SKELETAL REMAINS – The Entombment of Chaos

A Skeletal Remains nevű kaliforniai négyesfogat nem egy komoly múlttal rendelkező veterán zenekar, hanem feltörekvő ifjú titánok, akik mindössze kilenc évvel ezelőtt alakultak. Ehhez képest viszonylag hamar sikerült bekerülniük a köztudatba, és immár a negyedik nagylemezükkel jelentkeznek. Zenéjükben nem csak kiválóan ötvözik a tengerentúli és az európai régisulis death metalt, de a műfaj több ágazatának sajátosságaiból is merítenek, amit aztán zseniálisan dolgoznak össze. Felmerülhet viszont a kérdés: nem klisés emiatt? De, tulajdonképpen az. És ez baj? Nos, ez már hozzáállás kérdése, hiszen egy kis rosszindulattal azt is mondhatnánk, hogy jóformán mindenféle eredetiséget nélkülöz a zenéjük, mert hallgatása közben szinte végig ott van az érzés az emberben, hogy “ezt már valahol hallottam korábban”. Ám mentségükre szóljon, hogy nagyon jó ízléssel válogatott kiváló alapanyagokból dolgoznak, és mindezt iszonyat profin tálalják! Bizonyos tekintetben pont ez teszi őket erőssé, hiszen a végeredmény tökéletes, hamisítatlan halálmetál!

Nem könnyű feladat elfogultság nélkül állnom az új anyaghoz, hiszen nem csak napjaink egyik legkiemelkedőbb death metal bandájának tartom őket, de az előző lemezük, a 2018-ban megjelent Devouring Mortality szerintem egyenesen az elmúlt évtized egyik legjobb albuma volt a műfajon belül! Ugyanakkor ez a tényező annak a veszélyét is magában rejti, hogy ezután az egyre nagyobb elvárások csapdájába eshetünk, és ha esetleg nem sikerül a korábban rendkívül magasra tett lécet megütni, annak bizony könnyen csalódás lehet a vége.

Azóta eltelt közel két és fél év, közben történt némi tagcsere is a csapatban bőgős és dobos poszton, de ez szerencsére sem stílusban, sem minőségben nem befolyásolta különösebben a zenéjüket. Végül szeptember 11-én a Century Media gondozásában végre napvilágot látott a folytatás, a The Entombment Of Chaos, és ezt a szót nem csak kronológiai értelemben használom, mert a tartalmát hallva is az a véleményem, hogy pont ott folytatták, ahol legutóbb abbahagyták. Talán még a lemezborító is erre utal, ami nagyon hasonlóra sikerült, jóformán csak a színek lettek másak. A mára jellegzetessé vált minőségi hangzást pedig ismét Dan Swanö hangmérnöki munkája garantálja.

Bevallom, a megjelenés előtt közzétett három daltól egyáltalán nem estem hanyatt, mert szinte semmi újat nem nyújtottak a korábbiakhoz képest. Olyannyira, hogy az első gondolatom az volt, hogy ezek akár az előző lemezről lemaradt számok is lehetnének. Tartottam is tőle, hogy egy elég feleslegesnek tűnő második Devouring Mortality készült, és ezt az album teljes egészében történő első meghallgatása után is így éreztem. Tovább gondolva, és egy másik perspektívából nézve a dolgot viszont rájöttem, hogy ha azt mondom, hogy majdnem ugyanolyan, az tulajdonképpen azt is jelenti, hogy ugyanolyan jó! Ha pedig elengedem a viszonyítási alapként szolgáló előzményeket, és kizárólag erre az anyagra koncentrálok, úgy el kell ismernem, hogy valójában a The Entombment Of Chaos is egy tökéletes death metal album! Maradjunk is ennyiben!

Ha tetszik, ha nem, kénytelen leszek hasonlítgatni, mert szerintem ez a muzsika nagyjából a Morbid Angel, valamint a Pestilence és az Asphyx keveréke. Előbbi említése inkább a zenei alapok miatt indokolt, utóbbiakat pedig egyértelműen Chris Monroy énekes/gitáros bestiális, gyilkos hörgése juttatja eszébe a szakavatott hallgatóknak. Hirtelen magam sem tudom eldönteni, hogy inkább Martin Van Drunen, vagy Patrick Mameli hangszínéhez hasonlít-e jobban a vokál. Stílusát tekintve ez az anyag is keverék, de most inkább a floridai vonalat érzem dominánsabbnak. Az ős- klasszikusok hatásai továbbra is érezhetők, így nyugodtan megemlíthetném ennek kapcsán a Deicide, a Death, vagy akár a Monstrosity nevét is, és még sorolhatnám, hogy mi minden ugorhat még be közben egy-egy részlet hallatán.

A komplett dalcsokrot masszív, harmonikus riffelések, és technikás, de szerencsére nem túlbonyolított gitártémák jellemzik, ezáltal kellőképp élvezetes és viszonylag könnyen emészthető anyag. Feltétlenül ki kell emelnem továbbá a rendkívül ízléses szólókat, amik számomra szinte egytől egyig a ’90-es évek elején legendássá vált James Murphy stílusát idézik! Egyszerűen tagadhatatlanok a mester hatásai a gitáros szekcióra! A dobos pedig nagyszerű érzékkel üti az alapokat, előszeretettel alkalmaz blastbeat-ekkel tűzdelt aprításokat, de a sűrű kétlábdobos őrlésekkel sem szűkmarkú még a lassabb gitártémák alatt sem, így a zene szinte egy percre sem veszíti el az elsöprő erejű, vagy épp hömpölygő sodrású lendületét. Reméljük, hogy Charlie Koryn személyében végre megtalálták a megfelelő ütőst a bandának, ugyanis az elmúlt 7 évben ő már a negyedik jelentkező erre a posztra!

A dalok egymáshoz képest eléggé hasonlóak, viszont külön-külön tekintve kellően komplexek és változatosak ahhoz, hogy emiatt ne legyen unalmas, vagy egysíkú a lemez, ezáltal minden tekintetben egy egységes egészet alkotnak. Egyenként elemezni éppen ezért szerintem felesleges is, mert ami egyről elmondható, az nagyjából mindegyikről.
Egy bő másfél perces intro után rögtön el is kezdődik a kíméletlen pusztítás, ami elől aztán egészen a végéig nincs menekvés! Mindössze a játékidő durván felénél beiktatott két perces instrumentális interlude könnyed dallamai engednek szusszanni egy kicsit, majd újra folytatódik a gyilkos darálás. Egy tömény brutalitás az egész! Talán a kissé Carcass-os dallamokkal indító Eternal Hatred az egyetlen olyan szám, ami némiképp kilóg a sorból, mert az összes többivel ellentétben ez egy végig középtempós, súlyos szerzemény, ami mellesleg pont emiatt az egyik személyes kedvencem is a lemezen. Bónusz nótaként felkerült még egy nagyszerű Disincarnate feldolgozás is, ezzel a tisztelgéssel pedig tulajdonképpen egyértelművé válik, hogy nagy hódolói a már korábban említett James Murphy gitáristennek. Kiváló cover, ami egyrészt egy szerintem semmivel sem gyengébb, mint az eredeti, másrészt tökéletesen beillik a sorba, és egyáltalán nem lóg ki a lemezről.

Összességében véve kijelenthető, hogy elődjéhez hasonlóan ez az album is egy igazi oldschool death metal esszencia, ami az általam a műfaj fénykorának nevezett ’90-es évek legnagyobb csillagainak legjobb pillanatait idézi egy abszolút üresjáratmentes háromnegyed órában.

Kiadó: Century Media Records
Kiadás éve: 2020
Stílus: Death Metal
Weboldal: facebook.com/SkeletalRemainsDeathMetal/

Tracklist:

  1. Cosmic Chasm (Intro)
  2. Illusive Divinity
  3. Congregation of Flesh
  4. Synthetic Impulse
  5. Tombs of Chaos
  6. Enshrined in Agony
  7. Dissectasy
  8. Torturous Ways to Obliteration
  9. Eternal Hatred
  10. Unfurling the Casket
  11. Stench of Paradise Burning (Disincarnate cover)

Pontszám: 10

Kapcsolódó cikkek

SKELETAL REMAINS – Devouring Mortality

Azagtoth

Hot News: FDA Rekotz news: Arroganz – Decapitated Christ – Skeletal Remains

NorthWar

Hot News: Skeletal Remains’ Beyond the Flesh Out Now

NorthWar

Hot News: FDA Rekotz to Release Skeletal Remains’ Beyond the Flesh on November 9th

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár