SIGNS OF THE DYING SUMMER – Promenada Ciszy

Egy újabb csúnya hang a lengyelországi Poznań-ból. Se külön intro, se bevezetés, hanem azonnal ugrasz a nyers black metalba. Ha efféle zenei élményre vágysz, akkor olvasd tovább ezt az ismertetőt, mert a Signs Of The Dying Summer-t imádni fogod.

Annak ellenére, hogy a Promenada Ciszy, az A. Sarg (ének), Uhu (dobprogram és szintetizátor) és Sadogoat (gitárok) alkotta trió csak 2020-ban alakult, ez már a második alkotása. A banda hangzása továbbra is analóg, egyben melankolikus, míg kiállását tekintve érdes hangú gitárok, programozott, kopogó dobok és könnyed billentyűk alkotják. Ez az a fajta lemez, amit kis túlzással meg sem kell hallgatni, hiszen elég csupán rápillanati a 2018-ban elhunyt Edward Kreft-féle borítóra, és máris sejthető, hogy a rád zuhanó 40 percben a depresszió és a nihilizmus anyanyelvükön előadott, A-kategóriás művészi kifejezését kapod majd csúnya, próbateremi köntösbe burkolva. A korongon hat saját szám és egy Katatonia-feldolgozás kapott helyet. A saját dalok mindegyike Promenada Ciszy-ként lett elnevezve, ami magyarul annyit tesz, a Csend sétánya.

Rálépve ezekre a kövekre, máris szembetűnő, hogy az első tétel – miként arra már utaltam – nélkülöz mindennemű finomkodást és blablát. Rögtön kapod a gyors, könyörtelen rombolást nagy mennyiségű tremolo-válogatással és robbantással, ahogy azt kell, és csak fél perc után érkezik némi keserű dallam a mélabús billentyűkből. A szív fájdalmát sokan próbálták már zeneileg is kifejezni, íme egy újabb ügyes kísérlet! A második tételben a középtempós dallamos billentyűs vonal és az akusztikus gitár post rockos hatást ébreszt, melyet a szám felénél egy rövid időre felvált a gyors tempó és a kalapálás, majd súlyos gitárvezetésekkel lavírozunk ide-oda. Hallhatunk egy vendégénekest, Grzegorz „Gregor” Puszkarek-et is, aki egyebek között az Annihilation Vortex és a Martwa Aura frontembere, valamint a Bloodstained gitárosa. Az összhatás pedig… nos, azt mondanám olyan, mint Krzysztof Drabikowski-féle Батюшка, csak épp csengők és a férfikórus nélkül, de legalább olyan erős atmoszférával, különösen az utolsó harmadban. A harmadik kőlapra ugorva, úgy látom az kaptatva bontakozik ki a dobok és cinek monoton sűrűjéből, és végig a nyers doomos gitárok rángatják előre. A légkör hidegebb, kísértetiesebb, nekem sok vonatkozásban a kései ’90-es norvég melodikus black metalját idézi fel. Bemutatkozik egy újabb vendégzenész, Jakub „Lazarus” Tratwiński (Ashes, Medico Peste) is. Előadása nem olyan kántáló, csikorgó hangja főként a felső közép tartományokban sanyargat, de a lezárásnál kiváló teljesítményt nyújt.

A sétány felénél járok, a negyedik kockakőre lépek, ahol a vokál ez eddigiekhez képest sokkal dühösebb, sikolyokkal bőven telített. A billentyűket itt ideiglenesen elhagyták, ami szerintem jó ötlet, s csak az utolsó másodpercekben hallhatók ismét. A basszus vonal nagyon alacsony, ez viszont jól passzol a tremolo riffeléshez, melyek a lassabb részeknél igazán eltaláltak, valamint a robbanó dobokhoz, amely az őrült tempót diktálja. Összességében, a simogató dallamok hiánya folytán ékegyszerű darabnak hat, mégis az album egyik legkeményebb tétele. Az utolsó előtti saját szerzemény egyszerű és lassú billentyűkkel újra meg-megtámogatott. Egyébiránt az atmoszférikus hangzásképek létrehozása folytán kicsit melegebb levegőt hoz, melybe azután elbűvölő, erőteljes görbe horgok és maró torokének ül, nem beszélve a vége előtti részbe biggyesztett vagány szólóról. Utam végétől már csak egy lépés választ el. A dalszerzés zsenialitása minden eddigit felülmúl. Tökéletes egyensúlyba kerül az élet igenlése az elégikus érzéssel, a dallam az atmoszférateremtéssel és a közép- a gyorstempóval. A basszus vastag, az ének károgó, hangos és démoni, a dobok pedig mindez alatt kellemesen dübögnek. Egyszerűen nem tudok betelni vele!

No és akkor hátra van még egy Katatonia feldolgozás! Más, mint az eredeti, ez kétségtelen, ugyanakkor tele van energiával, és nem törekszik a legendás környezet felidézésére. Kétségtelenül nyomasztóbb, és igen, néha dermesztő hatást kelt, ám a sajátos hozzáférés sajátos bájt ad neki.

A hipotermikus megszólalás mögött Marcin Rybicki, a Blaze of Perdition és az In Twilight’s Embrace húrosa áll, aki korábban olyan nagy nevű lengyel hordák anyagait vette kézbe a hangmérnöki pult mögött, mint az Abusiveness, a Bloodthirst, az Excidium, a Hegemone, az Ulcer, nem beszélve saját bandájáról, az In Twilight’s Embrace-ről, melynek anyagait szintén ő bügyköli halálosra. Úgy vélem Marcin ennél az anyagnál a vokállal és a billentyűkkel művelt komoly csodákat, mert azok minden számban egyediek és különleges hatalmat sugároznak.

Szóval a Promenada Ciszy egy atmoszférikus, gyors, ritmikus black metal, amely a post-rockos megközelítése ellenére, durva produkciójával és érdes hangzásával együtt brutálisan és keményen van tálalva. Ha szereted a nyers és kaotikus zenét és otthonosan érzed hallójárataid a sötét atmoszférában, akkor a Signs Of The Dying Summer Csend sétánya Neked épült.

Kiadó: Putrid Cult
Kiadás éve: 2023
Stílus: Black Metal
Web: facebook.com/SotDS666