SEVENTH CALLING – Monuments

Kiadó: Melissa Records

Weboldal: www.seventhcalling.com

Kiadás éve: 2007

Stílus: Dark / Power Metal

 

 

 

A Seventh Calling a két alapító, gitáros/énekes, Lance Lange és Steve Handel bandája igazából. Alapvető hatásaikként a Judas-t, a Fifth Angel-t, a Crimson Glory-t, a Metal Church-öt, a Maiden-t, Dio-t és a Fates Warning-ot említik meg. Céljuk egy sötét, tűnődő metal gépezet létrehozása volt, mely megtestesítheti Lange és Handel súlyos, de melodikus fémzenékről alkotott vízióit nem csak stúdióban, de intenzív, energikus színpadi aktivitásban is.

Meg kell mondanom, nem estünk rögtön nagy barátságba a Seventh Callinggal. Első hallásra, mikor háttérzeneként próbáltam elültetni agyamban a magvakat, némi negatív felhanggal színezett jellegtelenség benyomása maradt meg bennem. Aztán másodjára, egy figyelmesebb pörgetés alkalmával már több közünk lett egymáshoz. Ha érezhető hatásokat kellene említenem, akkor azt mondanám, hogy a Crimson Glory (főleg a magasabb fekvésű énekrészeknél), a Megadeth/Testament (a technikásabb riffeléseknél) illetve nekem kicsit a Psychotic Waltz (az elnyújtottabb, vontatottabb, melankolikusabb részeknél) valamint az ide-oda beszúrt, olykor a fekete albumos Metallica-t idéző feszes döngölések egyvelegeként írható le a zene. A hasonlóságok nem lopások és talán nem is ennyire egyértelműek, sem a dallamvilág nem olyan jellegzetes, sem a harmóniák nem olyan erősek, mint az említett zenekaroknál. Sajnos.

Az „énekesek” igyekeznek változatos témákkal, megoldásokkal előrukkolni, és ez – részben annak köszönhetően, hogy ketten vannak – mondhatjuk, hogy sikerül is nekik, bár eleve az alap hangszínek nem annyira tetszenek nekem.

Szóval van itt technikás metalkodás, thrasheskedés, elvontabb, progosabb betétek, virtuóz, de nem mindig elég fílinges szólók, és alkalmanként egzotikus hangulatú vokálok. Az ének a magasabb tartományokban, ha nem erőből, lendületből, „sikítva” érkezik, akkor kicsit bizonytalannak tűnik, ami koncerten talán még megengedhető, de CD-n…

A dalokra általában és többségében a középtempó jellemző. A jobbak közé tartozik a nyitó Dark Angel, a maidenes témával záró The Process, a korai Testament-et énekben és zenében is elég jól megidéző Fight For Your Life és az egyik legragadósabb (de sajnos nem teljesen tiszta) refrénű Insanity. Emlékezetes még a My Blood… Your Veins szólója és harmóniái, illetve a Mercyless misztikus, egzotikus hangulata. Sajnos a legtöbbször csak részletek, benyomások maradnak meg, dal egészben csak ritkán. Pedig a potenciál benne lehetne az anyagban még a deja vu-kkal együtt is, hiszen a zenészek nem ügyetlenek, az ötletek többsége is jó, csak valahogy nem akarnak ütős nótákká összeállni. Úgy vélem, hogy egy magabiztos, jó torkú énekes, igazán jó dallamokkal sokat lendíthetne a csapaton.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Dark Angel
2. Silent Screams
3. Faces Of Deception
4. Fight For Your Life
5. Dead Mind’s Eye
6. Invasion
7. Mercyless
8. The Process
9. Awakening
10. Insanity
11. Immortality
12. My Blood…Your Veins

Pontszám: 6

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár