül) ismeretlen lemezben… Egy kis kutakodás a srácok utána egy echte underground csapat portréját festik le: debüt EP 2007-ben, hatalmas nevekkel közös, de csak alkalmi fellépések, miniturné, hosszú-hosszú próbatermi gombaevés, sideprojektek átmeneti priorizálása… Rengeteget kotlottak ezen az anyagon, de meg kell hagyni, megérte. Mivel bemutatkozó anyaguk, a 2008-as Life Trade kiadásakor a When We Emerged demószinten állt. Szóval kijelenthető, hogy ezek a setétszívű legények 4 éven át írtak egy számot – de ember, micsoda számot… A hosszas, méltóságteljes intro után lassan Neurosisi magasságokba szálló riffkáoszok jönnek, majd tolakodásmentesen velük osztozkodnak a sikító-wahozó gitárzaj-orgia, az őt szorosan követő széttördelt, de mesteri basszusröfögés a WWE kb. felénél. Ez a szám egy kemény születés, egy fájdalmas visszatérés a földi világba valami hideg és nedves helyről. Az A Horse of Our Own vele ellentétben agresszívan nyit, igazi odabaszós sulyomként, viszont 10 perccel az album vége előtt annyira lelassul, hogy az ember azt hinné, vége is a lemeznek. Mentik a leállást, pár finom lépegetéssel, kínzóan lassú oldással, és valamiért bennem az Alice in Chainst idéző mesteri gitárzajokkal, furcsán ismerős blues-futamokkal (és ez tényleg kellemes meglepetés volt, ilyet még sose hallottam modern atmoszférikus doomban)… Míg végül, visszanyerve figyelmünket, elsimítják az égig kavart hanghullámzást, váratlan, kellemetlen sebességgel. Kérünk még abból az outróból! Hadd ülepedjen, hisz ez egy fél órás anyag!

Mindez alatt talán ha 2, max. 3 alkalommal szakad fel a gitár-vokál felelős Bryan Spinks zsigeri, szaggató, elkeseredett és alig érthető vadállati hörgése: műfajon belül totál ott van, érzelmi töltet szintén pipa, de én hiszek benne, hogy többet, ritmikusabban is használhatná – vagy egyáltalán ne. Hozott vezértémái egyszerűen szépek, igazi, szöges, ormótlan metáldallamok, és kész. Emellett Dyan Desmond (ki egyben a Bell Witch basszere is) és Joe Axler (ki egyben a Book of Black Earth dobosa is) viszonylag szabados, mégis stabil, fülkarcoló alapokat kenegetnek Bryan eszelős, bár nem túl váratlan kirohanásai alá. Az egész album után oly érzetünk támad, mintha az évtized vihara vonult volna el a fejünk fölött – miben valami alig körvonalazható, borzasztó erő lappangott, mit már sosem ismerünk meg. Megúsztuk, és megfürödtünk hűs pompájában.

Viszont vannak itt hibák is. A nagyobb váltások, főleg az outrók, nem eléggé, vagy, mint a finomító blokkok, épp túlságosan is kiemelésre kerülnek. A korai ISIS-től leshetnének a fiúk egy s mást e téren. Engem minden szenvedélyessége ellenére zavart a szerintem túl szétszaggatott és csapongva elhelyezett hörgés is. És a legfurább: ez egy monumentálisan megkomponált és feljátszott, közel komolyzenei igényű mű, a 2 szám összesen majdnem 35 perc – én mégis úgy érzem, ez lehetett volna több is. Igen, erre még fért volna egy szám, egy technikás, mélabús, majd vágtázós talán. Úgy érzem, ez az amúgy igen komoly csapat még mindig érezhetően visszafogja magát, izmokat pattanásig megfeszítve koncentrál az érzelmi kavargás, a „viharhegyi” légkör megteremtésére. A játékban kicsit több ösztönösség, merészebb kalandozás a tempók világában, átlag 10 perc körüli számok (a 2. tétel a fele után szinte elveszti érdekességét) intenzívebb nyomot hagynának – mert hiába járt a lábam, utána belegondolva nem tudtam pontosan felidézni egyetlen dallamot se tőlük. Ja, és mindenképpen nyomatnám bele a szépséges blues-meneteket, igazi csemegét jelentenek a mai felhozatalban!

Mindenesetre ez egy kiváló album a maga nemében, de még a széles körre értelmezett hangulat- és folyamatzenék elvetemültebb kedvelőinek is erős szívvel ajánlom. Érdemes figyelni rájuk és időnként elmélyülni a művészetükben, mert ha gyorsabban fejlődnek és intenzívebben darálnak kicsit, akár a műfaj nagy megújítói közé is bekerülhetnek!

—————————————-

ENGLISH VERSION:

This is an underground band in every sense of the word. They barely let any news slip out about their works, rarely put forth any new material… they rather contemplate in dark places of the earth, living off canned beverages and spiritual funghi!… Oh and of course, on sound waves too. The results of their contemplations upon storms and earth and rain and dark and stuff are recorded on this excellent disc: Reverence to Stone.

When We Emerged is a slow and painful birth of something…strange… upon the surface. The intro is tense yet lyrical, both the main guitar and bass riffs are heavy as lead, the drumming summons a feeling of “hard fluency”, yet the song keeps spinning and changing with time: such a struggle in itself. Neurosis-like chaotic riffs tower over each other – in a precisely calculated way. When the creatures are released, they hit like an avalanche in A Horse of Our Own: with in medias res grinding, even more morose and low-key then the previous title. Followed by a meditative and too elongated break (which almost lets us believe that the album is over 10 minutes prior to it’s end) it slowly swirls back into motion, now with more grace, even slower pace and virtuosity, and surprisingly filled with beautiful blues elements – and it ends like a snap, after a very short outro. The growls of Bryan Spinks’ are remarkably guttural and desperate, but for me they sounded too erratic and too out-of-synch. But meh – his main themes are just fuckin’ great metal riffs, and Desmond and Dylan on the crunching bass and rocksolid drums work together with him almost symbiotically. Maybe a little more (and more rythm-centered) growling and more experimentation with the tempos would have enhanced the material even further.

Altogether this album conveys a very distinct, wet and gloomy atmosphere – like sitting under the storm of the decade, sensing something weird and threathening hiding within it, waiting for it to pass, and when it does, we are left with a strange feeling of unsatisfaction. Yes… this CD could have handled more wild rides and tempos, and actually, a quite distinct 3rd track, despise it’s already monolithic length, with the 1st song lasting 14, the 2nd lasting 20 minutes long. In my opinion, they should do more elaborate work on the endparts and outros of their songs, and their changes in pace shouldn’t be so extreme: either nigh-precievable, or too sharp. Also, they should ease a little more up and play more from instinct: the building of these songs has a discreet, almost elegant precision (as elegant as murky feeling doom gets); yet sometimes… rawness, crescendos and trances could do even more to them.

But well! All in all, Reverence to Stone is a dirty, shady gem of the underground – composed and played with great care and transcendent sounds, paving a new way of atmospheric bands to come. And as such, this shall be talked upon, shared and appreciated!

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. When We Emerged
2. A Horse Of Our Own


Pontszám: 8.0

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Samothrace Confirms Course For May European Tour

KMZ

Hot News: Samothrace Confirms American Winter Tour Routing

KMZ

Hot News: Samothrace – Decimate Your Ears To The New Album At Pitchfork

KMZ

Hot News: Samothrace – U.S. Tour Dates Confirmed; Sophomore Album Nears Release

KMZ

Hot News: Samothrace – Prepare Reverence To Stone For Summer Releas

KMZ

Hot News – Samothrace: Construction Of Second LP Underway

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár