SAVAGE MESSIAH – Demons

A britek, ha nem is az első albumuk óta, de a Plague Of Conscience-től számítva a szívem csücskét képezik. Amikor kijött a The Faithful Dark, kilóra megvettek és nagyon sokáig ez az anyag vendég volt a lejátszóban. Nyers, intenzív, de ugyanakkor modern és dallamos szerzeményeket szállítottak le a srácok. A 2017-es lemezük viszont csalódást okozott. Nem igazán értettem, hogy a folyamatos, felfelé ívelő minőség és védjegy, hogy tudott átcsapni egy Hands Of Fate „kaliberű” kiadványba. Ezt követően nem kicsit voltak fenntartásaim a friss anyag kapcsán.

Egy biztos: az énekes-gitáros, Dave Silver maga a Savage Messiah. Jönnek-mennek körülötte az emberek. A basszust kezelő Mira Slama az ötéves tagságával már veteránnak számít. A Demons-on szereplő új gitáros, David Hruska és az új dobos, Charly Carretón csak belecsöppent az aktuális Savage Messiah világba. Kíváncsi vagyok, mennyi ideig érzik majd magukénak a Dave által deklarált miliőt. Azt a zenei stílust, ötleteket, dal kompozíciókat, amelyek számomra ezúttal is ambivalensek.

Hiába a minőségi megszólalás, keverés, az elsőosztályúan megkomponált szólók, az érett mondanivalóval megtöltött dalok, ha sokszor úgy érzem, hogy nem Savage Messiah albumot hallgatok. Mr. Silver hangja jellegzetes, nem hagy kétséget, hogy kitől származnak a szerzemények, azonban újra előtör a „Hand Of Fate jelenség”. Az erős, intenzív dalokat töketlen, szenvedős nóták váltják fel. Az album egy részének van egyfajta A-B szerkezetű felépítése, ahol az A: a dögös, thrash-es nóta, B: az érzelgős, kissé impotens szerzemény. És ez így megy felváltva…

A ”B” alkotásokkal se lenne baj, csak ne egy Savage Messiah lemezen halljam őket. Én anno azért hallgattam ezt a bandát, mert ha nem is agresszíven, de zúzni akartam, imádtam, ahogy headbangelést váltott ki bennem egy-egy dal. Ez mostanában egyre ritkábban fordul elő. A lemeznyitó Virtue Signal rendben van, nem rossz kezdés, a Heretic In The Modern World is hozza a kötelezőt, az Under No Illusion pedig már-már egy pofátlanul dögös sláger, amivel talán csak a The Bitter Truth veszi fel a versenyt. Viszont amikor a The Lights Are Going Out-ot hallgatom akaratlanul is Bon Jovi és népi zenekara ugrik be.

Nehéz helyzetben vagyok. Azt nem írhatom, hogy rossz az anyag, mivel egyik szám se fércmű, de ha valaki a korai S.M. anyagokat imádta, annak ez bizony így is gyengécske. És akkor a borítót még nem is említettem. A Hands Of Fate-ét alul múlni nehéz lett volna, de sikerült egy leheletnyivel fölé pozicionálni. Minden tekintetben…

Brief sum: I used to listen to this band since I wanted to headbang. I loved it, when a song made me headbang. It occurs less and less frequently nowadays.

Tracklist:

1. Virtue Signal
2. What Dreams May Come
3. Heretic In The Modern World
4. Parachute
5. Under No Illusion
6. Down And Out
7. The Lights Are Going Out
8. The Bitter Truth
09. Until The Shadows Fall
10. Rise Then Fall
11. Steal The Faith in Me

Pontszám: 7